„A Föld négy sarkáról…”

Írta: Novák Attila - Rovat: Politika

NOVÁK ATTILA

A Föld négy sarkáról…”

Magyar zsidó kivándorlás Palesztinába a II. világháború első éveiben1

Lázas, forradalmi szöveget olvashatnak a Szombat olvasói Szilágyi Ernő tollából. A tex­tus, melyet az izraeli Yad Vashem In­tézet levéltárában, 2003-ban találtam, érzékletesen tárja elénk a cionista mozgalom felhajtóerőit. A lázas mon­datokat azonban – írójának eksztati­kus lelkesültsége mellett – aktuális történések is indokolták: a zsidóüldö­zések és az ennek nyomán intenzívebb kivándorlás Palesztinába.2

Szilágyi nem volt akárki: a cionista mozgalom egyik kulcsfigurájaként vett részt Kasztner Rezső és az SS közti tárgyalásokban 1944-ben. A má­sodik világháború után visszavonultan élt Budapesten, s a Kádár-rendszer sa­játos értelmiségi undergroundja „tag­jaként” mestere volt tucatnyi tehetsé­ges és nonkonform fiatalnak, többek között Somogyi Győzőnek, Ungváry Rudolfnak és Vanyó Lászlónak, be­szélgetőtársa Tábor Bélának és má­soknak.3

Szilágyit és körét messianisztikus hit hajtotta: az események gyorsuló spirálja megerősítette őket egy új, jobb világ építése szükségességében – immár Palesztinában. S hogy Szilágyi és a cionisták szemében a bekövet­kező események nem voltak egyértel­műen tragikusak, arról jól árulkodik az „Alija” szerzőjének és Marton Edé­nek 1942 szeptemberében Komoly Ottóhoz írott levele, melyben a kiván­dorlásról ezt írják: „Nem először sze­repelt kettőnk között ez a téma, mely mindkettőnket szorongatóan foglal­koztat. Szomorú eseménynek tartjuk, de hiányzik a szótárunkból a ’katasztrófa’ kifejezés. Úgy érezzük, hogy mindent, ami a zsidó életben történik, a cionisták pozitív előjellel tudnak el­látni, s a rosszat is bizonyos vonatkozásban hajtóerőnek használhatják fel…”4

DE HOGYAN IS ZAJLOTTAK AZ ESEMÉNYEK?

A második világháború kezdetén, Ausztriából-Németországból, Szlová­kiából, Lengyelországból menekült zsidók ezrei áramlottak be Magyaror­szágra, s a zsidóság új keletű fenyege­tettsége nagyban előmozdította a Pa­lesztinába irányuló kivándorlást. Nincs arra közvetlenül utaló jel, hogy a cionista aktivitás megerősödése és a magyar zsidók disszimilációja között ekkor még oksági viszony állt volna fenn. A disszimilációs magatartás – mintegy Spätreflexként – a holokauszt után terjedt el a magyar zsidóság kö­zött, míg a „nagy” háború elején csak nyomait láthattuk ennek. Ennek elmé­leti és gyakorlati okai is voltak: a cio­nizmus azokban az országokban ért el sikereket, ahol – és ez az eredeti herzli intencióknak is megfelelt – üldözték a zsidókat. Lengyelországban, a balti államokban nagyon erős volt a cioniz­mus, Magyarországon viszont gyenge. Asher Cohen szerint 1938-39 után kö­rülbelül ötezer tagja volt a cionista mozgalmaknak, és ebbe bele kell érte­ni a cionista nőszövetség, a WIZO tagjait is. A cionista ifjúsági csopor­toknak további ezerötszáz tagjuk volt. Ezzel ellentétben Karády Viktor és Hava Eichler összesen 2000-2500 ci­onistával számolt. A területi vissza­csatolások után a cionisták létszáma körülbelül 10-12 000 lehetett. Az 1930-as évek elején az eladott sékelek száma 7300 körül volt, míg 1939-re ez a szám 28 000-re növekedett. A válto­zás nagy, de nem óriási – és nem a magyar zsidók lettek cionistává, ha­nem a területi változások okozták a ci­onisták számának növekedését.

