Az izraeli szefárd főrabbi konfliktusa a harédi rabbikkal

Írta: Archívum - Rovat: Archívum

Az izraeli szefárd főrabbi konfliktusa a harédi rabbikkal

Elijahu Bakshi-Doron, izraeli szefárd főrabbi nemrégiben súlyos vádakkal és fenye­getésekkel nézett szembe. A probléma a smitaév halachikus rendelkezései körül rob­bant ki. A bibliai eredetű smitaév tradíciói szerint Izrael földjén minden hetedik évben parlagon kell hagyni a zsidó tulajdonban lévő földeket, és tilos az ebből származó gyü­mölcsök és zöldségek eladása és fogyasztása. A következő smitaév az 5761-es lesz, tehát az ősszel kezdődő zsidó újév. Egy nagyjából hetvenéves gyakorlat (amely persze halakhikus kompromisszum) megengedi azt, hogy a zsidó tulajdonosok (szimboliku­san) eladhassák földterületüket nem zsidóknak, így annak terményeit továbbra is le­hetett vásárolni, fogyasztani. Ezt a gyakorlatot támogatta a szefárd főrabbi. Augusztus közepén azonban hirtelen változás történt: nyilvánosságra hozták, hogy a Főrabbinátus megtiltja az ilyen termények eladását a smitaévben. Közben ugyanis egy kemény­vonalas „litván” (azaz: nem haszid ultraortodox) rabbicsoport tiltakozott az enyhébb álláspontot követő szefárd főrabbi smitarendelkezése ellen, és az ultraortodox jeru­zsálemi vallásos tanács is ilyen értelmű határozatot hozott. A tanács rendelkezése előírja, hogy azok a fogadók, szállodák és éttermek, amelyek meg akarják tartani kó­sersági igazolásukat, kötelesek a smitaév rendelkezéseit betartani, azaz Izraelen kívül termesztett zöldségeket felszolgálni. A tanács döntése nyomán a szefárd főrabbi és a Főrabbinátus is meghátrált.

A „litván” rabbik ellenkezését különféle fenyegetések kísérték. Így a Jated Neeman nevű harédi lap vezércikkében még a rabbi titulust is elvitatták Bakshi-Dorontól. A konfliktus eldurvulását mutatja, hogy mások (valószínűleg túlbuzgó hívők) kiközösí­téssel és halállal fenyegették meg, valamint általános bojkottra szólítottak fel az izra­eli Főrabbinátus ellen. (A többnyire anticionista beállítottságú ultraortodox csoportok általában nem ismerik el az állami Főrabbinátust.) A konfliktus csakhamar kiszélese­dett – a New Yorkban tartózkodó Ehud Barak miniszterelnök, a Meimad nevű balol­dali vallásos párt és a cionista Nemzeti Vallásos Párt támogatásáról biztosította Bakshi-Doront. A főrabbi Mose Kacav államelnökkel és Ovadja Joszef rabbival, a Sasz párt mentorával is tárgyalt. A gazdasági problémákat is okozó helyzet lényegét a Nem­zeti Vallásos Párt parlamenti képviselője, Saul Jahalom vázolta, aki szerint a helyzet annak a következménye, hogy nincs olyan erős nemzeti vallásos vezetés, mely ellen­súlyozhatná a harédiek hatalmát. Egyben bírálta a harédi tábort „bojkottmódszereik és a kiközösítés lebegtetése miatt, amely ellenkezik a korszellemmel, visszataszító, és veszélyes is egy jól működő társadalomban”.

Címkék:2000-10

[popup][/popup]