„Apámat elhurcoltak azzal, hogy csak egy kis meghallgatásra viszik…”

Írta: Várnai Pál - Rovat: Kiemelt, Politika, Történelem

Apámat elhurcolták azzal, hogy csak egy kis meghallgatásra viszik…”

Domonkos Istvánnal beszélget Várnai Pál

1952 őszén megkezdődött Leningrádban az ún. „cionista orvosper”. A szovjet vezetőkről gondoskodó zsidó orvosokat azzal vádolták, hogy az ame­rikai hírszolgálat és a Joint megbízásából összeesküvést terveztek a rendszer megdöntésére és a szovjet vezetők meggyilkolására. 1953 áprilisában a váda­kat visszavonták, és Tyimosuk orvosnőtől, aki „leleplezte” az összeesküvést, megvonták a Lenin-rendet. Mindez nem gátolta meg a kelet-európai kommu­nista vezetést abban, hogy anticionista és antiszemita perek sorozatát indítsa meg – még Sztálin halála után is – a térségben. 1952 őszén zajlott le Csehsz­lovákiában a Slansky-per, amelyben több mint egy tucat zsidó származású kommunista vezetőt végeztek ki. Hasonló módon végeztek Romániában An­na Pauker zsidó kommunista külügyminiszterrel.

Rákosinak kapóra jött ez a zsidóellenes hullám, hiszen lehetősége nyílt ar­ra, hogy a törvénytelenségekért a felelősséget áthárítsa. 1953 januárjában ci­onista összeesküvés gyanújával letartóztatta Péter Gábort, az ÁVH rettegett vezetőjét. Lefokozták, illetve kegyvesztett lett számos kommunista zsidó ve­zető is, pl. Vas Zoltán, Szirmai István, Kovács István. Ugyancsak letartóztat­ták – Joint-kapcsolatainak ürügyén – dr. Benedek Lászlót, a Zsidó Kórház főorvosát, aki része lett volna Péter Gábor perének. 1953 tavaszán – mások mellett – letartóztatták a hitközség számos vezetőjét, így Stöckler Lajost, a hitközség elnökét, Domonkos Miksát, a hitközség főtitkárát, valamint dr. Jó­zsef András hitoktatót és tanfelügyelőt.

Domonkos István létezéséről akkor vettem tudomást, amikor a kezembe került a Népszabadság egyik száma, benne olvasói levelével. Ebben Bächer Iván egy korábbi írására reagált, ahol az író a Holokauszt Múzeumot a „semmi múzeumának”, a Terror Há­zát pedig a „hazugság házának” ne­vezte. Azért is figyeltem fel erre a le­vélre, mert ebben Domonkos említi, hogy édesapja az ötvenes években egy koncepciós ügy áldozata lett. Mivel hajdani apósom, dr. József András is Domonkos egyik „bűntársa” volt, rög­tön felvettem a kapcsolatot Domonkos Istvánnal.

– Kérem, mondjon pár szót önma­gáról.

– Amikor 1939-ben leérettségiztem, a zsidótörvények már rendkívül hátrá­nyosan érintettek. Szó sem lehetett ar­ról, hogy egyetemre járjak, úgyhogy kitanultam a villanyszerelő szakmát és pár évig ebben dolgoztam. 1942-ben behívtak munkaszolgálatra, ahonnan csak 1945-ben szereltem le. A felsza­badulás után folytattam a mestersége­met. majd megnősültem. Az ötvenes években sikerült bejutnom a műszaki egyetemre, ahol gépészmérnöki diplo­mát szereztem. Először tervező inté­zetekben dolgoztam, majd pályám utolsó húsz évében az Országos On­kológiai Intézet műszaki osztályát ve­zettem. Nyugdíjazás után hamar egy politikai szervezetnek, a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaságnak lettem a tagja. Ennek révén, az 1989-es rend­szerváltást követően részt vehettem az Ellenzéki Kerékasztal Tárgyalásokon, ahol, többek között, olyan emberekkel kerültem baráti kapcsolatba, mint Sza­bad György és Antall József. Később saját kerületemben. Rákospalotán, én lettem a legidősebb önkormányzati képviselő.

Édesapja, Domonkos Miksa pá­lyakezdéséről is szeretnénk halla­ni.

