„Menesztése megrázta az állományt”

„Menesztése megrázta az állományt”

Ez év novemberében váratlanul leköszönt tisz­téről, és „kölcsönös megegyezéssel” távozott a hitközségtől Hajabács Júlia gazdasági főta­nácsadó, Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató jobb keze.

Zoltai Gusztáv megingathatatlan hatalmának alapja mind a mai napig az, hogy a gazdasági menedzsmentbe – s így a pénzek elosztásába – rajta és szűk csapatán kívül senki nem lát bele. Pénzelvonással való fenyegetés renitensek esetében, kegyes juttatások lojális híveknek – mindez az apparátus és a választók komoly manipulálására ad lehetőséget. Évi hárommilliárd forin­tos büdzsé esetében igen nagyok a játéklehetőségek még akkor is, ha ennek túlnyomó része pontosan definiált céltámogatás. A pénzügyekbe betekinteni kívánó elöljárókat, elnököket mindig készségesen fogadták ugyan, de aztán megvezették őket: vagy túl kevés, vagy túl sok információt kaptak, amelyek alapján nem tudtak eligazodni. Mindeme játékokban kulcsszerepe volt Haja­bács Júliának, aki türelmesen, barátságosan mindig megmagyarázta a kíváncsiskodóknak, miért úgy van jól minden, ahogy van. Kertész Gábor, a nyíregyházi hitközség vezetője, Mazsihisz-elöljáró szerint meg sem kísérelte a MAZSIHISZ költ­ségvetésének, vagy a hitközségek felé irányuló járadék felosztásának elvét átlátható módon kidolgozni. Ez, valamint a Síp utcai apparátus lekezelő stílusa késztették végül lemondás­ra. Ezt Hajabács Júlia távozása után visszavonta, noha – elmon­dása szerint – döntését elsősorban nem a főtanácsadó menesz­tése, hanem a pozitív változások reménye motiválta.

Maga Heisler András is azzal indokolta a menesztést, hogy „kérdéseire többnyire kérdéseket kapott válaszul a főtaná­csadó asszonytól” – vagyis nem volt képes hozzáférni a lé­nyegi információkhoz. A pohár az egyik elöljárósági ülésen telt be, ahol Heisler András tízmillió forint átcsoportosítását indítványozta, amit Hajabács Júlia a szokásos „nincs rá ke­ret” válasszal igyekezett leszerelni. A minden alkalommal megígért és minden alkalommal kifogásokkal elodázott refor­mokkal együtt ez már sok volt: az elnök bizalmatlansági indítványt kezdeményezett a főtanácsadóval szemben, amelyet az elöljáróság 3:2 arányban elfogadott. Az elöljáróság ezután „felkérte” az ügyvezető igazgatót a munkaviszony megszün­tetésére. (Hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhetett, az már az új, demokratikus törekvésekről tanúskodik, ám hogy kértek és nem utasítottak, az még a régi viszonyokra utal.)

Az új alapszabály egyik fő vívmánya, a BZSH és a Mazsihisz könyvelésének különválasztása a gyakorlatban még nem ha­ladt előre. Ez máig a manipuláció egyik fő területe: „ez BZSH- ügy” – mondják a kíváncsiskodó Mazsihisz-elöljáróknak, és vi­szont. Kertész Gábor szkeptikus a szétválasztással kapcsolat­ban: hiába a külön könyvelés, ha az ügyvezető továbbra is kö­zös marad és az alapszabály e vonatkozásban továbbra is „testreszabott”. Elmondása szerint hiába elnökségi tag évek óta, nem látja át, mit jelent a költségek 30:70 arányú felosztása a Mazsihisz és a BZSH között. Megítélése szerint viszont Haja­bács menesztése intő jel az apparátusnak. Maga az elnök is el­ismerte, hogy a főtanácsadó menesztése tizenhárom év után „megrázta az állományt”. Heisler András ezért külön gyűlésen ismertette az állomány tagjaival a tervezett változtatásokat. Az új alapszabály szerint a főtanácsadói tisztség megszűnik.

Biztató jel, hogy minderről a Zoltai Gusztáv kézi vezérlése alatt álló Új Élet is beszámolt, miután Heisler András tájékoz­tatta a lapot a fejleményekről. „Az Új Élet főszerkesztője kötelességének érzi ezeket megjelentetni” – éreztette a Mazsihisz- elnök az új erőviszonyokat.

Leomlott egy komoly akadály a választott tisztségviselők ama törekvése előtt, hogy végre átlássák a hitközség anyagi ügyeit. Az elkövetkező hónapok mutatják majd meg, sikerrel leküzdik-e a többi akadályt is.