Archívum: 2007

 

Mazsök – új kuratórium, régi állapotok

A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány jelenleg – összetétele szerint legalábbis – a honi zsidóság egyfajta mini-parlamentjeként funkcionál. Kuratóriuma, mely több mint fél éve nem tudott határozatképes ülést tartani, március 27-én végre működőképesnek bizonyult.

Az emberi szív súlya

Akad olyan elemző is – Báthori Csaba –, aki lamedvovnyiknak, a harminchat igaz ember egyikének tekinti Joseph Rothot, ezt a tarhás alkoholistát, ezt a hontalan, leharcolt slemilt. De nem arra tanítanak-e minket az álruhás királyok és a haszid mesterek, amit – az igazak legendáját elemző tanulmányában – Gershom Scholem mond, vagyis hogy „ne mon...

Levél zsidó és nem zsidó barátaimnak!

A magyar közéletet egy-két évente ismétlődő rendszerességgel rázza meg valamilyen antiszemita megnyilvánulás, s az azt követő felzúdulás. Az efféle megnyilvánulások értelmi szerzője ezzel rendszerint ki is iratkozik a mainstream nyilvánosságból. Ezúttal Bayer Zsoltnak a Magyar Hírlap március 19-i számában meg...

Térey János: XIII.

„Az Újlipótváros a pesti East-Manhattan, amelynek kopottan is legelegánsabb avenue-ja a Pozsonyi út, s amelynek legelőkelőbb parkjában a második világháború kitörése után már nem épülhettek meg az ambíciózusan megálmodott felhőkarcolók (...) a kulcsos-tükrös-ülőkés liftek (...) a nagypolgári ké...

Az ezeréves birodalom küszöbén

„Miniszterelnök Úr! Nem óhajtok Önnel kezet fogni! Ha megtenném, nem simogathatnám meg soha többé a gyermekeim arcát…” E szavakkal „indokolta” Blaskó Péter színművész, miért nem volt hajlandó átvenni a Kossuth-díjat. Mondandóját felolvasták a Fidesz március 15-i nagygyűlésén.

A Tátra utcai házibácsi sirámaiból

Miért nem jó seft csinálni finom boltot nekünk? Olyat, ahol ízléses helyiségben tiszta pultokról kínálják kedves és figyelmes eladók a jó portékát? Olyat, mint a bécsi Grabenen a Meinl, de legalább olyat, mint a Budagyöngyén a sajtos-sonkás, a Fény utcai piacon az oroszbolt, vagy a Hunyadi piac mellett a Culinaris. Persze nem pont olyat,...

New York, New York…

A lakásom a 22. emeleten volt, magyar számítás szerint a huszadikon. Ugyanis Amerikában a földszint is emeletnek számít, továbbá sehol sincsen 13. emelet. A szállodákban sem. A 12. emelet után azonnal 14. emelet következik. Tipikus esete annak, ahogy az emberek becsapják magukat. Bár a 13. emeleten laknak, azt nem így hívják… Nem a tények, a...

„Szenes Hanna volt a nagy szerelmem”

Az idősebbek még jól emlékezhetnek az elmúlt évtizedek híres fejszámolóművészére. A 87 éves Pataki Ferenc Dombóvár díszpolgára, számos kitüntetés tulajdonosa, egy Pozsonyi úti lakásban él és szelleme semmit sem kopott.

A bolt

Találkoztam az igazival. Ő volt az, semmi kétség. Az Igazi. Mióta vártam rá! Már le is mondtam róla, hogy valaha összehoz vele a sors. És most: tessék. A nagy álom. Véletlen történt. Mit sem sejtve mentem le a Lehel téri metróállomásra. Persze éppen akkor gördült ki az én metróm, tehát időm volt rengeteg. Kör...

Miért lakunk a Wallenberg-utcában?

