Új felvetések egy régi témáról – Román nacionalisták és a Holocaust (Munkácsi Krisztina)

(Randolph L. Braham: Román nacionalis­ták és a holocaust. Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 1998. 248 oldal, 1650 Ft)

A nemrégiben nagy port felvert auschwitzi magyar kiállítás (lásd: Szombat, 1999. október, 3-10. o.) kapcsán újra előtérbe került az a jo­gos igény, hogy tisztázni kellene végre Magyarországnak az 1944-es deportálá­sokban játszott szerepét. Mindez nélkü­lözhetetlennek látszik ahhoz, hogy azok, akik az események érintettjei voltak, „elégtételt” kapjanak az utókortól. Más­részt az is fontos, hogy a mostani és az el­jövendő generációk – amelyeknek már nincsenek közvetlen tapasztalataik – tisz­ta képet nyerjenek a holocaust esemé­nyeiről. Ez azért is nagyon fontos, mert az antiszemitizmus esetleges erősítője lehet az a fajta történelemhamisítás, melyet Randolph L. Braham professzor is bírál.

Ezért is időszerű Braham műve, mely meg kívánja óvni „a holocaust történelmi valóságát” az azt eltorzítani igyekvőkkel szemben, hiszen a történelmi múlttal való őszinte szembenézés és a megbékélés minden demokratikus jogállam alapja. Braham könyve hézagpótló mű, miáltal az olvasó újszerű megközelítésben szembe­sül ezzel a sokszor feldolgozott témával. A neves történész arra vállalkozott, hogy – remélhetőleg sorozatban – bemutassa a posztkommunista országoknak a II. világ­háború utáni holocausttal kapcsolatos vi­selkedését. Elsőként a román viszonyokat veszi nagyító alá, s azt vizsgálja, hogyan változtattak a valós történelmi tényeken a Ceausescu-korszaktól kezdve a rendszerváltás utáni időkig azok, akiknek kül- és belpolitikai megfontolásokból érdekük fű­ződött ehhez. Részletesen elemzi azokat a manipulációkat, melyek révén egyes „ál­történészek” – nacionalisták és bizonyos politikai körök – tisztára akarják mosni az Antonescu-kormányt és tetteit. Apróléko­san sorra veszi az Antonescu-rendszer re­habilitációjára törekvők hamis történelmi állításait, melyek alapvető célja, hogy a magyarok „barbarizmusával” szemben az „emberiesség” mintaképének állítsa be a világ előtt a román rezsimet Az állami szinten űzött hamisítások mellett megis­merkedhetünk azzal a két emberrel – az egyik dr. Moshe Carmilly-Weinberger (volt kolozsvári neológ hitközségi főrab­bi), a másik dr. Raoul Sorban (jelenleg bukaresti festő és művészettörténész) -, akiknek érdekközösségéből fakadó fiktív mentőakciói jó alapot nyújtottak a történelemhamisításhoz.

A Kötet egy fejezete foglalkozik a törté­nelmi áttekintéssel, melyben a két világ­háború közötti évek és a háború alatti események kapnak helyet. Természete­sen az író nem vállalkozott a kor alapo­sabb elemzésére, de a legfontosabb törté­nelmi szereplők, mozgalmak (Codreanu, Goga, a Vasgárda, Nemzeti Keresztény Li­ga) felsorolásszerű említése jelen esetben elegendő. Az egyes fejezetek rövidségét amúgy is pótolja a bő jegyzetanyag, mely egyszersmind a bibliográfiát is helyettesíti, és amely – mind román, mind angol nyel­ven – útmutatást nyújt a korszakról több információt kívánó olvasónak. Talán nem lett volna haszontalan, ha a már magyarul is olvasható szakirodalom is helyet kap valamilyen formában a kötetben.*

A könyv felsőoktatási használatra ké­szült, a tankönyvi szigorúságot azonban oldja a kötet végén található két interjú, mely a kevésbé tudományos igényű olva­sóknak is felkeltheti az érdeklődését. Az egyik riport Goró Eszterrel készült, aki a tordai zsidó mentőcsoport tagjaként tevé­keny részt vállalt a magyarországi zsidók Romániába menekítésében. Ennél fogva pontos információkkal rendelkezett a mentőcsoport tagjairól, a keresztény segí­tőkről és az egyéb mentőakciókról is. A másik visszaemlékezésben Sorban volt menyasszonya Semlyén Éva szólal meg, aki harag nélkül, tényszerűen jellemzi a festő 1944-es kolozsvári tevékenységét. Az ő esetét a szerző egy külön fejezetben mutatja be (5. f.).

