Herzl időszerűsége

Írta: Novák Attila - Rovat: Archívum

Novák Attila

Herzl időszerűsége

A száz éve elhunyt Theodor Herzl korunk egyik leghíresebb személyisége. Bár nevét tucatnyi utca is őrzi, tanítását, ponto­sabban tanításait olyannyira félreértel­mezik, amennyire csak lehet. Alakjá­ból azonban hasztalan igyekeznek me­rev domborművet előállítani, a szemé­lyiségében rejlő korlátlan lehetőségek felülemelkednek az ideológiai sémá­kon, és dacolnak a történeti idővel. De miben rejlik Herzl időszerűsége?

Herzl – bár ebben nem volt egyedül – hihetetlen érzékenységgel ismerte fel és egyedülálló módon tette a publi­citás részévé a zsidó nép létezését, melyet mind az ortodoxok, mind a neológok tagadni igyekeztek. Az ortodo­xok álláspontja szerint a zsidóság a halakha, azaz a vallási törvény alapján álló tradicionális-etnikai közösség, de modern értelemben nem nép, így nem veheti kezébe a sorsát. Azt majd a Messiás fogja megtenni. A neológok pedig tagadták a zsidóság etnikai di­menzióját és „mózeshitű” állampolgá­rokként próbáltak meg betagozódni a XIX. században kialakult nemzetálla­mok állampolgárainak sorába. Mind­két logika feltételezi, hogy a zsidók nem önálló politikai aktorai a történe­lemnek, hanem csak csatolt részei. Nem Herzl volt az első, aki a zsidókat beemelni kívánta volna a modern po­litika tényezői közé. De hogy ő volt az, aki a legsikeresebben és főleg a külvilág számára is a leglátványosab­ban tette ezt, abban biztosak lehetünk. Herzl zsidó nacionalista volt, de nem abban az értelemben, ahogyan modern korunkban – mondjuk Srebrenica és Koszovó árnyékában – a nacionaliz­musról beszélni szoktak. Ez a fajta XIX. századi liberális nacionalizmus hihetetlen rugalmassággal párosult, és a zsidóság mibenlétére vonatkozóan kizárólag kereteket szabott. Hogy va­laki ateista vagy vallásos, bal- vagy jobboldali, Herzl a zsidó nacionaliz­mus mindent átfogó kerete segítségé­vel tette zárójelbe, és a transznacioná­lis zsidó civilizáció újjáélesztésével elevenítette fel a különféle országok zsidósága közti kapcsolatokat, miköz­ben a létrejövő zsidó államot az euró­pai humanizmus majdani helyszíneként álmodta meg. Meglehet, ebben az is szerepet játszott, hogy az Európán kívüli világról nem tudott eleget, s nem is sejtette azt, hogy éppen az eu­rópai nacionalizmus és a cionizmus megjelenése szolgál majd modellül a harmadik világ különféle nemzeti cso­portjainak.

S hogy mikor következett be a nagy és döntő fordulat, Herzl önmagára ta­lálása? A Dreyfus-ügy – bár fontos és megkerülhetetlen eleme volt Herzl zsidó ébredésének, vagy „megvilágosodási” folyamatának – inkább csak az egyik utolsó, bár döntő és lényeges láncszemét alkotta egy hosszú folya­matnak. Herzl észlelte, hogy a politi­kai spektrum egyik skálájának sze­replője sem immunis az antiszemitiz­mussal szemben, így a kortárs francia szocialista baloldal egy csoportja is zsidóellenes. Sőt, a minél nagyobb demokrácia, a választójog kiszélesíté­se nemhogy oldaná a feszültséget, de inkább növeli; az a nép, melyre oly gyakran hivatkoznak politikusok, an­tiszemita indulatok hordozója, és a modern tömegdemokrácia eszközei és propagandája által megjeleníthető és felhasználható az antiszemita akarat. Nincs többé király, császár vagy ke­gyúr. aki méltányossági vagy jól felfogott üzleti szempontból megóvná a zsidókat az ellenük irányuló gyilkos indulattól. A centralizált és demokra­tizált nagy nemzetállamok létrejötte, a választójog kiszélesítése és a szava­zatmaximalizálás korában a zsidók ta­lán még nagyobb veszélyben vannak, mint előtte – vélte Herzl -, s maguk is tárgyai lehetnek a szavazatszerző in­tencióknak. A modern politika világá­ban főleg magukra számíthatnak: ez volt a Dreyfus-per üzenete Herzl szá­mára.

Herzl nemzetté óhajtotta tenni a zsi­dókat, mégpedig hosszú és gyötrelmes viták után a régi-új földön, Palesztiná­ban, amely – török fennhatóság alá tartozó területként – a biblikus és gyarmati aspirációkat leszámítva már nem számított az európai hatalmak elsődleges vetélkedési helyszínének. Ez annak volt köszönhető, hogy a sze­kularizáció – melynek során az euró­pai civilizáció vallási dimenzióját egyre kevésbé tartották fontosnak – igen előrehaladottá vált, így Paleszti­na sem volt már olyan értékes, mint a középkorban. Bár Herzl kivitte volna a zsidókat Európából, de nem az euró­pai civilizációból, és sohasem vonta kétségbe azt, hogy a zsidók lojális ál­lampolgárai lehetnek régi hazájuknak.

Nagyon korszerű volt az a törekvé­se, amely a modern médiát tette a po­litikacsinálás fő eszközévé. A befo­lyásos és liberális bécsi napilap, a Ne­ue Freie Presse újságírójaként, az újság befolyását felhasználva lényegült át a zsidóság lobbistájává. Tudatában volt annak, hogy csak akkor sikerülhet eredményt elérnie, ha felhasználja a sajtó hatalmát, tudatosan épít a média azon tulajdonságára, mely a valóságot átlényegítve és felnagyítva ad több­szörös jelentőséget minden egyes elej­tett szónak és mondatnak, s hagyja, hogy ezek a kitágult kommunikációs térben rezonáljanak.

Más lehetősége nemigen maradt. Egy kisebbség kisebbségét képviselte. Egyedül volt. Ám végül igaza lett.

* Elhangzott 2004. augusztus 30-án, a Zsi­dó Múzeum Herzl című kiállításának meg­nyitóján.

Címkék:2004-10

[popup][/popup]