Amit nem csak a polcra teszünk

Írta: Csáki Márton - Rovat: Politika

Amit nem csak a polcra teszünk

Interjú Kepets Andrással

Fiatal és sikeres. Rabbinikus tanul­mányait félbeszakítva 1998-ban ala­pította Ulpius-ház nevű kiadóját, amit a könyvszakma – újfajta kiadói szemléletének, gyakran vitát kava­ró kiadványainak, irodalmi pályáza­taiknak köszönhetően – 2002-ben az év kiadójává választott. Mára a tíz legnagyobb kiadó egyike, éven­te közel nyolcvan új kötettel jelent­kezik, egyéni arculatú könyveit, ha máshonnan nem, hát Chaim Potok kapcsán mindenki ismeri. Pályájá­ról, lektűrről és „magas irodalom­ról” kérdeztük az Ulpius-ház igaz­gatóját.

Évekig folytatott tanulmányo­kat a Rabbiképzőben. Vallásos kör­nyezetben nevelkedett, vagy mint generációjából oly sokan, ön is a „visszatérők” közé tartozott?

A családom mindkét ágon hagyo­mányőrző volt, nem kifejezetten val­lásosak, de azért az alapokat, a brit milától kezdve a bar micvón át a nagyünnepekig mindig megtartottuk, így ez a közeg természetes volt szá­momra. A zsidó gimnáziumban, az akkori Anna Frankban érettségiztem, majd Deutsch Róbert főrabbi biztatá­sára kerültem a Rabbiképzőbe. Látta rajtam az érdeklődést a zsidó kultúra, a vallás iránt.

Mégsem rabbi lett.

– Eredetileg sem azzal a céllal ke­ rültem oda, csupán érdekelt a zsidó­ság. Úgy gondoltam, elkezdek tanulni, aztán meglátom, miképpen alakul az életem. Igaz, volt egy időszak, amikor úgy éreztem, rabbi leszek, de végül rá­ jöttem, hogy ez a hivatás nem nekem való, és visszatértem a kezdeti gondo­latomhoz.

– Ez már akkor is a könyvkiadás volt?

Nem, ez eszembe se jutott, telje­sen véletlenül sodródtam bele. A rab­biképzős időszak alatt újságszerkesz­téssel, -kiadással töltöttem a szaba­didőmet, és ekkor támadt az ötletem, hogy kiadok egy péntek esti fonetikus imakönyvet, amit egy ismerősöm cé­gén keresztül és segítségével sikerült is megvalósítanom. Ezt további köny­vek követték, végül felvetődött egy könyvkiadó terve.

Mint más interjúkból kiderül, az Ulpius legendásan kevés pénzzel indult. Mi hozta meg az áttörést?

Nehéz egy pontot meghatározni, egyszer csak észrevettem, hogy főállású kiadó vagyok. Amikor ott­hagytam a Rabbiképzőt, a Scheiberben kezdtem vallástant oktatni, és mintegy mellékesen törődtem a ki­adóval. Később fokozatosan adtam le az osztályaimat, majd azon kap­tam magam, hogy kizárólag a köny­vekkel foglalkozom. Először egy-egy régen kiadott klasszikus követ­kezett, mint Mark Twain vagy Akutagava művei, utána pedig a Tarantino-könyvek. Ettől kezdve azonban egyre inkább kortárs irodalmat kezdtünk publikálni.

Sokan kritizálták az Ulpiust, hogy kiadói profiljának a „magas irodalom” mellett – eltérően a ha­zai gyakorlattól – ugyanolyan meg­határozó részét képezi a szórakoz­tató irodalom. Működtethető ma e nélkül egy sikeres könyvkiadó?

Nyugaton azt látom, hogy a legko­molyabb kiadók is egyszerre adnak ki – magyar szóhasználattal élve – „ma­gas” és szórakoztató irodalmat. Én ez utóbbiakat is ugyanolyan büszkén vál­lalhatónak tartom, a „magas” kontra „lektűr” megkülönböztetést pedig in­kább magyar értelmiségi álproblémá­nak érzem. Számomra csak az a kér­dés, hogy a saját műfaján belül milyen minőségű az adott alkotás: jó-e vagy sem.

Az utóbbi időben mégis úgy ér­zékelhető, hogy ez az arány a „ma­gas irodalom” javára változott, gondolok itt Appelfeld, Rushdie, Fuentes műveire.

– Nekem elsősorban olyan izgal­mas, vitákat kavaró, érdekes könyvek kiadása a célom – bármely kategóriá­ban melyeket nem csak a polcra tesznek ki az emberek, hanem el is ol­vasnak. Ebbe olykor több úgynevezett „magas irodalom” fér bele, máskor több úgynevezett „lektűr”. Nem e szempont alapján válogatok.

