„Az Al Aksza veszélyben!”

Írta: Gadó János - Rovat: Archívum

A fenti csatakiáltást, mellyel eddig a fundamentalista izraeli arabok riogattak, ma már az izraeli régészek egy része is hangoztatjaegészen más okokból.

A világ feszültségektől legsűrűbben be­hálózott válsággóca a Közel-Kelet, amely nem mást jelent mint Izrael és a – palesztinok által képviselt – arab világ konfliktusát. Ezen belül a gyújtópont Jeruzsálem: a város megosztásának kérdése volt az egyik fő gond, amelyen a Camp David-i béketárgyalások elbuk­tak. Jeruzsálemen belül a feszültségek a Templomhegy körül a legerősebbek: Ariel Saronnak, az akkori ellenzék ve­zetőjének két évvel ezelőtti negyedórás sétája a hegy tetején elegendő ürügy volt a palesztinoknak, hogy az izraeli békeajánlatra válaszul fegyveres felke­lést robbantsanak ki. Maga az – eszkö­zeiben minden eddiginél gátlástala­nabb – háborúság is a hegy tetején álló Al Aksza mecsetről nyerte a nevét. A nyugati világ sajtója magától értetődő természetességgel használja az „Al Ak­sza intifáda elnevezést, és nem igen érdeklődik ennek eredete felől. A me­cset neve valójában azért lett kulcsfo­galom, mert a palesztin (és arab) köz­véleményben elterjedt téveszme sze­rint Izrael le „akarja rombolni a moszlimok e szentélyét. „Veszélyben az Al Ak­sza!” – hangzik föl a jelszó számtalan arab tüntetésen, és ezen a paranoián csak az csodálkozik, aki nem tudja, hogy az arab világban ma virulnak a zsi­dóellenes nézetek: a kútmérgezéstől és a rituális gyerekgyilkosságtól kezdve egészen a zsidó és izraeli világuralmi törekvésekig.

Ám az Al Aksza – egészen más okból – talán valóban veszélyben van. A Templomhegy déli fala táján ugyanis jó­kora – és egyre nagyobbodó – üreget fedeztek föl. Egyes statikusok attól tar­tanak, hogy a november 6-án kezdődő Ramadán havában, amikor a mecset­ben naponta tízezrek imádkoznak, az üreg beszakadhat. Ennek következmé­nyei beláthatatlanok lennének, hiszen az arab/iszlám világ az ott uralkodó gondolkodás miatt azonnal Izraelt ten­né felelőssé, és világos bizonyítékát lát­ná annak, hogy a zsidók a mecset el­pusztítására törnek.

Hogy az üreg miért keletkezett, azt pontosan nem tudni, ám izraeli szak­emberek a Waqf tevékenységét gyanít­ják a dolog mögött. A Waqf a Templom­ hegy adminisztrációját irányító iszlám vallási hatóság. 1967-ben, mikor a Hat­napos Háború során a Templomhegy Izrael fennhatósága alákerült, Mose Dajan, akkori hadügyminiszter megáll­apodott a Waqf vezetőivel: vallási fenn­hatóságukat Izrael elfogadja, csupán a biztonsági felügyeletet veszi át. 1992-ben, a Palesztin Autnómia (PA) megszü­letésekor a helyzet annyit változott, hogy a Waqf vezetőit a Palesztin Auto­nómia (tehát Arafat) nevezi ki. Azóta természetesen a Waqf hűségesen köve­ti a mindenkori PA irányvonalat. Ez utóbbi a „békefolyamat” idején sem volt túl baráti Izrael iránt: miközben folytak a tárgyalások, palesztin részről az ideológiai harc egy percre sem szü­netelt. Így a mindenkori hivatalos PA ál­láspont az volt, hogy a hegyen soha semmiféle zsidó templom nem állt, így a zsidóknak itt nincsenek történelmi jo­gaik. E tételt hathatósan bizonyítandó, a Waqf a hegy tetején nagy munkába kezdett, melynek során hatalmas mennyiségű földet mozgattak meg és szállítottak el – minden bizonnyal az el­ső és a második templom korából szár­mazó régészeti maradványokkal együtt. A földmunkák hivatalos indoka egyéb­ ként az volt, hogy a helyszínt korszerű­sítik, alkalmassá teszik a nagyszámú imádkozó kulturált befogadására. Az iz­raeli régészek és az általuk mozgósított értelmiségi közvélemény hiába tiltako­zott: az egymást követő kormányok mind attól féltek, hogy az iszlám indu­latok gyújtópontjában álló Templomhe­gyen bármely izraeli lépés visszaveti vagy lehetetlenné teszi a további tár­gyalásokat. (Mikor 1996-ban a városi hatóságok kijáratot nyitottak a Temp­lomhegy oldalában, egy, a Templom korából származó alagút végén, palesz­tin részről többhetes, fegyveres össze­tűzésekkel tarkított zavargás volt a vá­lasz. Akkor az a rémhír terjedt, hogy az izraeliek be akarják omlasztani a hegy tetején álló mecsetet.)

