A hiány archeológiája

Írta: Csáki Márton - Rovat: Kultúra-Művészetek

Aki nincs – így hangzik Forgách András 1999-es könyvének címe, amely a héber Zehuze (jelentése kb. „Ez van”) címet viselő, nagyszabású prózakísérlete közvetlen előzményének, szerves részének, avagy ellenpárjának tekinthető.

A két mű közti legszembetűnőbb hasonlóság persze, hogy már az elsőbe is beékelődtek, szinte betolakodtak egy különös családtörténet részletei, illetve hogy mindkettő sajátos formát követelt magának. Ám míg az Aki nincsben a zen példázatok szellemét hitelesen megidéző, valamiféle ironikus szigorral rendbe szedett apokrif történetek sorakoznak, addig a Zehuze egyetlen szövegtolulás, állandó mozgásban lévő szövegtömb, amelyben ugyancsak ironikusnak tetszik a minimális szövegtagolás, de amely a formában és címben rejlő különbségek ellenére mégiscsak ugyanarról szól, mint az Aki nincs fragmentumai: a hiányról.

10 - forgach_andras

Forgách András

Holott a Zehuzében látszólag – ahogy a Talmudról szokás mondani – minden benne van: éppen ezért még műfajilag is lehetetlen meghatározni. A szöveget a szerző nagyanyjának azon levelei alkotják, amelyeket a XX. század első évtizedében Palesztinában letelepedett asszony 1947 és 1976 között küldött a „hazájába”, azaz Magyarországra költöző lányának. Beszélhetnénk dokumentummentésről, levelekben elbeszélt család-, tudatfolyam- vagy (mikro)történelmi regényről – elvégre az itt nem olvasható válaszlevelekre vonatkozó reflexiókból legalább annyit tudhatunk meg a magyarországi, mint az izraeli hétköznapokról –, ám e monumentális monológban működő stilisztikai elemek és narrációs technikák olyan új műfajt teremtenek (noha a nem is titkolt ihlető természetesen a joyce-i opus), amit Mészöly Miklós kisregényének címét kölcsönvéve családáradásnak neveznék.

Együtt kavarognak egy-egy év eseményei, végeláthatatlan mondatokba és – nyilván összevágott vagy némiképp feldúsított, a levélíró roncsolódott magyarságát hűen őrző – levelekbe sűrítve. Egymás közvetlen közelében, kaotikusan, differenciálatlanul és összecsúszva, de a tudatműködést ismerve mégsem logikátlanul emelkednek ki belőle a családi mizériákról, világpolitikai eseményekről vagy épp az élelmiszerárakról szóló tudósítások, miközben kirajzolódik egy jobbára élhetetlen, művészhajlamú férfiak és nyughatatlan, lázadó szellemű nők alkotta család élete és története. Ami ugyancsak különbözik a jól ismert magyar-zsidó családtörténetektől, hiszen a levélíró meggyőződéses – vagy inkább naiv – palesztinai kommunista, amiért is olykor mind a Soával, mind Izraellel, mind a magyarországi viszonyokkal kapcsolatban őrjítően együgyű szentenciákra ragadtatja magát.

10 - Zehuze borítóTovább tetézi a hagyományos történetmesélést és formákat eleve kizáró képtelenségeket, hogy a levélíró épp a zsidóság számára oly megkérdőjelezhetetlen primátussal bíró nyelv közegében mozog bizonytalanul; ő talán úgy véli, lubickol benne, pedig inkább kapálódzik, így különös módon a lányához fűződő viszonyában a legelemibb kapocsnak tekinthető anyanyelv osztatlansága szenved csorbát. Ennek fényében a valóság szétbeszélése, miként a politikai aktivitás is, kényszeres cselekvésnek tetszik, „egy nagy vákuum, egy olyan lyuk” körbeírásának, „amin még a lyuk is kifolyik”; egyfajta hamis tevékenységről van tehát szó, amiről találóan jegyzi meg Slavoj Žižek, hogy az a megszállott neurotikus tipikus stratégiája, aki „frenetikusan aktív, hogy megakadályozza a valódi dolog bekövetkeztét”, vagyis a csend pillanatát. Rosenzweig is valami hasonlót mond a panta rhei igazságától megrettenő filozófusról, aki „azt kérdi, mi az, ami van – és minden válasz megfelel neki, ha érintetlenül hagyja ezt a kérdést”. Ez van, mondja lépten-nyomon a névtelen levélíró, ami a rezignált belenyugvás helyett pontosan abbéli igyekezetét leplezi le, hogy gátat szabjon az élet áramának. Saját bevallása szerint ugyan az írás megnyugtatja – gyanítható, hogy válasz híján is körmölné leveleit –, ám valójában, miként a fájdalom, létezése pillanatnyi bizonyságával kecsegtet, felszámolva minden egyebet, amit látszólag megragad. De mivel is kellene szembenéznie a csend pillanatában? Hogy a hazaváltás nem hozott megnyugvást, hogy szerencsésen kívül rekedt az európai zsidók sorsán? Inkább az attól való félelem munkálhat benne, hogy saját sorsa is csak átsuhan rajta, hiszen a csend pillanata csakis azt a pontot jelölheti, ahonnan visszatekintve a forma kegyelmében részesülhetne élete – ilyen pont azonban csak a megtestesült hiányon, a halálon túl, az eszkatonban létezhet. Az életben csak a tudat és a sorokat rovó kéz mozgásának egyidejűségére törekvő írás révén lehet megközelíteni, és bár hiábavalónak tűnhet az éppen a szüntelen beszéd vájta lyukat ekképpen foltozgatni, pusztán ez a vágy ruházhatja fel valós téttel az írást.

A Zehuze bizonyos értelemben gesztusként értelmezhető, akár egy zen mester pofonja, amennyiben a levélíró paradox logikáját mintegy metaszinten működtetve a szó terében demonstrálja, hogy nem létezik az élet totalitását megragadó eszköz, csupán a saját sorsát kergető én, amely folyton azon kapja magát, mint az Aki nincs zen mesterét, Chan Chut kereső szerzetesek, akik csak napok múltán döbbennek rá, hogy maga Chan Chu is a keresők közé vegyült. Ezzel a fogással – amelynek radikalitása csak Nádas Péter káoszkonstrukciójához fogható – egyszerre sikerül elbizonytalanítania a platóni-keresztényi gondolkodást, mely szerint a kérdésekre igenis vannak kizárólagos, egymással összefüggő válaszok, ugyanakkor mégis sikerül olyan illúziót keltenie, hogy a levelek kimetszette harminc év minden mozzanatának tanúi voltunk.

Mégis valami más, mélységesen személyes élmény avatja számomra a Zehuzét az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbb prózai alkotásává: egyrészt, hogy a hallgatásnak az utolsó oldalon megnyíló szakadéka ismét felidézte bennem, milyen is az, ha egy mondat örökre befejezetlen marad, másrészt, hogy megint egyszer hallhatóvá tette számomra azt a patetikus és szentimentális, tüneményes és tébolyító, óceáni érzést keltő anyai nyelvet, amelynek felcsendülésénél sem az élettől, sem az irodalomtól nem kívánok többet.

Forgách András: Zehuze. Magvető, 2007, 640 oldal, 3990 Ft

Címkék:2014-12

[popup][/popup]