2010. január 25. / Fábián László
Tisztelt Szerkesztőség!
A Csengeri Helytörténeti Múzeum vezetőjeként figyelemmel kísérem a helybéli zsidósággal kapcsolatos információkat, melyek akár a sajtóban, akár visszaemlékezésekben megjelennek. Ennek köszönhetően összegyűlt már néhány dokumentum, s – ami igen fontos – személyes ismeretségek is kialakultak. Az Interneten keresztül – a szatmári zsidókkal foglalkozó honlaptól (pontos címét most nem tudom) kértem segítséget, hogy a Múzeumban megemlékezhessek a városunkban majd kétszáz éven át élt zsidó polgárokról.
|
|
Rabbi Jungreisz |
Így találtam rá a Szombat című folyóiratra, melynek a csengeri, illetve szatmári zsidósággal foglalkozó cikkében tévedésekkel kellett szembesülnöm.Megkérdőjelezhetők a cikkíró információi. Ugyanis:
1. A csengeri zsinagógában soha nem volt cipőgyár! Ezt az igen szép épületet 1958 táján elbontották, a Jizkor-könyv (Tel Aviv 1966) szerint a mátészalkai hitközség adta el építési anyagként. Még gyermekkoromból emlékszem az épületre, s a mögötte lakó Lauthmann bácsira is. A zsinagóga mellett volt az 1890-es években épült Zsidó Iskola, amelybe én is jártam az ötvenes évek végén. Itt egészen 1989-ig folyt a tanítás, s mindenki úgy emlegette, hogy "a zsidó iskola". A cipőgyár csak 2000 körül vette meg a zsidó iskola épületét, ahol raktárat és szabászatot rendezett be.
2. A múzeumunk szomszédságában lakó illető a vészkorszak idején még csak leventekorú suhanc volt, s nem igen képzelhető el, hogy a csendőrök az ő útmutatása alapján jártak el, miért kellett elhinni ezt?
3. A zsidó temető már az 1700-as évek közepétől létezett. (V. Gyula, az adatközlő honnan tud héberül?) Nem egy lakóház gyümölcsösében található, hanem az egyik ház szomszédságában. Néhány szilvafa még a legrosszabb szándékkal sem tekinthető telepített gyümölcsösnek.
A V. Gyula által közölt téves információkat a cikkírónak kötelessége lett volna ellenőrizni.
Kérem, ne vegyék megjegyzéseimet kötözködésnek. Egy cikkben az ember a tények objektív megközelítését várja el.
Tisztelettel:
Fábián László
Helytörténeti Múzeum vezetője
Válasz Fábián Lászlónak
Tisztelt Fábián Úr!
Örömmel vettem, hogy érdeklődéssel és figyelemmel kíséri a csengeri zsidóság történetét, és mint helytörténész, kutatja és feltárja mindazokat az eseményeket, melyek városában zajlottak. Köszönöm a pontosítást a csengeri zsinagóga sorsát illetően.
2009. augusztus 21-én jártam Csengerben. A Helytörténeti Múzeum szomszédságában lakó V. Gyula mondta el a cikkemben szereplő információkat azok után, hogy spontán találkozásunk alkalmával érdeklődtem városa zsidóságáról. Nagyon is friss elme, minden epizódra jól emlékszik. Autentikus forrás, aki ismeri szülőhelyét, annak lakóit, a családok történetét, s átélte a magyar történelem e szörnyű periódusát. Semmire nem kényszerítettem, barátságosan elbeszélgettünk.
|
|
Csengeri elemi iskolások |
A zsidótemetőt egy takaros portán át közelítettem meg. Szilvalekvárfőzés zajlott éppen. Az udvarból vezetett az út a temetőbe. Porcsalmán telepítettek gyümölcsöst a zsidótemetőbe. Ott nem nyugszanak csodarabbik, akiknek sírját zarándokok látogatják. A csengeri temetőben nem minden sírkő jiddis nyelvű. Szép számmal akadnak ott magyar sírfeliratok. V. Gyula bácsinak bizonyára lehetnek emlékei azokról a zsidó lakosokról, akiknek az ősei itt vannak eltemetve. Gyerekként héber tudás nélkül is megfordulhatott a temetőben, beszélgethetett zsidó gyerekekkel, vehetett cukrot a helyi zsidó kereskedőtől.
Látogatásom célja városukban az emlékezés volt. Halmos Sándor Szatmár vármegye zsidósága című könyvének soraival búcsúzom, és további sikeres kutatómunkát kívánok Önnek!
„Hiszek abban, hogy a holtakért nem csak a madár énekel. Tegyük hozzá, a kövek a temetőben, az emléktáblák az otthagyott zsinagógák maradékának falán őrzik, de némán őrzik az emléket. Az írás azonban megszólal.”
Tisztelettel üdvözli
Németh Ványi Klári
A zsidósnak minősített pesti és a kereszténynek elkönyvelt budai városfél mitológiája már a polgári korszak századfordulós önképében is tartalmazta a több irányú kiterjesztést. Eszerint egyik oldalon
A lányom születését követő sabbatkor az ő zsinagógájába mentem, ő hívott fel a Tórához, ő írta be Ráhel nevét a nagykönyvbe. Nem is mentem volna máshoz. 1991-ben, az (akkor talán még szépnek hitt)
Teljesen asszimiláns családban nőttem föl az I. kerületben. A Naphegy és a Krisztinaváros volt szűkebb pátriám, ahol minden utcát és minden lépcsőt ismertem. Gyerek- és ifjúkorom egy hajdan jobb napokat
2010. február 21 és 28 között nyílt hetet tartott Európa első Izraeli Kulturális Intézete (IKI), a Paulay Ede utca 1 szám alatt. Az intézet, mely a tervek szerint 2010 őszén nyitja meg kapuit a