A kultúrtörténet az építészeti és városi együttesekben a harmóniát, az egységes emberi akarás kőben/téglában történő megvalósulását méltányolja, akár a céhmesterek által épített középkori bártfai főtérről legyen szó, akár pedig a modern vállalkozói vil...

A reménytelen Gáza

Az alábbi cikk megszületésekor még nem lehetett tudni, hogy az izraeli hadsereg szárazföldi akcióba kezd a Gázai-övezetben. Ez a mostani, katonai lépés azonban nem befolyásolja az írás tartalmát, lényegi mondanivalóját. A gázai dráma újabb fordulójához érkezett. Új felvonás egy régi darabban.

Modern mesterművek Moszkvából

Figyelemre méltó új kiállítással jelentkezett a közelmúltban az amszterdami Zsidó Történeti Múzeum (Joods Historisch Museum – röviden JMH). Az intézmény, amely a híres Portugál Zsinagóga szomszédságában, stílusosan a régi amszterdami zsidónegyed közepén található, négy askenázi zsinagóga...

Sabbat, gospel, gitár

Az Amerikában élő feketék (píszí szóhasználattal: “afroamerikaiak”) túlnyomó része keresztény, 10-15 százalékuk moszlim (ez az arány számottevően növekszik) és – bármilyen meglepő – akadnak köztük zsidók is. Arányuk valószínűleg az amerikai feketék egy százalékát se...

Győzelem vagy vereség? – Nem szakad a rabbiság

A neológ rabbiság munkájával elégedetlen öt fiatal rabbi külön platformot alakított. Önálló bét dint (rabbinikus bíróságot) hoztak létre, betéréseket intéztek, felvették a kapcsolatot az európai maszorti mozgalommal – egyéb sem hiányzott a régi vágású kollegáknak. A lázadók és a retr...

A koszovói zsidók jövője

Koszovó február 17-én kikiáltotta függetlenségét. Az ott maradt maroknyi zsidó azonban nem ünnepel olyan eufóriával, mint albán honfitársaik. A gazdasági helyzet egyelőre kilátástalan, az albán nacionalizmus pedig távol áll tőlük, noha őseik ötszáz éve élnek ezen a tájon – még a spanyol inkvizí...

Fidel Castro, a zsidók és Izrael

A kubai vezető lemondása nem hoz változásokat a kubai zsidók életében, mint ahogy a többi kubai életében sem – vélekedik Jaime Suchlicki, a Miamiban működő Kubai Tanulmányok Intézete vezetője. A „Maximo Leader” sajátos módon több ízben is kimutatta rokonszenvét a zsidók iránt, miközben Izrael Államnak...

Egy demokratikus zsidó képviselet felé

A magyarországi zsidóság képviselete egyre anakronisztikusabbá válik. Alapja még mindig az 1868-ban létrejött rendszer, amikor az – akkori felfogás szerint – vallásfelekezetnek tekintett zsidóság képviseletére a kongresszusi vagy más néven neológ irányzat nyert jogot. Ezen még a kommunista állam által 1950-ben végrehajtot...

Leon de Winter: SuperTex

Február 15-én indult a LOW holland-flamand kultfeszt, mely egy hónapon át kortárs képzőművészeti, komoly-, jazz- és popzenei, színházi és mozirendezvényekkel várja a közönséget. A rendezvény keretében, a szerző jelenlétében mutatják be márciusban a SuperTex című regényt, mely a Gondolat kiadó „Akce...

„A külföldiek integrálásában Magyarország nagyon le van maradva.”

„…az arab bevándorlók – akik egyébként nem azonosak a menekültekkel, de ezt a társadalom többsége nem tudja – megítélése elég kedvezőtlen” – mondja a menekültügyi szakember, aki szerint Magyarország nem vonzó célország. Az állam nem segíti elő az integrációt, a külföldiek szám&#...

