Történelem — élőszóban – Magyar-zsidó oral history archivum

Írta: Archívum - Rovat: Archívum

Történelem – élőszóban Magyar-zsidó oral history archívum

A rendszerváltás ellenére sok fehér folttal találkozik a ma­gyar zsidóság XX. századi történetének kutatója, pedig még az ötven-hatvan évvel ezelőtti események szemtanúi is közöttünk élnek, így az akkori idők „első kézből” kapott infor­mációk alapján kutathatók. Tapaszta­latból tudjuk azt is, hogy a forrásérté­kű adatokon kívül mennyi néprajzi, szociológiai, szokás- és gondolkodás­beli, „egyéb” információt lehet e mély­interjúkból szerezni. Elengedhetetle­nül szükségesnek tartjuk ezért egy oral history program elindítását, és a gyakran idős emberek mielőbbi meg­szólaltatását.

Olyan férfiakkal és nőkkel, vidéki­ekkel és fővárosiakkal szeretnénk magnós mélyinterjút készíteni, akik zsidó családban nőttek fel, és a gyer­mekként megtanult szokásokat, az ünnepek rendjét, egykori közösségü­ket: rabbiját, tisztségviselőit, iskola­társaikat, szomszédaikat, barátaikat, a beléjük ivódott érzéseket azóta sem feledték.

Azok jelentkezését várjuk, akik szí­vesen beszélnének életükről, és olyan fiatalokét, akik érdeklődéssel fordul­nának az adatközlők felé és kedvet éreznek az interjúkészítéshez az archívum számára.

Nem reprezentatív mintavételre, ha­nem e szemtanúk megszólaltatására tö­rekszünk. Olyan korról és élménya­nyagról szeretnénk képet kapni, ami leginkább ezen interjúk segítségével idézhető meg. Nem elsősorban a nagy eseményeket, hanem a zsidó hétközna­pokat tartjuk érdekeseknek. Mivel föld­rajzi és szociológiai értelemben azokat tekintjük magyar zsidónak, akik a törté­nelmi Magyarország területein élnek, vagy onnan származnak, a Felvidéken, Kárpátalján és Erdélyben élők megke­resését ugyanolyan fontosnak tartjuk, mint a mai magyarországiakét.

Az elkészült interjúkat forrásanyag­nak, adatbázisnak tekintjük, amely a magyar zsidó történelem mindenkori kutatóinak rendelkezésére állna. Nem titkolt szándékunk, hogy akciónkkal fölkeltsük a fiatal nemzedék idősebbek iránti figyelmét és érdek­lődését, s hogy a történelem iskolai tananyagon túli, élő élményként je­leljen meg számukra.

Érdeklődni, illetve jelentkezni le­het:

1065 Budapest, Révay u. 16.

Tel.:311-9214, 311-6665 (fax is)

Magyar Zsidó Kulturális Egyesü­let Elnöksége

Szombat szerkesztősége

Címkék:1999-09

[popup][/popup]