Édesapám szintén mérnök volt, a szállítási kérdések specialistája. Az első világháborúban súlyosan megse­besült, de végigszolgálta azt. Nagyon sok kitüntetést szerzett, és főhadnagyi rangban szerelt le. A háborút követően pedig egy nagy amerikai vállalat szakértője lett. 1935-ben Horthy soron kívül századossá léptette elő. Horthy oldalán vett részt teljes díszben a kas­sai bevonulásban. Jól jellemzi gondol­kodását az a levél, amelyben munka­szolgálatos fia, Péter halálhírét közli annak fivérével, Istvánnal: „Az orosz harctéren életét adta a hazáért… Hi­szek egy Istenben, hiszek egy hazá­ban.

Hogyan került Domonkos Miksa kapcsolatba a zsidó vezetéssel? Hogyan élte túl az üldözés éveit?

– Talán, mert iskolai éveiben osz­tálytársa és barátja volt a Hitközség főtitkára, Eppler Sándor, a német megszállás után a Zsidó Tanács apám segítségét kérte. Rendészeti kérdések­kel és a németekkel való kapcsolattar­tással foglalkozott. Apám két évet töl­tött német egyetemeken, kitűnően be­szélte ezt a nyelvet, amellett hogy – nem egészen legálisan – századosi egyenruháját hordta, amihez nem ke­vés vagányság kellett. A németek nem is igazán tudták, hogy hova tegyék, kivel is állnak szemben, mindenesetre respektálták apám fellépését, nyelvtu­dását. Hasonlóan viszonyultak hozzá a nyilasok is, akik tisztelegtek neki, mint olyan századosi egyenruhát vi­selő embernek, akinek a gettóban jó­formán teljhatalma volt. Apám Raoul Wallenberggel is felvette a kapcsola­tot, aki sok mindenben segített neki. Szálasinak volt egy Szalai Pál nevű embere. Ez a Szalai könyvkereskedő volt, aki fiatalon csatlakozott a nyilas- keresztes mozgalomhoz. Amikor a harmincas években Szálasit lecsukták, vele együtt került a szegedi Csillag börtönbe, ahol egyébként Rákosi is ra­boskodott. Amikor 1944 őszén Szálasiék hatalomra kerültek, behívták Szá­lait és azzal bízták meg, hogy a Nyi­laskeresztes Párt és a budapesti rendőr főkapitányság között összekötő tiszt legyen. A szerencsétlen fiatalember nem térhetett ki a megbízás elől, de akkorra már zsidó kapcsolatokkal rendelkezett és bejárt apámékhoz a Síp utca 12-be, mert sok tekintetben lehe­tett tőle segítséget remélni. Kapcsola­tai révén, Szalai mindenről időben ér­tesült. Amikor az oroszok már majd­nem elfoglalták a pesti oldalt és a nyi­lasok az utolsó hidakon átvonultak Budára, egy német különítménnyel karöltve arra készültek, hogy nagy zsidóirtást végeznek a pesti gettóban. Erről Szalai tudomást szerzett, és apámék tanácsára felhívta Raoul Wallenberget. Wallenberg pedig kapcsolatba lépett a Royal szállóban székelő Wehrmacht parancsnokával, – ha jól emlékszem, Schmidthubernek hívták – azzal, hogyha itt egy tömeggyilkosságra kerül sor. őt fogják felelősségre vonni a háború után. A tábornok intéz­kedett, a gettó pedig rövidesen felsza­badult.

Mi történt Szálaival a háború után?

– Két alkalommal is őrizetbe vette a politikai rendőrség, de a zsidók mind­két alkalommal igazolták, mint jó szándékú, tisztességes embert. Vi­szont 1952 táján az utcán elfogták, be­vitték az ávóra és azt a hihetetlen és abszurd ügyet próbálták az ő „segítsé­gével” megkreálni – hiszen múltja mi­att zsarolható volt -, hogy Wallenberget itt Budapesten gyilkolták meg zsi­dó vezetők.

Mivel foglalkozott apja, Domon­kos Miksa a háborút követően?

– Apámat az Izraelita Hitközség főtitkárává választották meg és 1950-ig megmaradt ebben a funkciójában. Ebben az időben azonban már több konfliktusa támadt a hitközségbe be­épülő kommunistákkal. Ellenezte az állam és az egyház között megkötendő egyezményt is – Stöcklerrel ellentét­ben – nem is írta alá -, valamint az is­kolák és kórházak államosítását. Vé­gül nem maradt más választása, mint hogy 1950-ben, hatvan éves korában, kérje nyugdíjazását.

Mikor és milyen körülmények között vitte el édesapját az ÁVH?

