„Megdöbbentő történetek kerülnek napvilágra, melyeket a szervezők hangfelvételeken archiválnak. Van olyan túlélő, aki családja előtt is titkolta származását… A találkozók során teljes élettörténetek föltárására tesznek kísérletet a résztvevők, amiben a háború előtti és utáni életnek is fontos szerep jut.”

A szerzők szerint például – a hagyományos ödipális konfliktus-interpretáció kulcsműve –, a Levél Apámhoz nem az apához fűződő ambivalens kapcsolatot, nem az apa elleni lázadást, hanem a társadalomhoz, a bürokráciához, az „államgépezethez” való viszonyt tükrözi, a kisebbségi létből fakadó „idegenség” élményt, a „nyelvében idegenként való létezés” elleni lázadást.  

A Soá és a Nakba emlékezetével való foglalkozás értelme a közös megbeszélés, az együttes elmélyedés volt, két alcsoportban. A két alcsoport számára a Soá, illetve a Nakba, identitásukat nagy részben definiáló, jelentőségteljes kollektív emlékezet, mely kihat mindannyiunk életére. Ez a kollektív emlékezet újra és újra konstruálódik, s így nekünk egyedülálló lehetőségünk nyílt szemlélni-vizsgálni ezt a – mindkét csoportban zajló – emlékezet-építő folyamatot.  

Király Lajos hányatott sorsú megmaradt életműve tizenkét kép, egy szobor, néhány elszenesedett gyermekrajz. Mindezek részben egy 1960-as évekbeli tűz során kiégett balatoni ház padlásáról menekültek meg, s egy rokon, Zádori Iván gondoskodó figyelme révén kerültek restaurálásra. A két említett önarcképen túl csendéletek és portrék, melyek így, leválva alkotójuk egykori életéről, annak túlélői lehettek, akit megöltek Auschwitzban...

A legmeghatározóbb emlékem a Duna. A szépsége, a hídjai, a jelenléte. Mindig megjelenik írásaimban, anélkül, hogy ezt elhatároznám. A másik intenzív emlékem Túrkeve, ahol édesanyám Kiss Éva, anyai nagyanyám Woziwodzky Elza, és a húgom átvészeltük a háborút. Budapestről menekültünk falura, itt nem ismertek bennünket. Túléltük.

Hatvan évvel azután hogy kikiáltotta függetlenségét, Izrael az egyetlen állam a világon, mely a legvadabb konspirációs elméletek és a vérvádak állandó céltáblája; melynek politikáját és cselekedeteit folyamatosan elítéli a nemzetközi közösség, melynek létezéshez való jogát szüntelenül vitatják és megkérdőjelezik, nem csupán arab ellenségei, de a fejlett Nyugat egy része is.  

Az élettel szembeállított írásáról, hiszen Kafka, aki tébolyítóan aggályos kérdéseivel birtokolni akarja Felice környezetét, múltját és jelenét, az idejét, a jövőt illetően éppen azért bizonytalanodik el, mert az ő lényege az írás. Ez az akadálya a közös jövőnek, a mellettiségnek, annak, amibe belekényszeríteni igyekszik Felicét, hogy ugyanazzal a mondattal lebeszélje önmagáról, és aláássa az idillt.

A palesztinai arabok menekülése 1947 decembere és 1948 márciusa között a módosabb, illetve középosztálybeli családok túlnyomó részének kivándorolásával kezdődött, főleg Haifából, Jaffából, Nyugat-Jeruzsálem zsidó többségű kerületeiből és azokból a városokból, melyeket zsidó fennhatóság alá rendeltek, illetve melyek felől úgy határoztak, hogy a jövendő zsidó állam részei lesznek.

Este leült a számítógép elé és keresni kezdett egy novellát a google-on. Miközben a szeme végigpásztázta a találatokat, egyszer csak megdermedt. Elhunyt Békés Pál. Nem ez biztosan nem az ő ismerőse, a népszerű író. Pali egykorú vele, nemrég jelent meg legújabb regénye.  

Késői hazatérés címmel nyílt kiállítás a Holokauszt Emlékközpontban. A tárlat, a Száműzött művészet kiállítás-sorozat része, mely azt a feladatot tűzte ki célul, hogy a zsidóüldözés miatt menekülni kényszerült művészek munkáit bemutassa a magyar közönségnek. Három, Magyarországon méltatlanul elfeledett művész alkotásain keresztül egyúttal három, jellegzetesen kelet-európai zsidó életútba is betekinthetést nyerhetünk.

Robin Hood alakja már a 9. század óta jelen van az angol mondakörben. Az alaptörténet nemzedékeken keresztül szállt szájról szájra, s mindenki hozzátette a magáét a folyamatosan formálódó kánonhoz. Időnként rangjától megfosztott nemesként, haramiaként ábrázolták, aki könyörtelenül kirabolja a gazdagokat, hogy a zsákmányt bőkezűen szétoszthassa a szegények között.  

