Úgy tűnt, minden rendben van…

Úgy tűnt, minden rendben van…

A Mazsihisz, május 5-i közgyűlését Schönberger András imája nyitotta meg. Elsőként Zoltai Gusztáv ügyve­zető igazgató biztató beszámolójára került sor a gazdasági tevékenységről, előtte azonban megemlékezett az el­hunytakról, illetve felkérte a jelen­lévőket, hogy egyperces néma csend­del adózzanak az izraeli terrorcselek­mények áldozatainak. Beszámolójá­ban a különböző szervezetek fejlődé­sétől kezdve, a kulturális rendezvé­nyek és kiadványok színvonalának méltatásán át, szót ejtett a temetők és zsinagógák rekonstrukciójáról, a szer­tartási és oktatási osztály egyre kiter­jedtebb tevékenységéről, a kórház, a szociális üdültetés, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem (ORZSE) és a Zsidó Múzeum technikai fejlesztése­iről is. Különösen nagy figyelmet szen­telt a hatvanötezer látogatót számláló Chagall-kiállításnak és a vidéki nagy­városokban is nagy érdeklődéssel kísért nyári fesztiválnak. Az ORZSE – tá­jékoztatott Zoltai – doktoriskola és hé­ber nyelvvizsga központ létrehozásán fáradozik. Elmondása szerint az Új Élet „húszezer olvasót számlál”, és „bevételi többlettel” működik a Re­mény című folyóirat is. Az elmúlt év­ben értéktárgyak értékesítésére nem volt szükség, viszont sor került azok korszerű dokumentálásra, naprakész nyilvántartással. A külső könyvvizsgá­lók egész évben figyelemmel kísérték a munkájukat. (Korábbi alkalmakkor már elhangzott olyan – lehurrogott – indítvány, hogy a hitközség gazdálko­dását külső könyvvizsgáló céggel át kéne világíttatni. E mostani bejelentés talán ennek „lekezelését” szolgálta. A könyvvizsgáló kilétére nem derült fény. A szerk.)

Úgy tűnt tehát, minden rendben van. Hajabács Júlia számadatokkal támasztotta alá a már elhangzottakat, és a gazdasági decentralizáció megte­remtését tűzte ki célul, ami a hallottak alapján még gyerekcipőben jár.

A szavazást megelőzően ugyanis el­szabadultak az indulatok, több kér­désben erősen megosztott volt (és minden bizonnyal maradt is) a tagság, a döntések előtt heves vita alakult ki, ami a személyes ellentéteken túl, sok­kal mélyebben húzódó problémákat is a felszínre hozott. Ezek közül az egyik a gazdasági tevékenységről szóló be­számolók korszerűtlensége volt, amit többen kifogásoltak, bár egyesek sze­rint ez volt eddig a legszínvonalasabb ilyen típusú jelentés. Vilt Tibor a pénzügyek átláthatatlanságát rótta fel, amit véleménye szerint egy belső vagy külső, szakértőkből álló ellenőrző bi­zottság felállításával lehetne kiküszö­bölni.

Feldmájer Péter odáig ment, hogy az egész pénzügyi struktúrát túlhala­dottnak minősítette, és annak megvál­toztatását javasolta. Heisler András erre azzal válaszolt, hogy Feldmájer elnöksége alatt is ugyanez a pénzügyi rendszer volt, ám a viszontválaszból kiderült, hogy míg akkor hiánygazdál­kodás folyt, addig ma a pénz elosztá­sáról kell gondoskodni. Az egyik küldött, megelégelve az akadékoskodást, kisebb perpatvar után kirohant a te­remből, mondván, unja, hogy mindig ugyanazokat a sztereotip kérdéseket kell hallgatnia ugyanazoktól, kár húzni az időt javaslatokkal, ráadásul anyák napján. Feldmájer Péter szerint még a kimutatásokat tartalmazó fénymásola­tok is megtévesztően tűntették fel az összegeket, az erre adott válaszokból azonban nem derült fény arra, hogy végül is mely intézmények, és milyen mértékben függetlenek anyagilag.

A másik nagy vitát kiváltó téma a Budapest – vidék ellentét volt, néhány vidéki elnök ugyanis nehezményezte azt a korábban elfogadott döntést, mi­szerint a kiadások harminc százaléka őket terheli, még akkor is, ha a neve­zett intézmények formálisan ugyan az egész magyarországi zsidóságot szol­gálják, földrajzi helyzetükből adódóan mégis elenyészően kevés szolgáltatást nyújtanak a vidékieknek. Streit Sán­dor „vitagerjesztő célzattal” azt állítot­ta, hogy ha a vidékiek nem érzik úgy, hogy például az ORZSE az övék is, ak­kor majd tesznek róla, hogy ne is le­gyen az. A rossz ízű kijelentés, a szán­déknak megfelelően valóban provoka­tívra sikeredett, ám a visszájára sült el, az egyik vidéki elnök egyenesen zsarolásnak nevezte. Számos békítő és meddő hozzászólás hangzott el, mígnem az egyik küldött, az ismert po­litikai szlogen parafrázisaként megje­gyezte, hogy szerinte „kevesen is so­kan vagyunk”.

Nem maradhatott ki a politika sem, Vilt Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy a Mazsihisz vezetőinek nem sza­bad egyoldalú politikai nyilatkozatokat tenniük, még akkor sem, ha személyes véleményük, vagy akár a többsé­gé megegyezik azzal. Hangsúlyozta, hogy ezek a kapcsolatok mindkét ol­dalon nagyon fontosak, hiszen a zsi­dóság, mint mondta, a gyűlöletnek nem csak eszköze lehet, hanem kön­nyen annak tárgyává is válhat. Tordai Péter elnök megemlítette, hogy az egyik nagy párt levélben köszönte meg, hogy a zsidó szervezetek semmi­lyen módon nem befolyásolták hívei­ket, sem egyházi, sem világi rendezvé­nyeken, azt azonban, hogy melyik pártról volt szó, nem árulta el. Ugyan­csak Vilt Tibor vetette fel, hogy a ma­gyar zsidóság is képviseltesse magát azon a május 29-én Brüsszelben tar­tandó nemzetközi megmozduláson, amit az EU székháza előtt tartanak az antiszemitizmus és anticionizmus ellen a világ zsidó szervezetei, ám nem sikerült egyértelműen megegyezni, hogy a Hitközség állja-e az utazás költ­ségeit.

Az utolsó napirendi pont megszava­zása szintén nem ment gördüléke­nyen. Markovics Zsolt főrabbivá tör­ténő kinevezését a rabbiság is támo­gatta, mire az egyik küldött bővebb információkat kért arról, ki vagy mi is az a rabbiság. Erről a kérdésről a vendég­ként megjelent, és a kérelmet szintén támogató Schöner Alfréd főrabbi nyilván többet tudott volna mondani, ő azonban sajnálatosan korábban tá­vozott. Mindezek ellenére ellenszava­zat nem volt, így Markovics Zsolt, aki­nek tevékenysége nyomán a szegedi zsidóság, mint hallhattuk, reneszánszát éli, immár főrabbi. A közgyűlést Verő Tamás imája zárta.

Csáki Márton