Széder Krakkóban
Széder Krakkóban
Pészah a kedvenc ünnepem, gyermekkorom boldog emlékei kapcsolódnak hozzá. Ezért egy kicsit elszomorodtam tavaly tavasszal, amikor rájöttem, hogy kelet-európai utam miatt Krakkóban ragadok Pészahra. Akkor még nem sejtettem, hogy megment a Ronald S. Lauder Alapítvány.
A nagybefektető és a kozmetikai birodalom örököse tucatnyi kelet-európai városba – csak Lengyelországban Krakkóba, Gdanskba, Lodzba, Varsóba és Wroclawba – juttatja el a zsidó közösségek számára szükséges kellékeket. Fenntartja a zsinagógákat, rabbikat, zsidó iskolákat, imakönyveket, maceszt küld, és repülőgéppel széder esti vacsorát.
Olykor az Alapítvány zsidókat is „szerez”. Egyrészt, a Lauder Alapítvány által támogatott varsói Zsidó Történeti Intézet (Jewish Historical Institute) segít a lengyeleknek abban, hogy genealógiai kutatómunkát végezzenek, amely gyakran fed fel zsidó származást. Másrészt magukhoz csalogatják az olyan vándorokat, mint jómagam.
A Lauder programba úgy kerültem, hogy felhívtam a Történeti Intézet vezetőjét, Yael Reisnert, hogy útmutatást kérjek tervezett kelet-európai kutatásomhoz. Mikor megtudta, hogy nincs programom széder estéjére, Michael Shudrick rabbihoz, az Alapítvány varsói emberéhez irányított. Rabbi Shudricktól a következő rejtélyes üzenetet kaptam: „Menjen a Kupa utca 18-ba, az Izaak zsinagógába”. Kértem egy krakkói telefonszámot arra az esetre, ha kérdéseim adódnának.
Mikor megérkeztem Krakkóba, felhívtam a számot, ami nem volt más, mint Sasa Picoric rabbi mobiltelefonjának száma. A rabbi motorkerékpárjával épp ügyes-bajos dolgait intézte. A technika világában járatos fiatal haszid lelkesen invitált a nyolc órakor kezdődő széderre, és biztosított afelől, hogy sem a költségekkel, sem az élelmiszer nem lesz probléma, akárhány további vendéget hozok is magammal.
A szédert a Kazimierzben, Krakkó történelmi zsidó negyedében, a magas fal mögött található, fehér Izaak zsinagóga emeletén tartották. A tágas termet a Lauder Alapítvány Krakkói Zsidó Oktatási Központja és ifjúsági csoportja más rendezvényein készült fényképek és dekorációk díszítették. Vagy félóráig gyülekeztek az emberek, így alkalmam adódott szinte mindenkivel megismerkedni, mielőtt leültünk volna a széderhez.
A körülbelül harmincfőnyi társaság mintegy kétharmada fiatal, sikeres lengyel volt. Én magam reformzsidó vagyok, és megkönnyebbülten vettem észre, hogy amikor sorba álltunk a kézmosáshoz és az étkezés előtti imához, legtöbbjük szintén nem tudta, mit csinál, amikor a vizet csapkodja és maga elé morog. A vendégek között volt azonban néhány amerikai, akik folyékonyan olvastak héberül, és egy pár középkorú lengyel is, akik végig ismerték a széder „forgatókönyvét”.
A Jugoszláviában született és New Yorkban tanult Sasa rabbi gördülékenyen, kedvesen és ihletetten vezette az estét, hol lengyelül, hol héberül, sőt néha még angolul is. A haggadát a Lauder Alapítvány támogatásával fiatal, fölkészült rabbik csoportja külön lefordította lengyelre.
Az asztalnál a magas, fiatal New Jersey-i Lawrence mellett ültem, aki a helyi orvosegyetemen tanul. Tetszik neki a város – mondta -, de a lengyelországi élet bizonyos vonásai lehangolják, leginkább a kellemetlen megjegyzésekben előbukkanó csökevényes antiszemitizmus. Asztaltársaságunk másik tagja a belga-amerikai Allen, kinek krakkói felmenői vannak, és lengyel menyasszonya, aki épp most tér be. Ő mesélt a helyi ingatlanpiacról, amiben „utazik”, de engem is érdekel. Nehéz a zsidóknak visszaigényelni korábbi krakkói családi házaikat, mert a városi hatóságok megfizethetetlenül drága felújítási munkákra kényszeríthetik őket, még olyan épületek esetén is, ahol a jelenlegi bérlők csekély lakbért fizetnek. A kazimierzi történelmi ingatlanok felvásárlásáért indult verseny legnagyobb nyertesei a német befektetők.