Az Esőember mindenekelőtt a szeretetről szól. Hőse tipikus „korunk gyermeke”, egy arrogáns és magabiztos vállalkozó, aki a körülötte élőket hasznuk szerint illeszti üzleti tervei és kitűzött céljai közé. Mindez még akkor sem változik meg, amikor apja meghal – sokkal inkább megrázza a tény, hogy nem ő az örökös. 

Nagyon jellemző a magyarországi viszonyokra, hogy a palesztinok jogos sérelmeivel (leszámítva persze a több évtizedes szovjet propagandát) szinte kizárólag a szélsőjobboldal foglalkozik. Ők szerveznek tüntetéseket a palesztinok mellett – és Izrael ellen –; és nyilvánvalóan a saját antiszemita és Izrael-ellenes ágendájuk erősítését remélik a palesztin ügyek felkarolásától.  

Éjszaka és köd, Az élet szép, az Életvonat és még sokáig sorolhatnánk a holokauszt-filmek sorát. Újabb és újabb alkotások születnek, újabb és újabb kérdések merülnek fel. „A történelemnek van egy pillanata, amikor megáll” – mondta Claude Lanzmann, a Shoah rendezője. Megáll, és máshogy folytatódik. Az emberiség létezése során a holokauszt viszonyítási pont marad és annak is kell is maradnia.  

  Kafka markáns különbséget lát a keleti és nyugati zsidók irodalma között: „Már szinte megszoktuk, hogy a nyugat-európai elbeszélésekben, mihelyt kitérnek csupáncsak egyes csoportjaira is a zsidóságnak, az ábrázolás mélyén vagy tetejében mindjárt a zsidókérdés megoldását keressük, és meg is találjuk.”

A parlamenti baloldal vesztét tulajdonképpen ugyanaz okozta, ami olyan könnyűvé tette, hogy Gyurcsány anno kihívó nélkül maradhasson. A „megmerevedett, kiüresedett és öncélúvá vált struktúrák” miatt a baloldal éppen arra vált mindinkább képtelenné, hogy betöltse legfontosabb funkcióját, az embereket folyamatos kihívások elé állító és változó világban: a közreműködést a társadalom önértelmezési folyamatában.

Tuvia Tennenboim 1994-ben alapította a New York-i Zsidó Színházat, melynek azóta rendezője és igazgatója. Az utolsó zsidó Európában című darabját május 28-án és 29-én mutatták be a Tűzraktérben, saját rendezésében. Az interjú is itt készült az amerikai íróval, rendezővel, egy májusi próba szünetében.

Lehetetlennek tűnő feladatra vállalkozik a Bánkitó Fesztivál szervező csapata. Olyan négynapos (augusztus 5-8), zenés közösségi együttlétre hívják a gondolkodó és felelősséget vállalni képes embereket, amely minden ízében a mai magyar társadalom akut kérdéseire keresi a válaszokat laza, oldott fesztivál környezetben.  

A békési fürdővárosban tartott minapi kerekasztal-beszélgetés nyomán újra indult a vita: legyen-e emlékszobája az itt élt zsidóságnak? Az erről szóló párbeszéd a rendszerváltás után indult meg, de azóta többször elakadt. Az egykori gyulai zsidóság részéről az ügyet felkaroló Diósi Lajos egyetemi tanár hangsúlyozta: Gyulán él ugyan néhány zsidó ember, de zsidó közösség nincs.  

„A holokauszt nyilvános tagadása: 269/C. § Aki nagy nyilvánosság előtt a holokauszt áldozatának méltóságát azáltal sérti, hogy a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” 

A közelgő parlamenti választások izgatott várakozással töltik el a magyar zsidókat is. A közvélemény-kutatások fölényes Fidesz-KDNP győzelmet és a Jobbik parlamentbe kerülését jósolják*. Vagy, ha úgy jobban tetszik, totális MSZP, és fatális SZDSZ vereség várható. Ez a fordulat alapjaiban forgathatja fel a zsidó intézményrendszer finanszírozását, és ezáltal a működését is.  

Az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál nem csak a jó időt hozta el szinte már hagyományosan a Millenáris Parkba: az április 22. és 25. között tartott rendezvény díszvendége Izrael és Ámosz Oz volt. Az izraeli vonatkozású programokon mégis az volt érezhető: sokkal több közös vonás van magyar és izraeli szerző, magyar és izraeli könyv között, mint gondolnánk.  

A magyar külpolitika változóban van – központi céljai nem definiálódnak újra ugyan, de megváltozóban van az a rendszer, amelyben működik. A napjainkban zajló átalakulás egyre inkább folyamatszerűvé és társadalmivá alakítja a klasszikusan elitdöntésekben, szűk csoportok alkuiban megragadható diplomáciát.

"Mit akarsz Palesztinától, Franz? Sivatag, mocsarak, pára, moszkitók. A te egészségeddel! Mit csinálnál ott? Városokat építenél? Maltert hordanál? Téglákat adogatnál?... Zsakettben és keménykalapban? Térj észhez! Örülj, hogy nyugaton élsz. Örülj, hogy szabad vagy. Örülj a kultúrádnak, a doktorátusodnak, hogy kalapot emelnek neked a hitközségben... Meg aztán, te nem az a fajta vagy, aki képes volnál itt hagyni apádat, anyádat."  