A kiadó honlapján azt olvashat­juk, hogy a célközönséget a har­mincas éveiben járó női olvasótá­bor jelenti. Ez fontosabb szempont?

Nem létezik konkrét célközönség, bár tény, hogy manapság inkább a nők olvasnak, így a törzsközönséget való­ban ők alkotják. Ennek ellenére az Ul­pius olvasótábora meglehetősen összetett: vannak nagyon fiatal olva­sóink, főleg bizonyos szerzőink, pél­dául Gerlóczy Márton rajongói. Van­nak kiadványaink, melyeket kifejezet­ten az értelmiségi réteg keres, de ter­mészetesen van egy nagyon erős „zsi­dó irányvonalunk”, ami a zsidó vagy a zsidóság iránt érdeklődő olvasókat cé­lozza meg. Ezenkívül vannak a széle­sebb közönségnek szánt művek, mint egyik legsikeresebb magyar szerzőnk. Méhes György regényei, melyeket egyaránt olvasnak fiatalok, idősek, nők és férfiak.

Az említett „zsidó irányvonal” eleve benne volt a koncepcióban, vagy ebben az esetben is a várható siker számít?

– Nem tudom, és nem is akarom megtagadni a gyökereimet, indíttatá­somat, tehát nekem mindig szív­ügyem volt a zsidó témájú könyvek kiadása. Olyan szerzők megismerte­tésére törekedtem, akik itthon kevés­bé ismertek, külföldön azonban rég­óta klasszikusok, mint Chaim Potok. Persze ezen belül is próbálunk olyan műveket találni, melyek mai, átélhető konfliktusokat dolgoznak fel, vagy erőteljesen érződik bennük a női te­matika – ilyen volt A rabbi lánya -, esetleg provokatívabbak, mint a Buja zsidók vagy Rich Cohen írásai. A klasszikusok terén ugyanakkor vala­miféle „hiánypótlást” szeretnénk megvalósítani: a közeljövőben példá­ul újra kiadjuk Az igazak ivadékát, amit az egyik legcsodálatosabb zsidó témájú regénynek tartok. A legbüsz­kébb kezdetektől a Potok-sorozatra vagyok, amit áprilistól kezdve folya­matosan újranyomunk, méghozzá az első és legkedveltebb formátumban, novemberben pedig egy eddig ma­gyarul még nem olvasható Potok- könyv is napvilágot lát.

Különös színfoltot jelentenek a képregények is, várható a jövőben több hasonló kiadvány?

Nem lesz külön képregényvonula­tunk, viszont kedveljük ezt a műfajt, és ha rábukkanunk egy-egy szokatla­nabb darabra, akkor megjelentetjük. Eddig két ilyen volt: a Maus, ami meglehetősen nagy visszhangot kel­tett, és az Összeesküvés, ami irodalmilag. képileg nem annyira izgalmas, el­lenben a témája – a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei – még annyira feldol­gozatlan itthon és oly kevéssé ismert, hogy fontosnak tartottuk kiadni.

Az utóbbi idősben sokat olvas­hattunk az Ulpius íróiskolájáról, és arról, hogy számos fiatal szerzőt átcsábítottak magukhoz. Mikor érik be ennek a gyümölcse?

Mindkettő abból a gondolatból született, hogy minél több fiatal olva­sót nyerjünk meg a kiadónak, illetve magának az olvasásnak. Ez hosszú tá­vú munka, nagyon sok íróval kerül­tünk kapcsolatba; egyelőre nem tud­juk, mikorra készülnek el, így még azt sem igazán mérhettük fel, kik azok, akikre tartósan számíthatunk. Néme­lyiküknek már jelent meg könyve, másoké éppen előkészületben van, de Gerlóczy vagy Karafiáth Orsolya ese­tében úgy érezzük, már meggyökerez­tek az irodalmi életben. Nagyon ígére­tes tehetség a nemrég új könyvet ki­adó Tisza Kata, akinek a családi hátte­re borzasztó érdekes, egyfelől a Tisza grófok, másfelől egy erdélyi zsidó család leszármazottja, amitől igazán különössé válik az írásművészete. A több mint tíz újonnan szerződtetett fi­atal író között öt-hat akad, akiknek ki­adhatjuk a műveit. Reményeink sze­rint ennek az új generációnak jó be­mutatkozási lehetőség, egyben nagy siker lesz Főbűnösök című kötetünk, amiben hét fiatal író fogja egy-egy novellában feldolgozni a hét főbűn vala­melyikét.

Ha jól tudom, önnek is voltak iro­dalmi próbálkozásai. Végleg felha­gyott velük, vagy csak szünetelteti?

Az csak ifjúkori őrület volt. Én va­lójában nem értek az irodalomhoz, ne­kem más feladatom van.

Csáki Márton

Címkék:2006-06

[popup][/popup]