Bis hundert und zwanzig

Volt egy kis sértődés, és a közönséget némiképp megosztó rászervezés még az ősszel a Gólem Színház nemzetközi zsidó színházi találkozójára, melyre nem kaptak meghívást, mindenesetre repertoárjának sűrített előadásával ünnepelte ötödik születésnapját a Bud...

1 %

Ennyi zsidó él Magyarországon. A körülbelül 10. 000. 000-ból (tízmillióból) körülbelül 100. 000 (százezer). Ettől az 1 %-tól rettegne 99 %? Ki ez a százezer, zseniálisnak kikiáltott ördögfattya, aki romlásba bír dönteni egy ezeréves országot? Mert akkor ezt a kisebbséget magasabbrendű lényeknek kellene t...

Zsidók Sanghajban

A zsinagóga környéke is érdekes helye Sanghajnak. Az utca egyik oldalán a kerületi kórház és a börtön hatalmas épülettömbje, a mellette lévő sikátorban még a hagyományos, régi egyemeletes házak. Ahol az emberek leginkább az utcán élnek. Rákot pucolnak vacsorához, dominóznak vagy éppen a gyereket teszik tiszt&...

Szolgálati közlemény

Az Új Élet 2008. január 15-i számában jelent meg név nélkül, így a szerkesztőség álláspontját tükrözve, a Schweitzer József főrabbi Darvas István rabbihoz intézett levelét keretező szösszenet „Az ebédlemondók üzenete az őket bírálóknak” címmel. Schweitzer főrabbi a túl...

„Idegennek lenni jó”

„Meggyőződésem, hogy minden ember individuumként idegen, és minthogy mindenki idegen, éppen ezért a másik ember idegenségét, különbözőségét sem kérdőjelezhetjük meg. Ez ilyen egyszerű. Mi magunk is idegenek vagyunk. Még önmagunk előtt is, sokszor… S miközben az emberekben van valamiféle kétségbeesett v...

1+1 százalék zsidó szemmel

Az alábbiakban a zsidó felekezetek valamint a zsidó szervezetek számára az elmúlt néhány év adóbevallásaiban felajánlott egy százalékokról olvashatók összesített statisztikák. A felekezeti támogatást bemutató statisztikák megerősítik azt a - más felmérésekből is ismert - tényt, hogy a zsidós...

„Az volt a vezérelv, hogy az illető csapat vállaltan zsidó legyen”

Mindössze egy nap telt el, a Merlinben talán még ott áll egy-két kósza díszlet, pár otthagyott példány a kezelt jegyekből, az első nemzetközi zsidó színháztalálkozó kóbor szelleméről nem is beszélve, amikor Borgula Andrással leültünk beszélgetni a Gólem Színház Holló utcai művésztanyá...

„Szép volt, lányok!”

Több mint fél év szervezőmunkája után láthatta a közönség a Gólem nemzetközi színházi fesztivált, amelyen csupa vállaltan zsidó társulat vett részt. Remélhetőleg hagyományteremtő célzattal. Pontosan ezért érte a lelkes várakozással teli nézőseregletet övön aluli ütésként a M...

Migrációs folyamatok az arab világban

Egészen az Oszmán Birodalom felbomlásáig, amely legalább névleg uralma alatt tartotta az Arab-félsziget országait, a térség viszonylag egy koherens egésznek számított. Az országhatárok kialakulásával a belső migrációs folyamatok árnyaltabbá váltak és óhatatlanul kihatottak rájuk a politikai és társadalmi esem...

Baruch Kahana: Történet a kozmikus szeretetről

A szellem fejlődésében, az én-tudat kialakulása felé a szeretet az egyetlen járható út. Baruch Kahana, izraeli klinikai pszichológus, megállapította, hogy a haszidizmus szellemi irányzata ugyanazt a viszonyt éli meg minden zsidóval szemben, mint egy szerető édesanya a gyermekével kapcsolatban. Ez lehetővé teszi, hogy aki áldásában r&...