Nincs olyan ország, amelyről többet tud a látogató, mint Izraelről. Fejében súlyos információs csomaggal érkezik, amelyben a Bibliától a hollywoodi filmekig sok minden megtalálható. Izrael azonban nemcsak a csodák, hanem a meglepetések országa is, mert az ember minden sarkon valami új elképzeléssel, vagy valami, eddig számára ismeretlen valósággal találkozik.  

Hosszú betegség után elhunyt Békés Pál író. Holokauszttúlélők gyermeke volt, aki számos írásában, így például a Bélyeggyűjtemény örkényi tömörségű és iróniájú egyperceseinek számos darabjában reflektált a vészkorszak élményére. Ötvennégy éves korában érte a halál. Egy vele készült korábbi interjúnk újraközlésével búcsúzunk az írótól.  

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége dominálta zsidó ernyőszervezet, a Magyar Zsidó Kongresszus május 16-án tartotta soros közgyűlését. A Mazsihisz budapesti székházában lezajlott fórum meghallgatta Kovács András szociológus előadását és elfogadott egy nyilatkozatot.  

"Valóban lehetett számítani lakás vagy munkahely elvesztésére, netán útlevél bevonására. Ma sem tudom, hogy engem mennyire figyeltek. Hogy a lakásomat lehallgatják, arra akkor jöttem rá, amikor egy antennaszerelővel felmentem a tetőre, és észrevettem, hogy a kéményből egy olyan kábel is kilóg, amelynek nincs általam ismert funkciója."

Károly tizenhét évesen Goethéről publikál a Nyugatban, de apja jogásznak szánja, így majd Makóra kerül betétszerkesztő díjnoknak és filozófiai tanulmányok írása mellett beleszeret a főbérlője unokahúgába (a nagyanyámba), aki majd megszüli anyámat, pár hónappal azelőtt, hogy (nagyapámat) egy olyan munkaszolgálatba hívják be, melyről már nem tér vissza.  

A zsargon a legfiatalabb európai nyelv, csak négyszáz éves, vagy ennél is fiatalabb. Még nem fejlődtek ki benne világos nyelvi formák, melyre igény lenne. Kifejezésmódja tömör és gyors, nyelvtana nincs. A nyelv kedvelői hiába próbálnak nyelvtankönyvet írni, a zsargon továbbra is beszélt nyelv marad, soha nem jut nyugalmi állapotba, de a nép nem is bízza a nyelvészekre.  

Gadó János remek írásában rámutat arra, hogy Izrael kevés kritikát kap az amerikai AIPAC nevű lobbiszervezettől, viszont a J Street nevű lobbicsoport gyakran kritikus hangot üt meg a zsidó állammal.  De mindkét csoport befolyása eltörpül az evangéliumi protestáns egyházak lobbizása mellett, ők Izrael feltétel nélküli támogatói Amerikában.  

Mélyen vallásos, haszid szüleim számára a varsói színház „tréflinek”, nem létező dolognak számított. Színház csak a Purim ünnepén létezhetett, amikor Haszkel bácsi nagy fekete szakállat ragasztott kis szőke szakállára, magára véve a kifordított kaftánt, és a vidám kereskedő zsidót szerepét. Ámuló gyerekszemeimet nem tudtam levenni róla.  

Ha megértetnénk magunkat az állattal, megvigasztalhatnánk azzal, hogy a hegyi városkánk gyülekezete évről évre fogyatkozik, és már a zsinagóga fenntartási költségeinek előteremtése is gondot okoz. Nincs kizárva, hogy idővel a zsinagógát magtárrá, vagy valami hasonlóvá alakítják, és az állat végre megleli a nyugalmat, melyet most annyira hiányol.  

2010. május 14-én, pénteken az MR1 Kossuth Rádió Esti beszélgetés tudományról című műsorban Várkonyi Benedek Novák Attila történésszel és Szántó T. Gábor íróval beszélgetett Kafka hagyatékáról és a Szombat folyóirat az író munkásságának szentelt tematikus mellékletéről.

Az emigráció első évei nehezek voltak. Család nélkül, csekély nyelvtudással, teljesen idegen környezetben és kultúrában természetes, hogy elfogott bennünket a honvágy. Azaz: mi tulajdonképpen nem valami felé, hanem valami elől mentünk, menekültünk. Nagyon fájdalmasak voltak azok az órák, amikor átléptük az osztrák magyar határt, hiszen egész addigi életünket hagytuk magunk mögött.  

A 2010-es év kezdetére evidenciává vált, hogy a tavasszal esedékes országgyűlési választásokon a Magyar Szocialista Párt történelmének legsúlyosabb vereségét fogja* elszenvedni. Reális cél a minimum 128 képviselői hely, az egyharmados mandátumarány elérése lett.  

Május 12-14-e között a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU) tart nemzetközi műhely-foglalkozást a USC Soá Intézet. A programon, melynek címe „Változó tanulói szokások: Holokauszt-oktatás és az Internet”...  