A legális kivándorlás technikailag úgy folyt, hogy a Palesztinában legi­tim mandátummal rendelkező brit mandatárius kormány a certifikátokat (Zertifikaten), vagyis a bevándorlási engedélyeket a Jewish Agencynak (Szochnut) adta oda. Az 1929-ben ala­pított Jewish Agency (melyet a cioniz­mus „külügyminisztériumának” tar­tottak) ezeket fiatalok esetében a hachsarákon (azaz cionista elő/felkészítő központokban) való, általában kétéves részvételhez kötötte. A Jewish Agency a certifikátok elosztásánál azt vette figyelembe, hogy az adott or­szágban milyen erős a cionista mozga­lom és milyen mértékben veszélyezte­tett az ott élő zsidóság.5 A II. világhá­ború előtti cionizmus „minőségi” és nem „mennyiségi” alijára, azaz nem a tömegbevándorlásra, hanem váloga­tott és főleg megfelelő kiképzésben részesült emberek betelepítésére töre­kedett. A nácizmus előretörése, a zsi­dóság veszélyeztetettsége azonban megváltoztatta ezeket az igényeket, hogy aztán 1945 után már teljesen a tömegek felé forduljon a cionista mozgalom.

A Jewish Agency Palesztinán kívüli intézményei az úgynevezett Palesztina Hivatalok voltak. A certifikátokat Ma­gyarországon is a Palesztina Hivatal osztotta szét, és elvileg felügyelte a hachsarákat. A certifikátok szétosztá­sa mindig sok feszültséget okozott, mert a különféle orientációjú pártok általában kevesellték a nekik juttatott engedélyeket, és panaszkodó levelek kel árasztották el a cionista anyapár­tok palesztinai központjait.

A világ nem volt fehér-fekete: a ci­onistáknak is voltak kormányzati, il­letve államigazgatási kapcsolataik. A revizionisták 1938-ban – állítólag – jó viszonyt építettek ki Pásztói Anion­nal, a KEOKH (Külföldieket El­lenőrző Országos Központi Hatóság) munkatársával, s az 1939-es alija le­bonyolításában már a külügyi appará­tus némely tagja is segített.6 Pásztói­nak – aki elsősorban az útlevelek megszervezésében segédkezett – jó kapcsolatai voltak dr. Krausz Miklós­sal (Mose), a kivándorlásokat koordi­náló Palesztina Hivatal vezetőjével is. Krausz ugyanis arra hivatkozott, hogy Pásztói segítségével sikerült elérnie 1939-ben, hogy Munkácson és Ko­lozsváron irodát nyithasson a hivatal.7 1938-ban pedig, amikor Nachum Goldmann, a Jewish Agency Népszövet­séghez delegált képviselője Magyarországra akart láto­gatni, Pásztóy mutatta be Krauszt Sombor-Schweinitzer Józsefnek, a rendőrség politikai osztálya vezetőjé­nek, aki engedélyezte Gold­mann útját és előadását, sőt még meg is hallgatta azt.8

A britek 1939 májusában kiadták híressé vált „Fehér könyv”-üket, melyet már a múltban is többször megtettek. Az 1939-es kiad­vány 75 000-ben szabta meg a zsidó bevándorlók számát, ráadásul 1944. március 1-je után a zsidó bevándorlást arab jóváhagyástól tette függővé. A „Fehér könyv” kiadása meggyorsította az illegális aliják számát, hiszen a cio­nistákat (még a baloldaliakat is) rop­pant módon feldühítette, hogy a zsidó­üldözések árnyékában korlátozzák a zsidó kivándorlást.