Hillary, Obama és a zsidó választók

Hillary Clinton nyerte a New Hamphsire-i előválasztást a Demokrata Párt berkeiben, s ez az amerikai zsidók többségének kedve szerint való: köreikben az egykori first lady, jelenleg New York állam szenátora a legnépszerűbb elnökjelölt. Egy nemrég közzétett felmérés szerint Hillary Clintont támogatja 53 százalékuk, utána 41 s...

„Minden írásomban van önéletrajzi elem”

„Még túl fiatalok voltunk ahhoz, hogy bármibe döntően beleszólhattunk volna, de amint a rendszerváltás bekövetkezett, rögtön túl öregek lettünk: átugrott bennünket az idő. 1989-ben a húszévesek kerültek a "piacra" én pedig akkor már harminchárom voltam. Kis túlzással egy reggel arra ébredtem, hogy ̵...

A közömbösség botránya?

Közel négy évszázadot túlélt, igen jelentős zsidó műemlék került elő egy nagykovácsi építkezés alkalmával. Mi lehet ebben botrányos? Hogy mindez három évvel ezelőtt történt, azóta néma csend övezte a leletet. Kőművesek bukkantak rá, építkezés közben.

"Kényelmes dolog áldozatnak lenni és mást hibáztatni"

"De ha tényleg őszintén beszélünk, először azt hangsúlyozom, hogy a magyar társadalom különösen intoleráns, mélységesen előítéletes és kirekesztő, nagyon nem szereti a kisebbségeket - ez nem is kérdés. De ott kezdődik a valóban mély diskurzus, ami...

„A Fidesznek nincs zsidópolitikája”

A fővárosi Fidesz-szervezet nyáron megválasztott elnöke szerint Gyurcsány Ferenc kampánybeszédet tartott Auschwitzban. Az Orbán-kormány egykori közlekedési és vízügyi minisztere, aki az Osztrák Megbékélési Alapban és a Mazsöknél is évekig képviselte a magyar kormányt, a Jászai Mari téri „Fehér Ház&...

Sameszok – négy templomszolgáról, három képben

Sanyi, Zoltán, Pali és Gyuri. Róluk, akik köztünk élnek, akiket talán mindannyian ismerhetünk. Anélkül, hogy hétről hétre látva őket, tudhatnánk, kik ők valójában. A lexikonok szűkszavúan fogalmaznak, amikor a samesz szó jelentését nézem. Majd mindenhol ez áll: „samesz – (héb) zsidó templomszolga&...

Feldmájer Péter: „…mindig vannak, akik elárulják a zsidóság ügyét”

Nagy többséggel elfogadott határozatokkal zajlott le a Mazsihisz képviselő-testületi közgyűlése december 16-án, vasárnap, melynek középpontjában az antiszemitizmus elleni harc állt. Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke a megnyitó imát követő bevezetőjében úgy vélekedett: az elmúlt évben egy kevesek által,...

„A béke olyan, mint egy nő” – Interjú Robert J. Aumannal

Robert Aumann izraeli közgazdász, a közgazdasági Nobel-díj 2005 évi kitüntetettje, az Ybl Klub meghívására nemrég Magyarországon járt. A játékelmélettel foglalkozó professzorral Gadó János beszélgetett.

„Mindig mások csinálnak belőlem zsidót”

A Szabad Demokraták Szövetségének 2002-es kampányát kitaláló színész-zenész-szövegíró-kommunikációs szakember az elmúlt pár évben eltávolodott a politikától, ezt azonban a legkevésbé sem bánja. Nem mondta volna márciusban, hogy menjenek külföldre a zsidók, és a Mazsihisz egyszázalékos, tet...

Gyűlöletbeszédről, Mazsihiszről

A Mazsihisz vezetői nem fogadták el a köztársasági elnök meghívását az immár hagyománnyá vált, a történelmi egyházak képviselőivel együtt elköltendő ebédre. Udvarias, de egyértelműen fogalmazott levelükben azzal indokolták döntésüket, hogy a köztársasági elnök nem írta alá a...