A legrégebbi (és máig leghatékonyabb) ilyen szervezet – nem meglepő módon – Amerikában működik. Az American Israeli Public Affairs Committee (AIPAC) évtizedek óta lobbizik Izrael érdekeiért az amerikai politikacsinálók körében. Jó kapcsolatokat ápol a kongresszus képviselőivel, a külügyminisztérium és a Fehér ház mindenkori kulcsembereivel.  

Nagyon fontos európai zsidó kezdeményezés született nemrégen, az Európai Zsidó Felhívás a Józan Észért (European Jewish Call for Reason), melyet francia zsidók kezdeményeztek, s a brüsszeli Európa Parlamentben be is mutattak május 3-án.

Magyarország külkapcsolataiban kulcsszerepet játszik az Egyesült Államok, mint az egyetlen globális nagyhatalom és az európai biztonság garantálója. Magyarország elsősorban a regionális együttműködés, az európai egység és szolidaritás, valamint a transz-atlanti érték- és érdekközösség, valamint intézményrendszer támogatásával erősítheti a Budapest- Washington viszonyt.  

Egy hetet töltünk Prágában. Nyaralni jöttünk, de nem lennék hű magamhoz, ha csak nyaralnék. Kafka színdarabomhoz gyűjtök helyi hangulatokat, K. egykori otthonait, kedves helyeit, kávéházait, iskoláinak helyszínét végigjárva. Egy amerikai egyetemi program kényelmes apartmanjában lakunk, ennek fejében egy szemináriumot kell tartanunk amerikai vendégdiákoknak a közép-európai zsidó kultúráról.

Hiánypótló kötettel jelentkezett a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra a Geographia kiadó: Zsidó emlékhelyek Közép- és Kelet-Európában címmel művelődéstörténeti útikalauzt jelentettek meg Ruth Ellen Gruber amerikai újságíró tollából.  

Ahmad Abdelrazek 2006 óta a Palesztin Állam rendkívüli és meghatalmazott  budapesti nagykövete. Bejrútban született, menekült palesztin szülők gyermekeként. Franciaországban tanult filmművészetet, majd a PFSZ párizsi irodájának kulturális vezetője...  

Különleges küldetésem - Ügynök csellóval a II. világháborúban címmel a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg Francis Shelton magyar származású csellista, zenekritikus könyve, amely Hitler ausztriai bevonulásától meséli el a 97 éves szerző kalandos életútját.  

A Fidesz nagyarányú győzelme nem volt kétséges, hiszen az ország választóképes lakosságának zöme gyökeresen elégedetlen volt a szocialista (korábban szocialista-szabaddemokrata) kormánnyal, s Bajnai Gordon (amúgy korrekten kormányzó) szakértői csapatát is a Szocialista Párttal kötötte össze. Ez eleve eldöntötte a választás kimenetelét.  

Az április 22-25 között sorra kerülő Budapesti Könyvfesztivál díszvendége a világhírű izraeli alkotó, Amosz Oz lesz. Izrael többször is irodalmi Nobel díjra jelölt írója látszólag 70 éves. Valójában legalább háromszáz esztendősnek tartja magát, hiszen más vidéken ennyi idő is kevés lett volna mindazon dolgok átéléséhez, melyeken keresztülment.  

Mikor helyet foglaltam a szokásos sarokban, az akvárium és a könyvszekrény között, valaki a nevemen szólított. Körülnéztem, de nem láttam, ki az. Tőlem jobbra ismeretlen nő ült, olyan ötvenes, akinek a haja, a tarkóján kis konty félébe volt szedve. Szemben volt az ablak, mögötte eső és sötétség, bal felől díszhalak úszkáltak az akváriumban. Ki szólíthatott a nevemen?  

Izraelben több tucat cég foglalkozik könyvkiadással, a szépirodalom mellett vannak köztük főleg szakirodalommal, tankönyvekkel foglalkozó egyetemek, valamint és jogi és szakkönyvkiadók is. A nagyobb újságok is megjelentetnek irodalmat, s az egy-két köztulajdonban, kibuci kézen lévő cég ellenére a kiadás üzlet, amely ha veszteséget termel, akkor csődbe megy.  

Figyelem, ez itt nem egy jóslat. Jóllehet, választások előtt még inkább megnövekszik a kereslet Delphoi vélt örökösei iránt, mi, politikai elemzők jobban tesszük, ha önmérsékletre intjük magunkat, és még a nyilvánosság legnagyobb nyomása alatt sem próbáljuk megmondani januárban, hogy mi lesz áprilisban.  

„…minden attól függ, hogy ki adja át tanúvallomásunkat a jövő nemzedékeknek, hogy ki írja meg ennek a korszaknak a történetét (...) ha mi írnánk is meg a vér és könny ezen korszakának történetét – és én szilárdan hiszem, hogy ez így is lesz –, egyáltalán ki fog majd hinni nekünk? Senki sem akar majd hinni nekünk, mert a mi katasztrófánk az egész civilizált világ katasztrófája…

Április 18-án vasárnap emlékezett a magyar közélet a vészkorszakra. Idén aznap zajlott több mint tízezer ember részvételével az Élet Menete, s aznap rótták le kegyeletüket az áldozatok emléke előtt politikusok, egyházi vezetők, zsidók és nem-zsidó emlékezők egyaránt. 

