MINSZK – A tandíj: 0,3 dollár

Írta: Archívum - Rovat: Archívum

MINSZK

Belorusszia fővárosában, a 30 ezer zsidó lelket számláló Minszkben Lauder Shneor College néven működik a zsidó iskola, amely valójában egy jó hírű ma­gániskola külön tagozata. Mégy évvel ezelőtt még csupán néhány zsidóságot oktató szakkör működött, ahol délutá­nonként összejöttek az „érintettek” mo­dern héber nyelvet, zsidó hagyomány, dalokat és táncokat tanulni. Ez év nya­rán az iskola harmadik tanévét már tíz osztályban 120 diák fejezte be.

Aki a fenti két számadattal a megfelelő osztást elvégzi, az láthatja, hogy az átla­gos osztálylétszám 12 fő. Egyebek közt ez teszi vonzóvá a The Ronald S. Lauder Foundation által támogatott iskolát, amely a magániskolák számos más előnyével dicsekedhet. A gyerekek emelt szintű angol- és matematika-oktatásban részesülnek, megismerkedhetnek a szá­mítógépekkel (ez Belorussziában még nem olyan magától értetődő), az idegen nyelveket pedig (angol és héber) nyelvi laborban (is) tanulják. A művészeti okta­tás keretében tánccal, koreográfiával, képzőművészettel ismerkedhetnek a nö­vendékek, az elsajátítottakat pedig az is­kola tánc- és énekkarában, valamint drá­mai színpadán hasznosíthatják.

Az oktatás nyelve – magániskolához illően – nem a belorusz, hanem a világ­ra jóval nagyobb kitekintést adó orosz, miközben a gyerekek a szünetben nem­csak oroszul, hanem belorusz, angol és héber nyelven is társalognak egymás­sal. (Utóbbi nyelveket természetesen az itt tanuló külföldi diákok használják.)

Tamar Gruzman igazgatónő szerint a gyerekek nem ritkán dicsekszenek is, milyen elit iskolába járnak, és mennyi­vel többet tudnak állami iskolába járó kortársaiknál. Az igazgatónő szerint elsősorban ez adja az iskola vonzerejét, ezért jellemző itt is, mint szinte minden Lauder-iskolában, a túljelentkezés. Az iskola zsidó volta már csak azért sem első számú vonzerő, mert – mint Kelet-Európában mindenütt – itt is sokan menekültek/menekülnek az asszimiláció­ba. Tamar szerint gyakran lehet ilyen ki­jelentéseket hallani: „Én nem vagyok zsidó, csak az anyám volt az.”

Mindamellett a növendékek büszkék arra is, hogy megismerhetik népük nyel­vét, hagyományait – teszi hozzá Tamar, aki az elsajátítandó zsidó ismeretek meglepően széles választékát sorolja fel: modem héber nyelv, a zsidó nép tör­ténete, a modem Izrael történelme és földrajza, zsidó irodalom, zsidó hagyo­mány. Mivel a heti néhány judaika óra keretébe mindez nem fér bele, marad tanulnivaló a vasárnapi szakkörökre is.

Zsidósággal kapcsolatos tanulmánya­ik során a technikai készségeket is hasz­nálják a gyerekek: videó vagy épp az In­ternet segítségével barátkoznak az ün­nepekkel, amelyeket természetesen mind megtartanak, annak rendje és módja szerint. Mivel ezek rendszerint nem esnek egybe a – kötelezően szintén megtartott – állami ünnepekkel, a jóval több szünnapot egy plusz hónappal pó­tolják: az állami tanterv szerint működő zsidó iskola diákjai számára csak június végén kezdődik a nyári szünidő.

Az Alapítvány minszki iskolájában is jellemző a „hosszúnap”: a gyerekek reggel kilenctől délután ötig bent van­nak az iskolában, a tanárok egészen zá­róráig foglalkoznak velük.

Mindezért a szülők havi 0.3 dollár jel­képes hozzájárulást fizetnek az iskolá­nak, amelynek tényleges költségeit az Alapítvány fedezi. A még ex-szovjet vi­szonylatban is szegény Belorussziában a legtöbb szülő ennél sokkal többet nem is tudna fizetni – aki meg tudna, többnyire nem dicsekszik vele.

Az összeállítást a The Ronald S. Lauder Foundation támogatta

Címkék:2000-09

[popup][/popup]