„Az Al Aksza veszélyben!”
A fenti csatakiáltást, mellyel eddig a fundamentalista izraeli arabok riogattak, ma már az izraeli régészek egy része is hangoztatja – egészen más okokból.
A világ feszültségektől legsűrűbben behálózott válsággóca a Közel-Kelet, amely nem mást jelent mint Izrael és a – palesztinok által képviselt – arab világ konfliktusát. Ezen belül a gyújtópont Jeruzsálem: a város megosztásának kérdése volt az egyik fő gond, amelyen a Camp David-i béketárgyalások elbuktak. Jeruzsálemen belül a feszültségek a Templomhegy körül a legerősebbek: Ariel Saronnak, az akkori ellenzék vezetőjének két évvel ezelőtti negyedórás sétája a hegy tetején elegendő ürügy volt a palesztinoknak, hogy az izraeli békeajánlatra válaszul fegyveres felkelést robbantsanak ki. Maga az – eszközeiben minden eddiginél gátlástalanabb – háborúság is a hegy tetején álló Al Aksza mecsetről nyerte a nevét. A nyugati világ sajtója magától értetődő természetességgel használja az „Al Aksza intifáda elnevezést, és nem igen érdeklődik ennek eredete felől. A mecset neve valójában azért lett kulcsfogalom, mert a palesztin (és arab) közvéleményben elterjedt téveszme szerint Izrael le „akarja rombolni a moszlimok e szentélyét. „Veszélyben az Al Aksza!” – hangzik föl a jelszó számtalan arab tüntetésen, és ezen a paranoián csak az csodálkozik, aki nem tudja, hogy az arab világban ma virulnak a zsidóellenes nézetek: a kútmérgezéstől és a rituális gyerekgyilkosságtól kezdve egészen a zsidó és izraeli világuralmi törekvésekig.
Ám az Al Aksza – egészen más okból – talán valóban veszélyben van. A Templomhegy déli fala táján ugyanis jókora – és egyre nagyobbodó – üreget fedeztek föl. Egyes statikusok attól tartanak, hogy a november 6-án kezdődő Ramadán havában, amikor a mecsetben naponta tízezrek imádkoznak, az üreg beszakadhat. Ennek következményei beláthatatlanok lennének, hiszen az arab/iszlám világ az ott uralkodó gondolkodás miatt azonnal Izraelt tenné felelőssé, és világos bizonyítékát látná annak, hogy a zsidók a mecset elpusztítására törnek.
Hogy az üreg miért keletkezett, azt pontosan nem tudni, ám izraeli szakemberek a Waqf tevékenységét gyanítják a dolog mögött. A Waqf a Templom hegy adminisztrációját irányító iszlám vallási hatóság. 1967-ben, mikor a Hatnapos Háború során a Templomhegy Izrael fennhatósága alákerült, Mose Dajan, akkori hadügyminiszter megállapodott a Waqf vezetőivel: vallási fennhatóságukat Izrael elfogadja, csupán a biztonsági felügyeletet veszi át. 1992-ben, a Palesztin Autnómia (PA) megszületésekor a helyzet annyit változott, hogy a Waqf vezetőit a Palesztin Autonómia (tehát Arafat) nevezi ki. Azóta természetesen a Waqf hűségesen követi a mindenkori PA irányvonalat. Ez utóbbi a „békefolyamat” idején sem volt túl baráti Izrael iránt: miközben folytak a tárgyalások, palesztin részről az ideológiai harc egy percre sem szünetelt. Így a mindenkori hivatalos PA álláspont az volt, hogy a hegyen soha semmiféle zsidó templom nem állt, így a zsidóknak itt nincsenek történelmi jogaik. E tételt hathatósan bizonyítandó, a Waqf a hegy tetején nagy munkába kezdett, melynek során hatalmas mennyiségű földet mozgattak meg és szállítottak el – minden bizonnyal az első és a második templom korából származó régészeti maradványokkal együtt. A földmunkák hivatalos indoka egyéb ként az volt, hogy a helyszínt korszerűsítik, alkalmassá teszik a nagyszámú imádkozó kulturált befogadására. Az izraeli régészek és az általuk mozgósított értelmiségi közvélemény hiába tiltakozott: az egymást követő kormányok mind attól féltek, hogy az iszlám indulatok gyújtópontjában álló Templomhegyen bármely izraeli lépés visszaveti vagy lehetetlenné teszi a további tárgyalásokat. (Mikor 1996-ban a városi hatóságok kijáratot nyitottak a Templomhegy oldalában, egy, a Templom korából származó alagút végén, palesztin részről többhetes, fegyveres összetűzésekkel tarkított zavargás volt a válasz. Akkor az a rémhír terjedt, hogy az izraeliek be akarják omlasztani a hegy tetején álló mecsetet.)