Elhunyt Popper Péter, az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb pszichológusa. Számos könyvet írt, tanított, gyakran tartott előadásokat, sokat szerepelt újságokban, rádióadásokban, tévében. Hosszú betegség után, életének 76. évében távozott. Bár az utóbbi időkben folyamatos orvosi kezelésre szorult, az utolsó napig dolgozott.

Fájdalmas lélekkel, kavargó gondolatokkal, megrendülten állok itt most Önök előtt egy olyan közösség küldötteként, amely átszenvedte a történelem legnagyobb sorscsapását.  

Az angolszász világ nyilvánosságában hónapok óta csapkodnak a hullámok egy tanulmány nyomán, mely az Izrael körüli szűnni nem akaró küzdelmekben új frontot nyitott - vagy inkább felhívta a figyelmet egy mind nagyobb súlyúvá terebélyesedő frontvonalra.  

Aki szemből rám néz, látja, hogy mindig egy ezüst kéz fekszik a mellemen. Fekete szíjon lóg, ami alig látszik, mert én mindig fekete ruhát hordok. Kérdezik: Minek öregítem magam? Vagy papos benyomást akarok kelteni? Egyik sem. Csak nem szeretek átöltözni. A fekete mindig, mindenhova jó, talán kicsit elegáns is. Ámbár mindig minden lóg rajtam. Az elég nagy ezüst kéz is.

Aki szemből rám néz, látja, hogy mindig egy ezüst kéz fekszik a mellemen. Fekete szíjon lóg, ami alig látszik, mert én mindig fekete ruhát hordok. Kérdezik: Minek öregítem magam? Vagy papos benyomást akarok kelteni? Egyik sem. Csak nem szeretek átöltözni. A fekete mindig, mindenhova jó, talán kicsit elegáns is. Ámbár mindig minden lóg rajtam. Az elég nagy ezüst kéz is.

Kormányok jönnek-mennek, a válságok pedig gyakran a szélsőségesen antidemokratikus politikai erők malmára hajtják a vizet. Ennek természetesen nem kell örülni, a Jobbik nyílt rasszizmusa és az alkotmányos rendet fenyegető erőszakos fellépése pedig nagyon is komoly aggodalomra ad okot.

A fennálló állapotok elleni tiltakozás kiváltásában, a Jobbik valódi összetartó erejének megteremtésében kulcsszereplő Gyurcsány Ferenc, illetve a Gyurcsány-kormány döntései és „időhúzása”. A most már a maradék szocialista szimpatizánst is megosztó politikus személye vagy a megszorító intézkedései által keltett felháborodás jelentősége nem szorul magyarázatra.  

"...az MSZP egy óriási hitelvesztésen van túl... Tovább nehezíti a baloldal helyzetét, ha mások is bejelentkeznek a kisemberek képviseletére. Ez közép- és hosszútávon komoly veszély az MSZP-re nézve. Pártszakadást nem tartok valószínűnek: az MSZP-t elhagyó nagyágyúk – Pozsgay Imre, Szűrös Mátyás – eltűntek a politikai süllyesztőben. "  

Kísértet járja be Magyarországot, a Fidesz kétharmados többségének kísértete. A tavaszi országgyűlési választás egyik lehetséges (ha szerintem nem is túl valószínű) eredménye lassan olyan közéleti origóvá növi ki magát, amelyhez mindenkinek viszonyulnia kell.  

Mintegy 5-700 lehetett a résztvevők száma azon a meneten, amely április 6-án este fél 9-kor tett egy nagy kört a gettóban a Dohány utca, Akácfa utca, Dob utca útvonalon.  

Nagyon kemény konfliktusokra számítok a Fidesz és a Jobbik között. Annak idején, amikor Horthyék a hatalmukat érezték veszélyben, gond nélkül lecsukták Szálasiékat. El tudom képzelni, hogy Orbánék sem fognak sokat habozni, ha a Jobbik abba a monopóliumba harap, amit ők a magukénak gondolnak. Akkor nem lesz könyörület.  

A probléma nem csak a félelmi politizálás tartalmi irracionalitásában rejlik, hanem hogy olyan reakciókat válthat ki, melyek később maguk képezhetik okát nem pusztán a jövőbeni jobboldali kormány és a zsidóság közti feszültségeknek, de a zsidóság indokolatlan  szorongásának is.  

"Kérdezték, honnan jön, azt válaszolta, Párizsból. Hova tart? Londonba. Hogy került ide?  Erre azt mondta, hogy eltévedt. Nyilván gyalog jött. Egyik imaházban sem mutatkozott, még a nagyszombaton sem. És ha az emberek ott tülekedtek körülötte, akkor egyszer csak eltűnt hirtelen, mintha a föld nyelte volna el..."  