– 1953. április 7-én kora hajnalban mintegy fél tucat ávéhás jelent meg ebben a házban, ahol most beszélge­tünk. Apámat elhurcolták azzal, hogy csak egy kis meghallgatásra viszik, de pár óra múlva apám nélkül tértek vis­sza. Mindent felforgattak, rengeteg iratot elvittek. Ezután hosszú ideig semmi értesítést nem kaptunk, hogy hol van, él-e, részesíthető e jogi védelemben? Mindent megpróbáltam, ügyészséghez fordultam, de sehol sem kaptam kielégítő választ. Ha jól em­lékszem, 1953. november 13-án meg­látogatott minket egy ávéhás, „be­szólt” anyámnak, hogy kérem, „az ön férje most már szabad ember, kien­gedtük, de hát egészségileg egy kicsit leromlott az állapota, az István kór­házban van, ott megnézhetik”. Nem akarom részletezni, mit is éreztünk. A húgommal együtt bementünk a kór­házba, és apámat borzalmas állapot­ban találtuk. Száz-száztíz kilós, nagy­szerű izomzatú ember volt korábban, ám egy összetöpörödött, nyomorék ember feküdt az ágyon, a kínzások kö­vetkeztében leromlott állapotban, szinte magánkívül. Mint utóbb a lele­tekből kiderült, a vörösvérsejtek szá­ma vészesen lecsökkent. Az ávósok éjszaka vitték be, és az ügyeletes or­vos először nem akarta átvenni, mivel apám nevét sem voltak haj­landók megmondani. Egy kis tele­fonálás, hercehurca után azonban beleegyeztek, hogy felfedik apám kilétét. A kórházban egy hét alatt valahogy rendbe hozták (szeren­csére dolgozott olt egy ismerős zsi­dó orvos), és apám valamivel job­ban lett. Hazahoztuk, de arra, hogy megkérdezzük tőle, mi is történt vele, nem volt se időnk, se energi­ánk. Ebben az állapotában nem is akartunk ezzel próbálkozni. Né­hány hét múlva kapott egy szívro­hamot, és meghalt. Halála nyilván a börtönben okozott fizikai és lelki sérülések következménye volt.

– A halála előtti rövid időben sikerült valamit is megtudni tőle fogva tartásának okairól? Ezek az emberek annyira meg voltak fél­említve, hogy beszélni sem mertek. De kik voltak a vádlott társai?

– Apám mellett a fővádlott Stöckler Lajos volt, a Hitközség elnöke. Vád­lottak voltak még dr. Benedek László, a Zsidó Kórház főorvosa, valamint dr. József (Fisch) András vallástanár, hitközségi tanfelügyelő (aki különben halála után sem nyughat, mert felesé­gével közös sírjukat nemrég feldúl­ták). De folytathatnám az említett Sza­lai Pállal, akit annak a bevallására kényszeríttették, hogy a saját szemé­vel látta, amint Stöckler és Domonkos meggyilkolta Wallenberget. Addig ütötték, verték, amíg aláírta ezt a tanú- vallomást. Majd elbocsátották, de fi­gyelmeztették, hogy ha bármikor bár­kinek egy szót is szól minderről, azon­nal elkapják és kivégzik. Így az ügy­ből semmi nem derült ki. Szalai 1956-ban Dél-Amerikába emigrált, ahol ál­néven élt, rettenetes félelemben. Befe­jezésül annyit, hogy valamikor, 1991-ben vagy 1992-ben Szalai felhívott engem telefonon, Budapestről. Talál­koztunk is, és hogy tanú is legyen, jó barátomat, Ember Máriát kértem, le­gyen jelen. El is jött és felvette a be­szélgetést, amelyből könyve, a Ránk akarták kenni született. Szalai később visszament Dél-Amerikába, és egy­szer csak jött egy értesítés, hogy ott meghalt.

Visszatérve a vádakra: tudjuk, a koncepciós perek gyakorlata az volt, hogy több szálon próbálták megfogni áldozataikat. Elkezdték valamivel, amit aztán ejtettek, és egészen más irányba terelték a faggatást. Ezt bizonyítja dr. József András kihallgatási jegyzőkönyve is – az édesapjáról szóló egyetlen dokumentum, amelyet ön az üggyel kapcsolatban láthatott -, amelynek másolatát Czinner Tibor juttatta el önnek. Itt a Wallenberg-ügy mellett más vádak is voltak: Gestapo-ügy- nők, kémkedés, Joint-kapcsolat, cionista érdekeltség. Kimondták-e valaha Domonkos Miksa ártatlan­ságát? Volt-e bocsánatkérés?