Szintén a csoportba tartozott Allen barátja, Dan, aki azután vette Lengyelország felé útját, hogy leszerelt az amerikai hadseregből, amelynek kötelékében a belgiumi NATO főhadiszálláson dolgozott. Abban bízik, hogy a hadseregben szerzett kapcsolatai révén beszerzési üzletet épít ki, amely biztosítja majd Lengyelország számára a NATO-hoz való csatlakozáshoz szükséges fegyvereket és felszereléseket.
Volt köztünk egy Massachusetts-i turista házaspár is, akik nem zsidó barátjukkal, egy elegáns pozsonyi fiatal hölggyel jöttek. Orosz zsidók, anyja és fia, szintén csatlakoztak hozzánk. Azután kerültek kapcsolatba a Lauder központtal, hogy Oroszországból Krakkóba költöztek a jobb megélhetés reményében. Az anya épületgépész, a fia számítógépes szakember.
Annyira tetszett az este, hogy visszamentem a második széderre is, amit, mivel egyedül voltam turista, végig lengyelül és héberül tartottak. Azt is megtudtam, hogy jóllehet a krakkói zsidó közösség kicsi, sokat politizálnak. A csoport bennfentesei jóllakottan érkeztek az Izaak zsinagógába, mert előtte már részt vettek a 16-ik századi Remuh zsinagóga Lauderénél régebbi közösségének széderén.
Mindkét este fiatal lengyel lányok – egyik-másik talán egy kicsit zsidó – szaladgáltak ide-oda, készítették el és szolgálták fel a vacsorát. Az amerikaiak elmagyarázták nekem, hogy sok fiatal lengyel lány szeret a zsidó közösség környékén csellengeni. Ahogy később hallottam, Lengyelországban Krakkót az önjelölt zsidók központjának tekintik. Ki gondolta volna, hogy eljön a nap, amikor egy lengyel zsidó akar lenni?
A zsidó örökség fonák módon sokat számít Lengyelországban, amely mohón várja a turisták elköltött dollárjait. A krakkói piac tele van zsidókkal: harminc-hatvan centiméteres, fából faragott, fekete kaftános, pajeszos karikatúrákkal. Egy fényes brosúra buszos utazást hirdet Auschwitzba – csak egy rövid út – és menet közben megállhat az ember megnézni a festői szépségű sóbányákat is. Egy másik, az egykor Kazimierzben élő zsidó közösség régi zsinagógáit, temetőit, és egyéb emlékeit bemutató városnézést ajánl.
Később, Varsóban egy taxisofőr kérés nélkül elsorol egy csomó zsidósággal kapcsolatos információt. Elmeséli, hogy zsidó turisztikai tanfolyamon vett részt, amelyet az Orbis, a lengyel állami idegenforgalmi iroda szervezett.
Zsidó újjászületésről van tehát szó, mint ahogy egyesek állítják? Az bizonyos, hogy a Lauder Alapítvány tevékenysége megakadályozza, hogy a judaizmus feledésbe merüljön Lengyelországban, és egy kissé újjáépíti azt, amit Hitler mindörökre el akart törölni. Az Alapítvány által kiépített infrastruktúra sokak számára könnyebbé és elérhetőbbé teszi a vallás gyakorlását, a magamfajta véletlenszerű látogató, a külföldre települtek, mint Allen, Dan és Lawrence, vagy a judaizmushoz alig-alig kötődő lengyelek számára.
A fejlődés ellenére, a kicsiny lengyel gyülekezetek és az óriási turista csapatok együtt sem jelentik az egykor a lengyel nemzet egytizedét és a zsidó világ egynegyedét kitevő hatalmas közösség újjászületését. Olyan fejlődés ez, mint mikor egy hatalmas fatörzs kivágása után előbukkannak az apró hajtások.
A Forwardból fordította Füzéki Eszter
Címkék:1999-04