Ha a jobboldal identitásának elidegeníthetetlen része lett volna a demokratikus hagyomány, akkor nem viselkedik ilyen felelőtlenül, és nem vonultatja fel tömegeit nemzeti zászlók alatt a törvényes országgyűlés ellen. A jobboldal azonban nem tartotta szükségesnek felülvizsgálni történelmi örökségét.  

Még nem töltöttem be 13. évemet, amikor szüleimmel és nővéremmel együtt 1956. november 23-án, egy hónappal a forradalom kitörése után elhagytuk Magyarországot. 13. születésnapomat – bár micvómat – már New Yorkban ünnepeltük meg 1957 januárjában. Természetesen szüleim döntötték el, hogy Bécsből hová vezet majd az utunk.  

Ki volt a nagyapám – ezt kérdeztem, mikor kicsit nagyobb lettem, de az apám nem szólt semmit, azt mondta, egyszer már elmondta, s ő kétszer nem. Akkor éreztem, hogy ez titok. Titok, ami ott lappangott eddig és ott lappang majd ezután is minden napunkban. De a titokkal senki nem tud egy életet leélni. A titok azért titok, hogy zárjai egyszer felpattanjanak.  

Gadó János cikkében (Felelős és etikus?) azt írja, hogy felelőtlen és a “Holokausztból eredő erkölcsi tőkét” erodálja az a hevenyészett bírósági kereset, amelyet egy chicagói bíróságon nyújtottak be, és amelyben a MÁV-ot perlik, amiért az közreműködött az 1944-es deportálásokban. Mivel a kereset nem élvezi “komoly zsidó szervezetek támogatását”, szerinte az ügy eleve megkérdőjelezhető vállalkozás.  

A zsidósnak minősített pesti és a kereszténynek elkönyvelt budai városfél mitológiája már a polgári korszak századfordulós önképében is tartalmazta a több irányú kiterjesztést. Eszerint egyik oldalon áll(t) a polgárosult, nagyvárosias, zsidós és kávéházas Pest, a másikon a múltba tapadt, kivárosias, keresztény, vendéglős és kocsmás Buda. Érdekes és fontos kávéházak – húzódik máig az ítélet –, csak a pesti oldalon voltak...

A lányom születését követő sabbatkor az ő zsinagógájába mentem, ő hívott fel a Tórához, ő írta be Ráhel nevét a nagykönyvbe. Nem is mentem volna máshoz. 1991-ben, az (akkor talán még szépnek hitt) új világ hajnalán ő volt az egyetlen autentikus rabbi sokunk szemében. Rabbinikus tudása politikai hitelességgel, a modern világban való jártassággal párosult.  

Teljesen asszimiláns családban nőttem föl az I. kerületben. A Naphegy és a Krisztinaváros volt szűkebb pátriám, ahol minden utcát és minden lépcsőt ismertem. Gyerek- és ifjúkorom egy hajdan jobb napokat látott, háromemeletes budai villában telt, melyet még ükapám, Stein Vilmos, a Hamburgból Magyarországra települt vállalkozó épített.

2010. február 21 és 28 között nyílt hetet tartott Európa első Izraeli Kulturális Intézete (IKI), a Paulay Ede utca 1 szám alatt. Az intézet, mely a tervek szerint 2010 őszén nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, a Szochnut kezdeményezésére jött létre. Az épületet magánszemélyek anyagi támogatásával vásárolták meg, és az intézmény vezetősége a jövőben is törekszik majd az anyagi függetlenség megőrzésére.  

Gyomorszorító asszociációink támadhatnak mindkét előadás bírósági tárgyalásjelenetét látva, ahol a tanút megmérgezik, a bírót megfélemlítik. A társadalomkritika a városi képviselőtestület korrumpálódásánál, a hajózási cég felvásárlásánál és itt ér a legközelebb a fenyegető mindennapokhoz.  

Régen az emberek nem voltak ennyire magányosak és árvák. Minden nemzedék egy láncszem volt az ősök láncolatában, amelyik Ádámmal és Évával kezdődött, és amelyiknek majd a hatodik évezredben lesz vége… És ha egy nemzedék bajba került, akkor az egész lánc beleremegett, minden tagja felriadt, az ősapák, Ráhel anyánk és mind a többiek …  

Izraellel kapcsolatban igen gyakran hangzanak el apokaliptikus jóslatok. Ezek egyike demográfiai természetű: eszerint az arab lakosság népszaporulata az Izrael által ellenőrzött területeken jóval nagyobb, mint a zsidóké. Ezért, ha nem sikerül belátható időn belül a független palesztin államot létrehozni, akkor – úgymond – Izrael az apartheid Dél-Afrikához hasonló helyzetbe kerülhet...

A rendszerváltás amúgy nem indult reménytelenül, hiszen az 1991-ben a MIOK-ból megalakult Mazsihisz legalábbis a nevében szakított az „izraelita” múlttal és a centralizáltsággal, hogy zsidó és demokratikus lehessen. Ám ma már látjuk, hogy mindezek ellenére nem sikerült túllépnie a szűkkeblű felekezeti képviseleti intézmény határain, és nem is vált sokkal demokratikusabbá...