Semmi ilyesmi nem volt, de őszintén, nincs is igényem erre. Ami történt, megtörtént, ahogy a fivéremet sem tudom visszahozni a Dontól. Időnként azért nem állhatom meg, hogy hozzá ne szóljak politikai kérdé­sekhez. Ezért válaszoltam Bächer Iván cikkére, mert nagyon bosszant, ha valaki nem a valóságnak megfe­lelően állít valamit. A Terror Háza lé­tesítését helyesnek tartottam, a Holo­kauszt Múzeumét pláne. Ezeknek az intézményeknek a vezetőivel ma is ki­tűnő kapcsolatokat ápolok. A gettóról sok irat maradt rám, szerencsére az ÁVH nem vitt el mindent, s ezekből sokat adományoztam Szita Szabolcs­nak. Sok adat maradt fenn, pl. olyan magas állású emberekről, katonai és civil vezetőkről, akik abban az időben tisztességesen viselkedtek és erejük­höz képest próbáltak segíteni. A róluk szóló igazoló papírok másolatát átad­tam a fent említett intézményeknek, hogy megmaradjanak a jövő számára.

Édesapja letartóztatása, fogva tartása milyen hátrányokkal járt ön és a húga számára?

Még egyetemista voltam akkor, bár dolgoztam is mellette. Tudtuk, hogy megfigyelés alatt állunk, és én nagyon óvatos voltam. Amikor apám meghalt, írtam egy levelet, hogy sze­retném visszakapni apám személyi dolgait: tárcáját, szemüvegét, fogso­rát. Behívtak, és az utcán kellett vára­koznom. Lejött egy ávós briganti, hogy átadja ezeket a holmikat. Meg­kérdeztem, hogy mégis mi volt a vád apám ellen, miért tartották fogva egy évig? Az volt a válasza, hogy „azt ma­ga soha nem fogja megtudni”.

Sikerült-e azóta – a már emlí­tett jegyzőkönyvön kívül – valami bővebbet megtudnia édesapja kál­váriájának okairól?

– Nem. Mivel apám magas rangú katonatiszt volt, a rendszerváltás ide­jén. kapcsolataim révén sikerült bejut­nom a Honvédelmi Minisztériumba, és ott megnéznem az iratokat. Apám­ról semmit nem találtam. Ami lehetett, azt kilopták vagy megsemmisítették.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára dokumentumaiból [Péter Gábor és társai ügye (Domonkos Miksa) V-15266 zárt VI/31] *

Javaslat Domokos Miksa ügyében „Szigorúan titkos”

BM Vizsgálati Főosztály 1953. november 2.

101-13393/53 3-2831.

D. M: (1890 Vágvecse, Kalish)

„…1953. március 3.-án vettük őrizetbe az amerikai hírszerző szervek ré­szére kifejtett kémtevékenység alapos gyanúja miatt. Őrizetbevételekor kémtevékenységét bizonyító dokumentum nem állt rendelkezésünkre.

1907-ben Budapesten érettségizett. Iskolái elvégzése után több üzemben dolgozott, mint gépésztechnikus. 1914-ben, mint hadmérnök vonult be kato­nának és 1918-ig frontszolgálatot teljesített. 1919-ben a Tanács Köztársaság alatt a Vörös Hadseregben, mint dandár parancsnok helyettes, teljesített szol­gálatot. 1919-től. mint technikus állt alkalmazásban, majd 1933-tól 1944-ig a Német-Hitel tudakozóda Magyarország-i fiókjának volt igazgatója. (…) 1949-ig a BIH-nél tisztviselő, majd később főtitkára volt. 1949-ben nyugdíj­azták.

Domonkos Miksa az ügyében folytatott vizsgálat során vallotta, hogy 1935-ben Gazsi János horthysta ezredes a Katonai Kémelhárítók részére be­szervezte. Feladata volt a honvédséghez bevonult baloldali személyek felde­rítése és jelentése…”

Szabadlábra helyezési határozat

Szigorúan titkos

Budapest 1953. november 13.

„Őrizetbevétele Stöckler Lajos vallomása alapján történt, aki vallomást tett arról, hogy Domonkos Miksát kémkedésre beszervezte és aki részére folya­matosan… szolgáltatott.”

A vizsgálat során visszavonta vallomását.

BHO. 38-p. kémkedés és a BHO. 86. pontjában rnegj. népellenes bűncse­lekmény. (Tartalmi összefoglalás – N. A.)

*A Domonkos-ügy két dokumentumát Novák Attila bocsátotta rendelkezésre.

Címkék:2006-02

[popup][/popup]