Esztertáska – A Bet Debora Budapesten – Kemény évek

Mindig izgalmas élmény önéletírásokat olvasni, mert a tudomány által jelentéktelennek tekintett apró részletek, „semmiségek” gyakran töb­bet árulnak el az adott korról, mint a komoly történelmi szakmunkák. Ráadásul a személyiség rejtegetett titkait is leleplezi ez a műfaj – a „va­ló világra” szomjas olvasók nagy örömére.

Múltat idéző írásunk egy memoár részlete: szerzőjét környezete per­sze eddig nem íróként ismerte. A hetvenes évei vége felé járó Edit néni ugyanakkor hosszú évek óta, nap mint nap, fáradhatatlanul írja az élettörténetét.* Az 1945-ig tartó első kötetét már befejezte – és „Kemény évek” címen, néhány számozott kötetben meg is jelentette. „Történelem alulnézetben” – írta munkájáról a kötete hátlapján. A vele készült inter­jú fiatal munkatársunk, Rick Zsófia munkája.

Új szerzőt köszöntünk tehát; megtiszteltetésnek tartjuk, hogy ránk talált.

Pécsi Katalin

A Szombat-EszterTáska Szalon ven­dége volt a Mazsike klubjában 2003. március 23-án Lara Daemmig, a berli­ni Bet Debora egyesület egyik vezetője.

A Bet Deborát ketten alakították meg 1998-ban, miután Lara és barátnője, Elisa Klapchek, egy közös vacsora al­kalmával felsóhajtott: De jó lenne egy női rabbi Berlinben!

Attól kezdve egalitariánus minjanba jártak, ahol a szövegek olvasását közös értelmezés és liturgia kialakítása követ­te. Moha mindketten zsidó szervezet al­kalmazásában állnak – Elisa a hitközsé­gi hetilap munkatársa, Lara pedig a ber­lini Lauder Alapítványnál dolgozik -, ak­koriban egyetlen női rabbit sem ismer­tek személyesen. Elhatározták, hogy olyan konferenciát szerveznek, amely­ben a zsidó hagyomány nem a domi­náns – és ezért kizárólagosságra törek­vő – keretben jelenik meg, hanem lehe­tőséget ad olyan kérdések felvetésére, melyekkel a szembenézést a zsidó establishment általában elutasítja – ép­pen úgy, mint ahogy a nők beemelését is a vezetésbe. E kérdések köré szer­vezték az első két Bet Debora-konferenciát 1999-ben és 2001-ben, Berlin­ben.

Szó esett a nők szerepéről a vallás­ban, a saját liturgia kialakításáról, a zsi­dó család mítoszáról, a homoszexuáli­sok házasságáról, vagy a vegyes házas­ságból született nők zsidóságáról egya­ránt.

A 2001-es konferencia résztvevője­ként úgy tapasztaltam, hogy a hierar­chiák megkérdőjelezése és a belülről felépített azonosulás volt az a két közös tényező, ami a mintegy 150 résztvevőt összefogta. (Beszámolónk a konferen­ciáról a Szombat 2001. szeptemberi számában, valamint a weben olvasható. A konferenciák anyaga angol, német és orosz nyelven is megjelent, és hozzáfér­hető a Bet Debora honlapján.)

A következő konferencia a zsidó női hatalom és politizálás kérdését elemzi majd májusban, erről az EszterTáska olvasóinak részletesen beszámolunk. Háromfős küldöttségünkből Deák Andrea a média, Pécsi Katalin az iroda­lom, Pető Andrea pedig a politikai ha­talom és militarizmus szekcióban vesz majd részt.

A Bet Debora működése azért is ked­ves az EszterTáska szívének, mert ez a zsidó női szervezet – hozzánk hason­lóan – teljesen önkéntes alapon, intéz­ményi háttér és infrastruktúra nélkül, saját anyagi forrásaikat felhasználva dolgozik. A berlini Hitközség összetéte­le az utóbbi években megváltozott – mondta el Lara kérdésünkre -, és az oroszországi zsidók rendkívül konzer­vatív módon ragaszkodnak ahhoz a ha­gyományhoz, amit maguk többnyire nem is igazán ismernek. Így nem cso­da, ha a májusi konferencia fő támoga­tója nem a Hitközség, hanem az Adenauer Alapítvány.

A beszélgetésen Lara mesélt család­járól is. Édesanyját gyámcsalád nevel­te, míg Németországból Moszkvá­ba emigrált nagy­mamája a Gulágon vészelte át a soát. 1945-ben a család visszatért a német területek keleti fe­lére, ahol zsidó­ként és orosz anyukával „más­nak” – legalábbis egzotikusnak szá­mított. Lara a saját identitása kialakí­tását tartja legfon­tosabbnak, amelynek nem a soá a kizá­rólagos alapja, hanem a gazdag zsidó női hagyomány is. Mintaképének tekin­ti például Regina Jonast, az első női rabbit, aki a hitlerizmus alatt, Berlinben kezdte meg működését, és akinek tisz­teletére nemrég emléktáblát avattak a második konferencia résztvevői Berlin­ben. Budapesten is sok jelöletlen női tér van, amelyek megnevezése és be­emelése a közös múltunkba: a mi fel­adatunk és felelősségünk.

Pető Andrea

*Újabb felolvasóestet tartunk május végén „Elmeséletlen női történetekből”. Továbbra is várjuk, hogy küldjék el nekünk saját élmé­nyeiken alapuló, személyes hangú történetei­ket. A felolvasóest programjáról a weboldalunkon tájékozódhatnak: [email protected]/ esztertaska.