Kafka távol áll a zsidóságtól, mégis mélységesen zsidó szerző; művei leginkább az életrajz, az ödipális konfliktus és a lélektan fényében értelmezhetők, de inkább afelé hajlanánk, hogy mindez semmivel sem visz hozzá közelebb. Kafka profetikus és ironikus, öntudatos és bizonytalan.  

Február 11-én a teljes magyar médián végigfutott a hír: 95 Holokauszt-túlélő (illetve hozzátartozóik) keresetet nyújtottak be egy chicagói bíróságon, s ebben a Magyar Államvasutakat perlik milliárdokra, amiért az közreműködött az 1944-es deportálásokban. Másnap már magyar történészek, jogi szakértők, a Holokauszt Dokumentációs és Kutatóközpont munkatársai is megszólaltak az ügyben, tollat ragadtak az ismert antiszemita publicisták...

A világ első Izraeli Kulturális Intézete nyitja meg kapuit Budapesten idén ősszel. Február végi egyhetes programsorozatával még végleges kialakítása előtt lehetővé teszi a kultúrák közötti kölcsönös ismerkedést. Az IKI 2010 őszére tervezett megnyitásától a sokarcú izraeli kultúrát fogja bemutatni és népszerűsíteni Magyarországon oktató, szórakoztató, inspiráló programok és szolgáltatások felkínálásával....  

Gyermekkoromban semmi úgynevezett zsidós nem volt, a Kádár-korszakban ez a téma a szőnyeg alá volt söpörve, legfeljebb a Kosciuszko Tádé utcai általános iskola, mely a Kodolányi Főiskolának adott otthont (mára ez is kiköltözött), folyosóin osztottuk meg a családi ’coming out’ után osztálytársaimmal azt a tényt, hogy ki milyen vallású, vagy ki milyen családból származik.  

Voltak példaképeim. Először is Alfonsó, az ős-clown. Aztán Horváth Tivadar, a remek előadóművész, Salamon Béla a pesti slemil, Kabos Laci, a maga sajátos dramaturgiájával és természetesen, a felejthetetlen Kellér Dezső.  Úgy érzem, hogyha azt mondjuk hogy pesti kabaré, akkor abba az én 23 éves igazgatásom feltétlenül beletartozik. 

Februárban a Szombat című folyóirat egy egész számot szentel a prágai születésű írónak, kedden pedig a Bálint Házban beszélgetnek a hagyatékáról abból az alkalomból, hogy a Szombat című folyóirat Kafkának szenteli februári számát.  

A tér azért itt, a Fő téren határolt, mert innentől kezdve már valami kültelki táj jön a város után, a közigazgatási egység. Az Óbudai Szigeten a magányos késő kamaszkor, amikor – két-három évig – kijártam a Szigetre, aztán a régen eltüntetett kukoricatáblák világa, kívül az időn, a gyerekkorban. Elviselhetetlenül messzinek találtam 18 évesen, alig jár ki busz éjszaka, nem lehetett a megtalált életből hazamenni.  

Ha késő délután végigbaktatunk a Böszörményi úton, postára, bankba, önkormányzathoz menet, már a friss ottlakó is összeakadhat a táncőrült és vadászgépkedvelő órással, a fegyelmezett mosolyú fideszes tömbmegbízottal, Á-val, akit utcánk kiskereskedői néha elszalajtanak boltba, ügyeket intézni vagy cigiért (váltótársa B. délre már megbízhatatlanra issza magát), a templomkertben a segédlelkészével cigarettázó püspökkel...  

Kutatási adatok bizonyítják, hogy a budapesti zsidóság településszerkezeti vonásai nemcsak a vészkorszak, hanem 1989 után is megváltoztak, átstrukturálódtak. A belső, úgynevezett. „zsidó” kerületek zsidó lakossága csökkent, míg sok helyen, ahol addig csak marginális jelentőségű volt a zsidóság, megjelent ez a népesség.  

2010. január 27-én békében, nyugodt szívvel elhunyt a múlt század legszuggesztívebb amerikai írója. Temetéséről nem tájékoztat senki, az írót ismerve, ilyesmire nem kerül sor. Az pedig teljesen biztos, hogy Holden arra sem megy el, amiről ugyan nem tudunk, de amire mégiscsak sor kerül.  Az ilyesmi megesik a legjobb (zsidó) családban is. JDS sem ment el az apja temetésére. Kaddist tehát ne reméljünk katarzisként.  

"Rendesen viselkedett egy Sisák nevű honvéd, egy alföldi parasztfiú." Ez nem csak édesapám beszámolóival, de Csapody Tamás cikkeivel, kutatásaival sem vág egybe.

Tel Avivban is meghatározzák a kulturális életet annak fogyasztói, az ott lakók.  Izrael lüktető központjában manapság főleg két korosztály él, a jómódú nyugdíjasok, akik még az 50-es 60-as években vásároltak maguknak lakást, mikor ez még lehetséges volt elérhető árakon az átlagos középosztálybeli izraeli halandó számára is, és a bérelt lakásokban élő fiatal szinglik a katonaság után, a családalapítás előtt. 