A kivándorlás különféle nehézsé­gekkel nézett szembe. Egyrészt jelen volt a Magyarországhoz visszacsatolt területek problémája. 1939. július 9- én – Chaim Barlas jelenlétében – avat­ták fel a Jewish Agency Palesztina Hi­vatala kárpátaljai irodáját, munkácsi központtal. A munkácsiak viszont fel­ lázadtak az ellen, hogy – legalábbis az ő nézetük szerint – alig juttattak certifikátot a kárpátaljaiaknak. Berger Zsigmond, a helyi szervezet vezetője panaszaira Budapestről azzal reagál­tak, hogy felhívták figyelmét, tartóz­kodjék minden cionista tevékeny­ségtől, mire Berger azzal fenye­getőzött, hogy a Szochnut elé viszi az ügyet.9

1943 nyarán Zsidó Kivándor­lási Tanács ala­kult, mely több zsidó szervezetet fo­gott össze.10 Az erről szóló „Emléki­rat” leszögezte, hogy a M1PI (a Pár­fogó Iroda) keretében fog működni, s a dokumentum azt is leszögezte, hogy: „A Palesztinába leendő kiván­dorlás tehát a Palesztina Hivatal út­ján, más országokba pedig oly en­gedményesek bevonásával fog történ­ni, akiknek a m. kir. Belügyminiszté­rium az, erre vonatkozó engedélyeket kiszolgáltatja.11 Azt is leszögezték, hogy az „előkészítő telepek” és az if­júsági otthonok is a MIPI és a Palesz­tina Hivatal közös felügyelete alatt állnak majd. A sajátos magyar színt a magyar zsidó falu fogja képviselni Palesztinában.12 „A tanács célja: a kivándorlásra kész magyarországi zsidóságot

gyakorlati munkára való szaksze­rű kiképzéssel,

pályaválasztási tanácsadással,

kulturális és lelki felkészítéssel,

idegen nyelvekre való oktatással

a kivándorlásra és az ország határa­in túl való letelepedésre alkalmassá tenni.”14 A Tanács elsősorban a Pro-Palesztina Szövetséggel számolt, amely a nagyobb felekezeti kooperá­ció felé mutatott utat.

1943 decemberében a kivándorlás­sal foglalkozó zsidó szervezetek nyi­latkozatot tettek közzé (Állásfoglalás a Magyarországi Aut. Ortodox Köz­ponti Irodának a cionista intézmé­nyekkel szemben elfoglalt álláspont­ja ügyében).14 A problémát az okoz­ta, hogy az ortodoxia magyarországi központi adminisztratív szerve, a Központi Iroda elnöksége – egy le­vélre hivatkozva – közölte, hogy „a cionizmussal és annak alapjaival szemben változatlanul fennállónak az orthodoxia vezetőinek régebben hozott ellenző határozata”. Az „aszara”-nak vagy „iszur”-nak neve­zett tiltás 1904-re megy vissza, ekkor je­lent meg – a váci, a huszti és a hunfalvai rabbi kezdeményezé­sére – egy tilalom a ci­onizmus és a Mizrachi mozgalom ellen, me­lyet közel 120 rabbi írt alá. Ezt a tilalmat az 1920-as években me­gújították, bár már „csak” a trianoni Magyarország pár rabbitekintélye ír­ta alá.

A válasz sem késett: a kivándorlási szervezetek – amellett, hogy anakro­nisztikusnak nyilvánították ezt a hoz­záállást – megtagadták az alijalehetőséget azoktól, akik azonosították magukat a határozattal, és akiket fe­lelősnek tartottak a tilalomért. Ugyanakkor azt is kijelentették, hogy ez nem vonatkozik azokra az ortodo­xokra, „akik a múltban és a jövőben aktív módon részt vettek, illetve részt kívánnak venni a palesztinai ország­építés munkájában ”, l5Egy dátum nélküli s a Palesztina Hivataltól szár­mazó dokumentum is megerősíti azt, hogy legalábbis igyekeztek betartani ezt a tiltást.16 A dokumentum kibo­csátója (valószínűleg a hivatal ve­zetője, Krausz Miklós, vagy valame­lyik beosztottja) beleegyezését adja ahhoz, hogy a M1PI ügyvezetője a „legközelebbi csoportban” 10 helyet betölthessen a menekültekkel. Ám az egyik feltétel a következő: ,. Tekintet­tel arra, hogy az orthodox szervezet által korábban kimondott ’aszarah’ még fennáll, ennek fennállása folytán és tartama alatt a MIPI nem jelölhet olyan Erecbe vándorolni szándékozó zsidó testvéreket, akiknek rokonai unokatestvérig bezárólag magyaror­szági orthodox hitközségben rabbi, elnöki vagy elöljárói állást töltenek be. Nem vonatkozik ez a korlátozás olyan 13 éven aluli menekültekre, akiknek az apja nem él. ”17 Ugyanezt a szabályt terjesztették ki a menekül­tek gyerekeire is, s abban állapodtak meg, hogy addig megy a jelölés, amíg el nem érik ezt a számot.

