„Nehéz év lesz…”
„Nehéz év lesz…”
A BZSH (Budapesti Zsidó Hitközség) május 19-én tartott közgyűlésén a küldöttek szinte ellenszavazat nélkül fogadták el a 2004. évi zárszámadást és a 2005. évi költségvetést. Nehéz esztendőre kell számítani – jelezte Zoltai Gusztáv. Az elmúlt évi költségvetés tervszámait nagyjából sikerült megtartani, a váratlan kiadásokat és hiányokat – ilyen volt a biztonsági szolgálat fenntartása, a Kozma utcai temető új parcellájának megnyitása, a szociális otthon kihasználatlansága miatt csökkentett állami normatíva, vagy a Joint által a népkonyhától megvont ötszázezer dolláros támogatás – ugyancsak előre nem látható, sikeres ingatlanértékesítések kompenzálták.
Megszületett a körzetek új, pontrendszeren alapuló támogatása, amely várhatóan országos szinten, a taghitközségek között eredményez majd heves vitákat. A pontok kiszámításánál ugyanis nemcsak a körzet (vagy taghitközség) ingatlanjainak értékét veszik figyelembe, hanem azt is, milyen gyakorisággal tartanak istentiszteletet, és van-e rabbijuk. Ez utóbbi feltétel több vidéki város számára elérhetetlennek tűnik, bár Fröhlich Róbert azt állította, ha hívják őket, bárhova elmennek. Kálmán Kálmán (Dohány utcai körzet) szerint a BZSH vezetőségében máris eluralkodtak a körzetek érdekérvényesítési törekvései. A helyzet rövid időn belüli megváltoztatására nincs sok remény, noha az előzetes igényeket állítólag figyelembe vették a pontrendszer kidolgozásánál.
A „rendkívül feszített és folyamatos egyeztetést igénylő” költségvetés sem Pesten, sem vidéken nem teszi lehetővé idén az állagmegóvó munkálatok elvégzését, viszont meghatározott pályázati összeg megszerzésére kötelezi a körzeteket – amennyiben ez nem sikerül, mondta Zoltai, a vezetés alkalmatlan. A taghitközségek bevételét tehát – az igen szerény egyszázalékos adófelajánlások és a kiegészítő állami támogatás mellett – a pályázati pénzek jelentenék, ám a kaposvári Róna László állítása alapján a legtöbb vidéki hitközségnek még internet-hozzáférése sincs.
Többször elhangzott: a BZSH és a Mazsihisz szétválása nem eredményez pluszkiadásokat – ennek ellenére 2005-ben mindenre kevesebb pénz jut. Legkevesebb, amint Fröhlich Róbert panaszolta, a hitéleti kiadásokra. Heisler András Mazsihisz-elnök, aki beszámolójában szót ejtett az újonnan alakult jánoshalmi, váci és zalaegerszegi hitközségekről, egy másik vidéki véleményt idézett, ami hibáktól hemzsegőnek nevezte ugyan az új rendszert, mégis előrelépésként értékelte.
A UJS (Zsidó Fiatalok Magyarországi Egyesülete) képviselője nehezményezte, hogy a számukra juttatott támogatás összege hétszázezerrel kevesebb a tavalyinál. Zoltai válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy a megszorítások ellenére éppen a hitközségen kívüli szervezetek részére fenntartott pályázati alapokat hagyták érintetlenül, az ifjúság ellenben semmivel nem segíti a Mazsihiszt, ráadásul templomba sem járnak. Számos hozzászóló szerint üres zsebbel nem kellene osztogatni, de legalábbis érdemes volna elszámolási kötelezettséget bevezetni, többen viszont – köztük Heisler András, Engländer Tibor és Feldmájer Péter – éppen ezeknek a nem templomjáró tömegeknek a megszólítását szorgalmazták.