Egyik legfontosabb fiatal költőnk, Lanczkor Gábor legutóbbi kötete (Vissza Londonba) bonyolultan szabálytalan képleírásokból épül fel. Itt közölt verseinek tájleírásaiban is megfigyelhető ennek a látásmódnak a hatása. Nemcsak a leírás képzőművészeti metaforikájára gondolok (monokróm, mélység, felület), arra is, hogy a látvány leírása egyúttal elrendezés is, értelmezés, tehát képpé alakítás.

Van képem a jövő lehetséges alternatíváiról, de nem tudom, hogy mi lesz holnap. Nevelésem 19 éves koromban, a börtönben azzal fejeződött be,  hogy nem tudom mi lesz velem holnap, de ma mindenestre szabadon akarok gondolkozni. Elég a mának a maga baja, nem kell a holnapon rágódni. Addig is, amíg bírom, igyekszem megtenni a magamét, amit tennem kell.  

A Csengeri Helytörténeti Múzeum vezetőjeként figyelemmel kísérem a helybéli zsidósággal kapcsolatos információkat, melyek akár a sajtóban, akár visszaemlékezésekben megjelennek. Ennek köszönhetően összegyűlt már néhány dokumentum, s – ami igen fontos – személyes ismeretségek is kialakultak. 

Évente több tízezer izraeli látogat Magyarországra. Ugyanakkor nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy ezeket a jó kapcsolatokat beárnyékolják az antiszemitizmus egyes megnyilvánulásai. Manapság ha Izraelben az emberek Magyarországról hallanak híreket, akkor ezek többnyire az antiszemitizmus növekedésével kapcsolatosak. Látják, ahogy a szélsőségesek az utcán menetelnek...  

Itamár Jáoz-Keszt, és felesége, Hanna tel-avivi otthona egyben az Eked kiadó irodája is. A falak könyvespolccal tele, Itamár saját művei magában több sort elfoglalnak. Kintről a városra jellemző párás levegő árad be és madarak hangja hallatszik, az ablak mellett pedig egy üvegházinak tűnő orchidea pompázik rengeteg virággal. Hanna állítólag másfél évig öntözte, amíg életjelt adott.  

Itamár Jáoz-Keszt 1934-ben született Szarvason, 1944-ben deportálták Bergen-Belsenbe, majd 1951-ben alijázott. A Tel-Avivi Egyetemen Bibliát és héber irodalmat tanult, majd megalapította ez Eked Irodalmi Kiadót. Kilenc verseskötetet publikált, egy prózatrilógiát, illetve több válogatáskötetet jelentetett meg magyar költők héberre átültetett verseivel. Magyar fordításban eddig két kötetet olvashattunk saját verseiből.  

„A izraeli holocaust-irodalom különböző fázisait legjobban a költészettel szemléltethetjük”, mondja Hanna, „ahol három jól elkülöníthető irodalmi generációról beszélhetünk. Az első generáció a harmincas és negyvenes években írt, legtöbbjük családja és hozzátartozói Európában voltak.  

Az író, újságíró, és vérbeli tel-avivi Ruvik Rosenthallal van találkozóm, meglepő módon egy jeruzsálemi kávéházban. „Gyakran jövök ide.” – mondja, de rögtön, határozottan hozzáfűzi: szemben a középkori spanyol zsidó költővel, Jehuda Halevivel, aki azt írta, szíve mindig keleten van, őt  szíve és lelke mindig nyugatra, a Földközi tenger partjára húzza.  

Ma reggel, az újság szerint katyusa találat érte a Kirját Smoná-i temetőt, de a jelentés szerint senki nem sérült meg.* Miután átnéztem az ezzel kapcsolatos többi újságcikket és beszámolót, barátommal, Slomo Svá-val találkoztam, aki az én véleményem szerint a zsidó bölcselet valamint Izrael és Tel-Aviv történelmének legjobb ismerője.  

A zsidók sorsát az elmúlt évszázadban főleg a zsidók ellenségei alakították olyanra, amilyenné vált. Mik voltak az elmúlt századok zsidó alapélményei? Antiszemitizmus, zsidóellenes kilengések, pogromok, a holokauszt és Izrael soha véget nem érő háborúi.  

Sándor Pál filmjeinek, szállóigévé vált mondatai közül a Szabadíts meg a gonosztól című filmből Major Tamás által alakított Kemczik úr megállapítása áll hozzám a legközelebb: „kell lennie egy belső ruhatárnak…”, ahol a titkos és fontos dolgok vannak, ahol valószínűleg nemcsak a bársonygalléros kabát található, de mindaz, ami túl értékes ahhoz, hogy kint legyen.

„Zsidók szavaiban, mozdulataiban ritkán van meg az a féktelen merész szabadság, az a néha szinte beszámíthatatlanságig menő csapongás, az az elragadó ficánkolás, a lelki működéseknek az a szabadesésszerű könnyűsége, ami egy-egy boldog óra mámoros gátlástalanságában terem meg s nem-zsidóknál gyakran megtalálható..."