A Bizottság a Templomhegyi Maradványok Pusztításának Megakadályozására – melynek tagjai között olyan, nacionalizmussal nehezen gyanúsítható írók is akadtak, mint Amos Oz vagy A. B. Jehosua – csak tavaly ősszel tudta elérni, hogy a Saron-kormány a hegyen mindenféle építkezési anyag ki- és beszállítását megtiltsa. E döntés következtében ma is a hegytető közepén tátong egy, a Waqf által ásott hatalmas gödör – épp azon a helyen, ahol feltételezések szerint a hajdani templomok épülete állott. Egyes régészek szerint ez a felelőtlen lépés bontotta meg a hegy statikai egyensúlyát azzal, hogy felkavarta a vízelvezető hajszálerek finom rendszerét.
A Waqf azonban más helyeken is megbontotta a statikai (és politikai) egyensúlyt. A Salamon istállói néven ismert föld alatti termeket megtisztította, mecsetté alakította át és új kijárattal látta el. Új mecsetet építeni olyan termekben, amelyek egyes régészek szerint a második templom korából származnak – mindez nem a megbékélés szándékára utal. A „Marwani mecset” megnyitását követte a „Régi Al Aksza mecset” megnyitása – ez alkalommal is a hegy alatti alagútrendszer egy – a második Templom idejéből származó – részét tisztították meg, bővítették ki. A Barak-kormány mindehhez úgy adott engedélyt, hogy az izraeli régészeti hatóságot meg sem kérdezte.
A Waqf szerint viszont minden a régészeti szempontok teljes tiszteletben tartásával történt: a feltáráson régészek is jelen voltak és mindent dokumentáltak. Hogy hol van az a dokumentáció? Mindenesetre az izraelieknek nem mutatják meg.
A Héber Egyetem Régészeti Intézetének professzora Dr. Eilat Mazar úgy véli, hogy a Waqf valódi célja minden zsidó régészeti emlék elpusztítása. „Régészeti feltárást nem markológépekkel szoktak végezni”- indokolja véleményét.
A régészek az izraeli kormányt is hibáztatják, amely szerintük koncepciótlan, nem erélyes, és csak többszöri nógatás után volt hajlandó lépni. Csakhogy ami a régészeknek szakmai úgy, az a kormánynak néha háborús ok is lehet: a Templomhegyen ma minden lépés robbanásveszélyes.
Ezenközben az üreg – izraeli szakemberek szerint – nő, és fönnáll a veszély, hogy a fal azon a szakaszon beomolhat. A Waqf szerint viszont ettől nem kell tartani. Az intifáda kitörése óta a helyzet annyira elmérgesedett, hogy egy közös szakértői bizottság összetételéről sem sikerült megállapodni. A Waqf nem engedi a helyszínre az izraeli szakembereket, mert szerinte külső reparálással a veszély kiküszöbölhető. Az izraeli hatóság viszont ehhez nem járni hozzá, mert szerinte ez csak tüneti kezelést jelentene.
Gadó János
Címkék:2002-12