A Bizottság a Templomhegyi Marad­ványok Pusztításának Megakadályozá­sára – melynek tagjai között olyan, na­cionalizmussal nehezen gyanúsítható írók is akadtak, mint Amos Oz vagy A. B. Jehosua – csak tavaly ősszel tudta elérni, hogy a Saron-kormány a hegyen mindenféle építkezési anyag ki- és be­szállítását megtiltsa. E döntés követ­keztében ma is a hegytető közepén tá­tong egy, a Waqf által ásott hatalmas gödör – épp azon a helyen, ahol feltéte­lezések szerint a hajdani templomok épülete állott. Egyes régészek szerint ez a felelőtlen lépés bontotta meg a hegy statikai egyensúlyát azzal, hogy felkavarta a vízelvezető hajszálerek fi­nom rendszerét.

A Waqf azonban más helyeken is megbontotta a statikai (és politikai) egyensúlyt. A Salamon istállói néven is­mert föld alatti termeket megtisztította, mecsetté alakította át és új kijárattal látta el. Új mecsetet építeni olyan ter­mekben, amelyek egyes régészek sze­rint a második templom korából szár­maznak – mindez nem a megbékélés szándékára utal. A „Marwani mecset” megnyitását követte a „Régi Al Aksza mecset” megnyitása – ez alkalommal is a hegy alatti alagútrendszer egy – a má­sodik Templom idejéből származó – ré­szét tisztították meg, bővítették ki. A Barak-kormány mindehhez úgy adott engedélyt, hogy az izraeli régészeti hatóságot meg sem kérdezte.

A Waqf szerint viszont minden a ré­gészeti szempontok teljes tiszteletben tartásával történt: a feltáráson régészek is jelen voltak és mindent dokumentál­tak. Hogy hol van az a dokumentáció? Mindenesetre az izraelieknek nem mu­tatják meg.

A Héber Egyetem Régészeti Intézeté­nek professzora Dr. Eilat Mazar úgy vé­li, hogy a Waqf valódi célja minden zsidó régészeti emlék elpusztítása. „Régészeti feltárást nem markológépekkel szoktak végezni”- indokolja véleményét.

A régészek az izraeli kormányt is hi­báztatják, amely szerintük koncepciót­lan, nem erélyes, és csak többszöri nó­gatás után volt hajlandó lépni. Csak­hogy ami a régészeknek szakmai úgy, az a kormánynak néha háborús ok is lehet: a Templomhegyen ma minden lépés robbanásveszélyes.

Ezenközben az üreg – izraeli szakem­berek szerint – nő, és fönnáll a veszély, hogy a fal azon a szakaszon beomol­hat. A Waqf szerint viszont ettől nem kell tartani. Az intifáda kitörése óta a helyzet annyira elmérgesedett, hogy egy közös szakértői bizottság összeté­teléről sem sikerült megállapodni. A Waqf nem engedi a helyszínre az izrae­li szakembereket, mert szerinte külső reparálással a veszély kiküszöbölhető. Az izraeli hatóság viszont ehhez nem járni hozzá, mert szerinte ez csak tüne­ti kezelést jelentene.

Gadó János

Címkék:2002-12

[popup][/popup]