Braham tudományos-szakmai hiteles­ségét jelzi az is, hogy – megfelelve a ma­ga elé kitűzött célnak – élesen elválasztja az antiszemitákat a román nép egészétől, így elkerüli a kollektív bűnösség fogalom- használatában rejlő csapdát.

A történelmi tények meghamisítása a Ceausescu-rezsim idején, az 1970-es években kezdődött el. A szerző két mo­mentumban véli megtalálni ennek okát Egyrészt az egyre inkább nacionalistává vá­ló román politikának szüksége volt/van ar­ra, hogy – Románia humánus magatartását bizonygatva – Magyarország ellenében kül­földi elismerést vívjon ki magának. Más­részt a cél Antonescu marsall rehabilitálá­sának előkészítése volt, melyet – többek között – a volt román vezető „zsidóbarátságával” próbáltak meg indokolni. A törté­nelemtorzítást, a kitalált mentőakciókat ar­ra használták, hogy saját legitimációjukat biztosítsák a nemzetközi politikai és – nem utolsósorban – pénzügyi életben.

A szerzőnek, aki a téma kiváló ismerő­je és a magyarországi holocaust szakte­kintélye, nem nehéz lépésről lépésre ha­ladva sorra venni és megcáfolni a román történelemtorzítók állításait.

A könyv nem taglalja részletesen, még­is szembetűnő, hogy mindezen képtelen és céljaikat tekintve nyilvánvaló állítások – melyek visszhangtalanul maradtak a Ceausescu-korszak idején – a rendszerváltás után az Egyesült Államokban és az Euró­pai Közösség országaiban éles politikai re­akciókat váltottak ki. A kilencvenes évek román kormányai és a nemzetközi szerve­zetek (EBESZ) közötti jegyzékváltásról részleteiben is olvashatunk, majd megis­merhetjük a román reakciókat is. Ezek­ben a fejezetekben (2., 3.) és a hozzájuk kapcsolódó jegyzetekben mutatkozik meg leginkább az, hogy a szerző a román politikát illetően milyen széles háttérisme­rettel és politikai tájékozottsággal bír.

A Sorban-Weinberger „páros” (4. feje­zet) kitalált történetei közül legérdeke­sebb az izraeli Yad Vashem intézet eljárá­sáról szóló fejezet volt. Raoul Sorban megkapta az Igaz Keresztény címet, mert állítólag megszervezte Semlyén Éva szö­kését Kolozsvárról, de ő végül egy koncentrációs táborba került, melyet szeren­csésen túlélt. A Semlyén-akciót – mely­ben semmiféle kockázatot nem vállalt – jócskán kiszínezve tálalta a háború után, sőt egyre újabb mentőakciókat talált ki, melyeket aztán később Weinberger rabbi erősített meg. A rabbinak is érdeke fűző­dött ezekhez a kitalációkhoz, mert a be­csületén esett csorbát akarta kiküszöböl­ni. Ez azonban nem sikerült, sőt újabb folt esett rajta. A rabbi ugyanis elhagyva és félrevezetve gyülekezetét, feleségével együtt a tordai mentőcsoport révén kiju­tott Palesztinába. A nyolcvanas években vette fel a kapcsolatot Sorbannal, hogy közösen kitalált mentőakcióikkal érde­meket szerezzenek a világ előtt

Braham professzor maga is számos Igaz Keresztény cím odaítélésében vett részt, így tisztában van az eljárással. Jól dokumentált tények és a Yad Vashem mulasztásai alapján joggal állítja, hogy az intézmény a döntés körülményeit illető­leg alaposan eltért a megszokottól.

Az esetleg még kételkedő olvasókat is meggyőzi a szerző azzal, amilyen aprólé­kos részletességgel követi nyomon Sor­bannak a cím odaítélése (1987) utáni közéleti és magánéleti szereplését. Bra­ham felvázolja azokat a stratégiákat, me­lyeket a két férfi a továbbiakban is alkal­mazott, hogy politikai előnyhöz és anyagi támogatottsághoz jussanak, még ha az ár az volt is, hogy az Igaz Keresztény címből a román antiszemiták húzzanak hasznot.

Randolph L. Braham könyve elsőként foglalkozik egy olyan releváns problémá­val, mely valamennyi posztkommunista országban felvetődött, és ez már önma­gában is jelzi a könyv értékét. Az ehhez hasonló, szigorúan tényfeltáró, az aktuá­lis ideológiai érdekeknek ellenálló mun­kák mindig gondolatébresztőek, és a bennük felvetődött szempontok alapján válnak valóban újraértelmezhetővé és – értékelhetővé a múlt történései.

Munkácsi Krisztina

* Lásd: Matatias Carp: Holocaust Romániában – tények és dokumentumok a romániai zsidók pusztulásáról, 1940-1944, Bp. Primor, 1993.