A Palesztina Hivatal munkájával egyébként még a Magyar Cionista Szövetség vezetői is elégedetlenek voltak. Egy 1943 márciusában kelet­kezett dokumentum szerint nem a megfelelő emberek kivándorlását tá­mogatják, nem tartják be az MCSz „irányelveit” s különféle szervezési problémákat is a hivatal nyakába varr­tak.18 Azt is kritizálták, hogy a pénz- forgalom nem kellően ellenőrizhető, az aliják költségvetését nem szavaz­tatják meg kellő időben az elnökség­gel, a hivatal nem a megfelelő időben ülésezik s egyáltalán: nem készíti fel a fiatalokat és hozzátartozóikat a külön­féle viszontagságokra: a legutóbbi

alijahnál például a hozzátartozók a legutolsó percekben sem tudták, hogy hol búcsúzhatnak el hozzátartozóiktól, hogy a kivándorlók hova vihetik cso­magjaikat. és hogy azok hogyan kerül­nek ki az állomásra… ”19

A Palesztina Hivatalnál történő vál­toztatás igényére világított rá pár szatmárnémeti cionista levele Marton Ernő főszerkesztőnek, az Észak-erdé­lyi Cionisták vezetőjének Kolozsvár­ra, 1943. december 26-án. A levél, bár partikulárisnak tűnik, súlyos problémáról ad számot. 1943 augusz­tusában közölte velük a budapesti, majd a kolozsvári Palesztina Hivatal, hogy 11 szatmári „vatik” (azaz „régi cionista”) certifikátot kapott. Amikor megtudták, hogy kik is mennek, tilta­koztak., hiszen „a közölt nevek között legnagyobb felháborodásunkra első helyen 6 olyan ember szerepelt, akik az Erecnek és a cionista gondolatnak mindig nyílt ellenségei voltak, nagy­részt igen gazdag üzletemberek, köz­tük olyan is, aki erkölcsi szempontból súlyosan kifogásolható”. A szatmár­németi cionisták azért panaszolták fel az esetet, mert számos régi cionista, aki már felszámolta egzisztenciáját, nem kapott certifikátot. Ez 140-180 embert érintett. A tiltakozás nem volt teljesen eredménytelen: értekezletet tartottak Budapesten (ezen részt vett Komoly Ottó, és a tiltakozók képvi­selője is), ám csak egy „szordinós” tiltakozó levél született. Az isztambu­li központ magyarázkodott, majd újabb certifikátokat ígért, miközben a szatmári „veterán cionisták” elutaztak az országból. A szatmáriak gyana­kodtak a pesti Palesztina Hivatalra, majd – jobb híján – lemondtak tisztségeikről, és minden iratot Mártonnak ígértek.21

A kivándorlás körülményeinek ap­rólékos részletezése ne feledtesse ve­lünk. hogy ebben az időben a cionista mozgalmak tevékenységét a náci Eu­rópából való menekülés motiválta: élet és halál kérdései forogtak kockán. A Szilágyi szövegében szereplő ki­vándorlók legális úton, bár nem min­den komplikáció nélkül hagyták el Magyarországot. A szervezők lázas tempóját a közelgő végzet tudata dik­tálta, s ennek ismeretében olvassuk e gyönyörű sorokat.

