Zoltainak mennie kell! – Részletek Olti Ferenc, a Bzsh elöljárójának, a Mazsihisz alelnökének felszólalásából

Írta: Archívum - Rovat: Archívum

Zoltainak mennie kell!

Részletek Olti Ferenc, a Bzsh elöljárójának, a Mazsihisz alelnökének felszólalásából

„A magyarországi zsidó életnek a rendszerváltás után volt egy felfelé ívelő szakasza, az eredmények elvitathatatlanok… Arra számítottunk, hogy az egyes emberek önbizal­mának és anyagi izmosodásának eredményeképpen létre­jön ez az önbizalom növekedés a közösségi élet területén is, ami a zsidó közösségi önszerveződés kiteljesedésével jár. A folyamat spontán módon 1989-ben elindult, majd a kilencvenes évek elején megállt. A Hitközség (praktikusan a BZSH és a MAZSIHISZ) ehhez a folyamathoz úgy járulha­tott volna hozzá, hogy ezeknek a kívánatos folyamatok­nak… kovásza, „meghitelezője” lesz. Nem kell bizonygat­nom, hogy ez nem történt meg. A nem szigorúan vallásos értelmiségi tömeg számára a Hitközség nem partner, avítt, nem vonz, hanem taszít. 50.000 potenciális adó-hozzájáruló helyett csupán 5.000-en adnak nyilatkozatot arra, hogy adójuk számukra ingyenes 1%-át a zsidó Hitközségnek adják. A valódi adakozók száma még siralmasabb ké­pet mutat. A járadék nem minket illető teljes felhasználá­sa nélkül már régen működésképtelenek lennénk….

Mindezen megkívánt folyamatok elindításához az szük­séges, hogy az emberek nyugodtan bízhassanak abban, hogy ami a Hitközségben zajlik, az megfelelő etikai alapo­kon, a demokrácia játékszabályai szerint, ellenőrzötten zajlik… Más szóval, itt nálunk, belül is olyan, félelemmen­tes demokrácia van, mint amire oly nagyon sóvárgunk oda­kint. A demokrácia az önszerveződés éltető levegője. Ez a demokrácia hiányzik innen, amit pedig még az igen sok sebtől vérző alapszabályunk is sugall, és amely demokrá­cia nélkül senkit nem vesznek be érdemben abba a klub­ba, amit úgy hívunk, hogy Európa és nemzetközi zsidó kö­zösség.

Az, hogy a Hitközséget körüllengi az anyagi kérdésekben való maszatolás áporodott szelleme, az, hogy a nemzetkö­zi zsidó világban messze létszám- és szellemi adottságaink alatt van a respektünk, mind a demokrácia hiányára vezet­hető vissza…

A Választási Bizottság vezetője a Hitközség alkalmazott­ja. Felette a munkáltatói jogokat az ügyvezető, Zoltai Gusztáv gyakorolja. És a Választási Bizottság ajánlja meg­választásra azt a testületet, amelynek az ügyvezetőt kell megválasztania, kellene kontrollálnia, sőt felette a munkál­tatói jogokat gyakorolnia. Anakronizmus, más szóval dikta­túra a demokratikus formák mögött. E diktatúrának nagyon sok káros hatása van (maszatos, félig, vagy egészen kipat­tant, ám kivizsgálatlan ügyek, a szélesebb közösségi célok negligálása, a különböző zsidó irányzatok közötti konfron­táció… a vagyoni helyzet áttekinthetetlensége, igen rossz nemzetközi reputáció, a fontos információk monopolizálása, eltitkolása, az össz-zsidó minimumprogram kialakításá­nak elszabotálása, stb.) melyek mindegyikéről külön lehet­ne és kellene beszélni…

Tíz év alatt egyetlen közgyűlés egyetlen határozata nem került átvezetésre az alapszabályon, legyen az a Rabbiság mint intézmény oly sokat vitatott létrehozása, vagy az egyes választási közgyűlések személyi határozatai.

Nem volt itt kérem Korn- vagy Lancz-korszak, Streit- vagy Feldmájer-korszak, vagy Tordai-éra. Egy vezető van, aki egyúttal vezér is, és ez Zoltai Gusztáv. (BZSH-közgyűlésen elmondott beszéd.)

„…Ha az ügyvezető igazgató a súlyos és tarthatatlan helyzet miatt mégsem mond le, tudomásul kell vennie, hogy most már nyíltan beszélünk az anomáliákról, és a választáson ezt kell megmérni. Látják, ugye, hogy a vál­toztatásnak egyetlen útja, ha ezen a poszton személycse­re történik. Késhegyre menő viták zajlanak az elnökök, alelnökök személyéről, miközben ezeknek a választások­nak az eredménye szinte semmit nem befolyásol. Bármit mondhat, ígérhet bármely elnök, vagy akárki, azt az ügy­vezető minden magyarázat nélkül negligálhatja. Ugyanez vonatkozik a testületek határozataira is. Ha marad a je­lenlegi igazgató, ugyanolyan bezárkózó és kizárólagos­ságra törekvő anakronizmus marad a Hitközség, mint ed­dig, sőt a környezet változása miatt a kontraszt még na­gyobb lesz. Ahhoz, hogy a mai helyzetnek megfelelő be­engedő, liberális irányvonal és a jelenlegi között választa­ni lehessen, az ügyvezetői posztra kell igazi alternatívá­kat állítani.

A jelenlegi ügyvezetővel szemben a jelenlegi alapszabály szerint szinte esélytelen a fellépés, hiszen minden erőfor­rás felett kizárólagosan rendelkezik. Javaslom a közgyűlés­nek, ha az a nem kívánt helyzet előáll, hogy a jelenlegi ügy­vezető nem mond le, akkor hozzunk létre pénzalapot a po­tenciális ellenjelöltek kampányának lehetővé tételére. Ezt a pénzalapot ne az ügyvezető, hanem a BZSH és a MAZSIHISZ elnökéből álló testület kezelje, és a potenciális jelöl­tek kampány-célokra ebből finanszírozhassák kiadásaikat. Rendelkezzen továbbá a Közgyűlés arról, hogy az Új Élet cenzúra nélkül rendelkezésre álljon a választási küzdelemben induló jelöltek számára, és lehetőségük legyen más, jelölteket küldő hitközségek közösségét elérő kommuniká­ciós eszközök igénybevételére is….” (Mazsihisz- közgyűlé­sen elmondott beszéd.)

Címkék:2003-01

[popup][/popup]