Az identitás

Írta: Békés H. Vera - Rovat: Archívum

Az identitás

Pszichológiai értelemben vett identitásunk egész életünk során alakul, változik, fejlődik, alakulásának legfontosabb állomása azonban általában a ser­dülőkor. A legtöbben először ekkor keresik és határozzák meg tudatosan a helyüket a világban és másokhoz való kapcsolódásukban. Identitásérzésünk akkor válik erőssé, amikor a saját ma­gunkról alkotott sokféle érzésünk, gondolatunk egyrészt a magunk szá­mára egy integráns egész képét adja, a folyamatosság és a belső összhang él­ményét nyújtva, másrészt, amikor ez az én-fogalom a másokkal való kap­csolatainkban is megjelenik és azzal valamiképpen egyensúlyba kerül.1 A sikeres identitás állapotának elérésé­hez hozzátartozik továbbá az önma­gunkhoz, az identitásunkhoz való hű­ség, elköteleződés is, amely megenge­di azt, hogy esetenként ellentmondá­sos értékeink és vonzódásaink köz­epette is megtartsuk magunkban ezt a belső azonosságérzést.

Az ilyenfajta stabil, érett identitás kialakulása azonban korántsem zök­kenőmentes folyamat, sőt: elérésére leginkább akkor van esélyünk, ha megszenvedtünk érte, vagyis ha vé­gighaladtunk az útkeresés gyötrelme­in, és magunk küzdöttünk meg vála­szainkért. A pszichológiai kutatások szerint azonban ez csupán az egyik lehetősége annak, ahogyan aktuális identitásunkat elérjük. Az ún. korai zárás esetében, bár identitásunk többé-kevésbé tisztázott, ezt nem a saját küzdelmünk árán értük el, hanem „készen kaptuk”: a család vagy társa­dalmi közegünk teszi egyértelművé a követendő utat a számunkra – vagyis a keresést már azelőtt lezártuk, hogy valójában elkezdtük volna. (Jó példa erre az a fiatalember, aki azért lesz orvos, mert már nagyszülei is azok voltak, vagy az, aki számára a zsidó hagyomány követése magától ér­tetődő örökség, és a zsidó identitás megtartása vagy elhagyása mint vá­lasztási lehetőség soha nem is merül fel.) A moratórium állapotában ugyanakkor az a személy van, aki ép­pen a keresés időszakát éli: próbál­gatja a lehetőségeket, de egyelőre nem köteleződik el egyik mellett sem. Identitásdiffúziónak pedig azt nevezik, amikor sem krízis, sem pe­dig elköteleződés nincsen: a személy ilyenkor nem próbálkozik különféle identitásszerepekkel, hanem egysze­rűen elzárkózik bármifajta elköteleződéstől, ami gyakran szociális elszigetelődéshez is vezet.2

Nem meglepő, hogy akárhogyan is jöjjön létre (korai zárás vagy az érett identitás elérése által), az elkötelezett­ség elérése előnyösebb, hiszen bizo­nyos stabilitásérzést eredményez és így az elkötelezettek jobban érzik ma­gukat a világban.3

A Szombat által megkérdezettek, zsidó identitásuk tudatának erőteljes jelét adják azzal, hogy ezt a társas kör­nyezet számára egyértelműen kifeje­zik – anélkül, hogy bárki rákérdezne, világossá teszik kötődésüket, elkötele­zettségüket. A rövid válaszokból ter­mészetesen nem derül ki, hogy ki ho­gyanjutott el ennek határozott vállalá­sáig. A megkérdezettek között valószínűleg az identitásdiffúzió állapotá­nak kivételével a többi háromféle identitásalakulás példáinak mindegyikével találkozhatunk: vannak, akik hosszas belső és/vagy külső küzdelem után jutottak el jelenlegi önmeghatá­rozásukig, vannak, akik számára a család hagyományozta a zsidósághoz való kötődés kifejezésének elvárását, amit ők nem is igen kérdőjeleztek meg, és vannak, akik identitáskeresé­sük egy állomásaként próbálgatják a zsidósághoz mint csoporthoz tartozás érzését, élményét.

A Dávid-csillag, vagy egyéb zsidó jelkép viselésének okát firtató kérdés­re adott válaszokban ugyanakkor a mai magyarországi zsidó identitás főbb tartalmi összetevői jól kirajzo­lódnak. Szociológiai kutatások sze­rint4, fontossági sorrendben a követ­kező tényezők adják a zsidó identitás személyes motívumait: a zsidóságot ért üldöztetések tudata, illetve a holo­kauszt emléke; a felmenők, a zsidó múlt emlékeinek ébrentartása; a zsi­dósághoz tartozás szubjektív érzése; a zsidó kultúra iránti érdeklődés, az abban való otthonosság; a zsidóság nagy alakjai, teljesítménye felett ér­zett büszkeség; a zsidókkal való bará­ti kapcsolatok bensőségessége; Izra­elhez való közelség érzése; zsidó há­zastárs választása; a zsidó vallás gya­korlása; valamint a felekezeti, hitköz­ségi életben való részvétel. A hagyo­mányos vallásgyakorlás, illetve a zsi­dó intézményekhez való kötődés mo­tívumánál tehát meghatározóbb szere­pet játszanak a hagyomány megőrzé­sének egyéb szimbolikus módjai. Ez a jelenség a – Szombatnak nyilatkozók túlnyomó részét is alkotó – fiatalabb korosztály tagjainál markánsabban je­lenik meg: szemben az idősebb kor­osztály tradicionális megközelítésé­vel, a fiatalabb nemzedékek nagyobb hangsúlyt helyeznek a történeti, kul­turális, illetve szubjektív mozzana­tokra személyes identitásuk meghatá­rozásakor.

Békés H. Vera

  1. Erikson, E. H.: Childhood and Society, New York, Norton, 1950, valamint Identity: Youth and Crisis. New York, Norton, 1968.

  2. Marcia, J. E.: Development and validation of ego identity statuses. Journal of Personality and Social Psychology, 1966/3, 551-558.

  3. Prager, K.: Identity development and selfesteem in young women. Journal of Genetic Psychology, 1982/141, 177-182. (id. Carver, S.C.-Scheier, M.F. (szerk.): Személyiségpszichológia. 294.0. Osiris kiadó, Budapest, 1998.

4 Kovács A. (szerk.): Zsidók és zsidóság a mai Magyarországon. Egy szociológiai kuta­tás eredményei. 13-14.0., 16. tábla. Szom­bat, 2002. Lásd még: Kovács A. (szerk.): Zsi­dók a mai Magyarországon. Az 1999-ben végzett szociológiai felmérés eredményei. Múlt és Jövő, 2002.

Címkék:2005-11

[popup][/popup]