A Mazsihisz közgyűlését Schweitzer József országos főrabbi nyitotta meg, Scheiber Sándor halálának huszadik évfordulója alkalmából elmondott emlékbeszédével. Előtte azonban kitért a Rumbach utcai zsinagóga körül zajló szerencsétlen küzdelemre. Őt követően számos rabbi – pl. Polnauer Sándor vagy Schőner Alfréd – történeti adatokkal igyekezett bizonyítani, hogy a Rumbach-templom mindig is a Pesti Izraelita Hitközséghez, a kongresszusi zsidósághoz tartozott. Weisz Péter a debreceni, magát újabban „történelmi Status quo”- nak nevező hitközség elöljárója jogtalan névhasználattal vádolta az EMIH*-et, amit a debreceni hitközség alapító okiratának bemutatásával kíván igazolni. A felszólalók egyöntetűen „a magyar hagyományoktól idegen” irányzatként nyilatkoztak az EMIH-ről, ami „mindent tagad és megkérdőjelez”; Polnauer Sándor pedig a magyar zsidóság belügyeibe való súlyos és visszautasítandó beavatkozásnak minősítette, hogy Izrael askenáz főrabbija segítséget nyújtott az EMIH-nek, majd egyenesen azt mondta: „Elődeinkkel szembeni árulás volna idegeneknek kiadni a templomot. ” Ugyanakkor Polnauer volt az egyetlen, aki reagált a Chabad támasztotta kihívásra: javasolta imakönyvek kiadását, említette a modem közösségszervezés, a felnőtt- és vezetőképzés szükségességét, a vallásos életforma vonzóbbá tételét, valamint azt, hogy a Rumbach utcai épületben hozzák létre a „vallásos zsidó kultúra házát”.
A Mazsihisz vezetősége eredetileg hármas funkciót szánt volna az épületnek. Egyrészt zsinagógaként kívánják hasznosítani, másrészt – a Dohány utcai zsinagógához hasonlóan – kulturális események, főleg koncertek helyszínéül szánják. Az épület többi részében található irodahelyiségeket emberjogi, civil és zsidó szervezeteknek adnák ki. A közgyűlés végül csupán az első pontban értett egyet, továbbá abban, hogy a Mazsihisznek mindent meg kell tennie a Rumbach visszaszerzéséért és a felújításhoz szükséges források előteremtéséért. A templom rabbinikus kontroll nélküli kulturális kihasználását Lőwy Tamás találta aggályosnak, miután tanúja volt a Carmina Burana előadásának a miskolci ortodox zsinagógában. (A rabbiknak ez ügyben vétójoguk van.)
A Mazsihisz vezetőségének egy része nagy reményeket fűz a miniszterelnökhöz, aki állítólag ígéretet tett arra, utánanéz, miként kaphatná vissza a Mazsihisz a Rumbach-zsinagógát anélkül, hogy cserébe vissza kellene adnia a kanadai nagykövetség épületét. (Korábban éppen a Mazsihisz kérésére született meg a cserét lehetővé tévő törvényi rendelet.) Feldmájer Péter a cserébe való feltétel nélküli beleegyezést pártolta, mondván, „az utolsó utáni pillanatban vagyunk”. Gyurcsány Ferenc továbbá állítólag kilátásba helyezte a felújítás költségeinek a 2006-os állami költségvetésből való nyolcvan százalékos finanszírozását, amely esetben a Mazsihiszre már csak kétszázmillió forint hárulna. A külföldi érdeklődők közül a svájciak a rekonstrukció fejében a fél épületben Carl Lutz-emlékhelyet szeretnének kialakítani.
A kelet- és közép-európai államok holokauszt-túlélői feleakkora kárpótlást kapnak Németországtól, mint nyugati sorstársaik. A Mazsihisznek a túlélőszervezetekkel együtt, évekkel ezelőtt eljuttatott diplomáciai jegyzéke mostanra hozta meg a várt eredményt: az Európai Unióhoz már csatlakozott országokban lakó túlélők az eddigi 135 euró helyett 175 eurós életjáradékot fognak kapni. Kevesebb eredménnyel kecsegtet az Aranyvonat ügye. Egri Oszkár, a hitközség jogásza beszámolójában hangsúlyozta, minden kárpótlás politikai szándék függvénye, így az Egyesült Államok készsége addig terjed, hogy a 250 millió dolláros követelésből 25 milliót ismerjen el jogosnak. Ennek, Braham professzor adatait alapul véve, huszonkét százalékát kapná Magyarország – az izraeli magyar túlélők szervezete Magyarország javára lemondott a maga tíz százalékáról -, ám azt is öt év alatt, a Claims Conference közreműködésével. A pénzt a túlélőszervezetek vezetőiből delegált kuratórium kezelné, és kizárólag holokauszt-túlélőkre lehetne fordítani. A vezetőség kérése az volt, hogy senki ne pereskedjen a nevetséges összegű egyéni kárpótlásért, hanem használják fel közösségi célokra, például a szegedi és a pesti szociális otthonok felújítására, a gyógyszerellátás és az otthoni ápolás fejlesztésére. Az egyik túlélőszervezet képviselője cáfolta, hogy ebbe előzetesen beleegyeztek volna. Egri szerint azonban csak az aláírás után kezdték hangoztatni eltérő véleményüket.
cs.m.
* A Chabad Lubavics mozgalom által alapított önálló egyház, amelynek neve „Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (Status quo ante)”.
Címkék:2005-06