Jegyzetek

1 Szövegem egy korábbi variánsa Legális és illegális kivándorlás Palesztinába címen olvasható. In: „Szólj Izrael fiaihoz…”(Mózes II. könyve 31.13.) Budapest, 2002, Bethlen Téri Füzetek, 87-97. Felhasználtam Flava Eichler: Cionut ve Noar Be-Hungarija ben ste milhamot haolam című müvét; Rámát Gan, 1982. PHD Thesis, 160-214. (A to­vábbiakban: Eichler.)

2 Yad Vashem Archives (YVA), P-31.

3 Bővebben: Szilágyi Ernő: Egy Ismeretlen a magyar vészkorszakról. Budapest, 2005, Akadémiai Kiadó. A szöveget gondozta, a lábjegyzeteket, és a kísérőtanulmányokat írta: Novák Attila.

4 Szilágyi Ernő és Marton Ede (KKL – a Pro Palesztina Szövetség Kolonizációs Szak­osztálya) levele Komoly Ottóhoz (Bp., 1942. szeptember 28.).

5 Különféle certifikáttípusok léteztek: a tőkéscertifikátot az kaphatta meg, aki 1000 angol fontot tud kivinni Palesztinába. Ma­gyarországról azonban problémás volt ek­kora összeg kivitele. Létezett szakember-certifikát (mérnököknek, iparosoknak) és chaluccertifikát is.

6 A Betár 1937 és 1938 nyarán (Ausztrián, illetve Jugoszlávián keresztül) már indított ún. „Alija-bét” csoportokat Palesztinába. 1938 decemberében indult el az első hajó Budapestről, kb. 150 utassal.

7 Magyarul Beszélő Zsidóság Emlékmúze­uma (Cfát, Izrael). H.473.7063. Dr. Asher Cohen interjúja Mose Krausszal (1978. 12. 28).

8 In: uo.

9 Berger Zsigmond levele Komoly Ottóhoz. Munkács, 1943. február 22. In: YV P-31 38.

10 1943. június 15. „Emlékirat…” In: YV P- 31 38.

11 In: uo.

12 „…A Tanács a zsidó társadalom fokozott áldozatkészségének igénybevétele által ar­ra törekszik, hogy a palesztinai kivándorlás előmozdítása érdekében a kolonizációs szakosztály, valamint a felépítési szakosz­tály a kitűzött céllal arányban álló támoga­tást nyerjenek, és olyan formában, hogy a gyűjtendő összegek a Pro-Palesztina Szö­vetségnél volnának befizetve, mely intéz­mény a m. kir. Belügyminisztérium, vala­mint a Magyar Nemzeti Bank engedélyével a Palesztinában működő Keren Kayemeth Leisrael és Keren Hajeszod elnevezésű alapok címére utalná át…” In: uo.

13 In: uo.

14 1943. december 24. In: YV P 31 38. A szöveget jegyezték: MCSz (Komoly Ottó), KKL (Szilágyi Ernő sk. üv. elnök), KH (dr. Izsák Ede elnök), PH (Salamon Mihály el­nök), Erdély Cionistái képviseletében (dr. Marton Ernő), Az Ország Mizrachista Cio­nistái képviseletében (Franki Jenő), Kárpá­talja Cionistái képviseletében (Berger Zsig­mond).

15 In: uo.

16 In: P 31 38.

17 In: uo.

18 1943. március 9. (A levelet valószínűleg Komoly Ottó írta.) In: YVA P 31 38.

19 In: uo.

20 In: P 31 38. A levelet dr. Schwartz Lajos, dr. Rosenfeld Andor, dr. Rosenfeld Andorné, Salamon Ármin, Weisz Elemér és Klein Sándor írta alá.

21 „Mert itt a zsidók azt beszélik és szentül hiszik, hogy a certifikátoknak fix áruk van, Budapesten – úgy mondják – széltében-hosszában van egy „fekete PH”, ahol letét­be kell helyezni a megszabott összeget, ennek ellenében heteken belül szállítják a kész certifikátot, de – mondják – nem olyat, mint a cionistáké, amivel nem lehet utazni, hanem olyat, amely vízumokkal is el van látva.” In: uo.

Címkék:2006-01

[popup][/popup]