Magyarázom a bizonyítványom

Írta: Heller Ágnes - Rovat: Politika

Heller Ágnes

Magyarázom a bizonyítványom

Több fórumon adtam han­got annak a meggyő­ződésemnek, hogy a magyar zsidóság és a magyarországi zsidóság (a kettő nem egészen ugyanaz) nem tekint­hető nemzetiségnek, ahogy manapság egyetlen európai zsidó közösség vagy az amerikai zsidóság sem. Persze lehet nemzetiségeket mesterségesen terem­teni, ahogy ez az utóbbi évtizedekben a multikulturalizmus jelszavának se­gítségével s hatalmi harcok szolgálatá­ban nemegyszer megtörtént, de a több ezer éves zsidóság méltóságával az ef­féle stratégia össze sem egyeztethető.

Egy nemzetiségnek közös a nyelve, a kultúrája, és közösek a történelmi gyökerei is. A lengyel vagy akár az amerikai zsidóság is nemzetiségnek tekinthette magát, amíg a jiddis volt az anyanyelv, amíg a családban jiddisül beszéltek, jiddis újságot és irodalmat olvastak. Egyszer megemlítettem Irwing Howe-nak, az amerikai zsidó kultúra azóta elhunyt kiváló képviselőjének, hogy kedvelem az amerikai zsidó irodalmat, mire ő majdnem in­gerülten azt válaszolta, hogy ma már nincs zsidó irodalom. A zsidó irodal­mat jiddisül írják, a mai írók amerikai és nem zsidó írók. Pontosan ugyanezt mondta az idén nyáron az éppen Ma­gyarországra látogató kiváló izraeli író, A. B. Yehoshua is. Nincs más zsi­dó irodalom, mint amit héberül írnak. Mert egy nép kultúrája nyelvében él. Mi Singert, ahogy Yehosuát is, magyar fordításban olvassuk. Magam ré­széről Berzsenyin és Adyn nevelkedtem, és Bialikot Kardos László fordításban kaptam először kézhez. Kivéve, ha Izraelben szü­lettünk, az újhéber csak második nyelvünk lehet, de a jiddis még az sem. Magyar az anyanyelvűnk, magyarul gondolkozunk, magyar verseket idézünk, magyar regényeket olva­sunk, mindenekelőtt a magyar történe­lemben élünk.

De hát akkor mi tesz bennünket zsi­dókká? Talán Auschwitz? Sokan ezt a választ adják. S ez, úgy hiszem, rossz válasz. Egyrészt azért, mert a vallástól lényegében elidegenedett nagyszüleink jóval Auschwitz előtt is hozzánk hasonló „identitásproblémával” küsz­ködtek, másrészt meg azért, mert az Auschwitz tapasztalat két ellentétes irányban hatott. Egyrészt valóban fe­lébresztette egyesekben a zsidóság tu­datot, másokat viszont hitehagyáshoz továbbá a zsidó „származás” letagadásához és megtagadásához vezetett.

Nem több, mint kétszáz esztendőre kell visszamennünk, többnyire még annyira sem a zsidóság több mint két és fél évezredes történetében, hogy megleljük az egyszerű választ arra a kérdésre, mi tartott és mi tart ma is össze bennünket. Ez pedig a vallás. A zsidó vallás nem elsősorban „hitval­lás”, bár az is, hanem inkább „religio”, kapcsolat, összetartó kapocs. Azokat is összetartja, ha összetartja, akik a ha­gyományos judaizmus értelmében nem „vallásosak”.

Mert azok, akiket ez nem tart össze, meg is szűnnek zsidónak lenni. Még­hozzá minden generációban.

A zsidóság kulturális emlékezete egyetlen „mesterelbeszéléshez” kap­csolódik, és ez a zsidó Biblia. Hunor és Magyar története számunkra sem­mit nem jelent. Nem azért, mert nem tőlük „származunk”, mivel ha hitet le­het adni a judaizmusra tért kazárok történetének, akkor egyesek közülünk éppen az ő forrásvidékükről származ­nak. De ennek semmi jelentősége. A bibliai történeteknek, melyeket őse­ink elmondtak, s melyeket mi ma is elmondunk, van egyedül jelentősé­gük. Elsősorban a Tórának. Azoknak a héber szövegeknek, melyeket gye­rekkorunkban a hittanórán könyv nél­kül megtanultunk. S azoknak, akik sosem jártak hittanra, a Szédernek és a Hanukának.

A magyar zsidóságot és a magyarországi zsidóságot nem képviseli a neológ hitközség, de még kevésbé képviselheti valamiféle nemzetiségi önkormányzat. A magyar zsidóság sokszínű és sokféle. Mindenki más­ként magyar zsidó. Aki zsidó nemze­tiségűnek tekinti magát, tegye, ez az ő joga. Aki rabbinak asszonyt vá­laszt, tegye, ez az ő joga. Aki követi a szatmári haszidok életformáját, te­gye, ez az ő joga. Aki magát Magyar- országon élő izraelinek tekinti, tegye, ez az ő joga. Aki magát zsidó szár­mazású magyarnak tekinti, tegye, ez az ő joga. Akit az Auschwitz-tapasztalat tett zsidóvá, vallja ezt, ez az ő joga. S aki azt mondja „nem tudom ugyan, hogy miért, de zsidó vagyok”, tegye, ez az ő joga. Jog alatt nem egyszerűen törvény adta jogot, hanem erkölcsi jogot értek.

A magyar (és a magyarországi) zsidóság már ilyen, sokféle, sokszí­nű, érdekes. Hogy ebből mi követke­zik a jövőre nézve, az a jövőben fog kiderülni.

Címkék:2006-01

[popup][/popup]