Olívaolaj-fagylalt hanukára

„Hétköznap sietős, szombaton kóser”. Fűszer és lélek címmel ínycsiklandó zsidó gasztroblog indult tavasszal az Interneten. Meghívtuk a bloggert, adjon tippet, mit süssünk/főzzünk hanukára.

Röhrig Géza: józsef

"alkalom az élet valami másra valamire ami több mint élet ma vagyok negyven s még mindig nem pedzem  a világ egyetlenegy történet"

„Tulajdonképpen kommunista-jezsuita voltam”

Újságíró. Hosszú ideig szerkesztője volt Rómában a FAO (az ENSZ élelmezésügyi szervezete) háromnyelvű mezőgazdasági újságjának, a Ceresnek. 2006-ban megjelent egy nem kronologikus sorrendben megírt önéletrajzi jegyzetfüzére, Hazajöttem címmel. Ez adta májusi beszélgetésünk apropóját. Mo...

Keresztény cionisták

Szavakban és tettekben egyaránt kiállnak Izrael mellett a keresztény cionisták. Egyre többen próbálják ellensúlyozni őket az Egyesült Államokban, de a zsidó állam támogatása már alighanem az amerikai közélet elemévé vált. Valószínűleg több oka is van annak, hogy az amerikai keresztények Izrael ...

Celan, a zsoltáros

Paul Celan (eredeti nevén Antschel) 1920-ban született Csernovicban, Bukovina fővárosában. A németajkú, bukovinai zsidó lakosság túlélőinek egyetlen hazája paradox módon a német nyelv. Az Izraeli Függetlenségi Háború idején Celan így ír ottani rokonainak: „nincs a világon semmi, amiért egy költő feladná az &...

"Gyűlöllek, Dohány utca, gyűlöllek" – Film a magyar szélsőjobbról

Eredetileg is elfogult vagyok egy olyan filmmel kapcsolatosan, melyet volt évfolyamtársaim – Kriza Bori és Wizner Balázs – készítettek, ám a mozi ettől a ténytől „függetlenül” is jelentős alkotás, komolyan járul hozzá ahhoz, hogy megértsük a mai magyar világ politikai és ideológiai történéseit.

„Vannak zsidó gyerekek, akik anyaotthonban laknak”

A szegénység a mai magyarországi zsidóságon belül főleg az idősebbeket érinti, de a zsidó gyerekek mintegy tíz-tizenöt százaléka, két-háromezer gyerek is szegénynek tekinthető – állítja Háberman Zoltán, a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány szakmai igazgatója.

Egy nemzet születése

„Paul Goldman 1900-ban, Budapesten született, és kalandos utazás után érkezett Izraelbe – akkor még Palesztinába – 1940-ben. Jelentkezett az angol hadseregbe, kétszer is megsebesült Tobruk-nál – a Rommel hadserege elleni harcban –, és 1943-ban végül helytállását elismerve bocsátották el a hadsereg kötelékéből...

Izraeli szegénység – Számok és tények

Izraelben, amely hajdan a társadalmi egyenlőség mintaországának számított, mára kiéleződtek a társadalmi egyenlőtlenségek. A gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebbek lettek - legalábbis ezt mondják a kritikusok.

A tények és a lélek

„…életművének egyfajta állandója a halál (...) A totális rendszerek mély rokonságát egyébként fényesen igazolta a Borisz Davidovics megjelenését követően, felsőbb utasításra ellene indított hadjárat. Plágiummal vádolták, ám a lejárató-kampány valódi, antiszemita mozgatórugóit e...

„Elfogadhatatlan, hogy Magyarországon vannak éhező gyerekek”

Az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, a Wesley János Lelkészképző Főiskola rektora szerint a hajléktalanprobléma kezelhető, de megoldhatatlan. Az egykori szabaddemokrata országgyűlési képviselő a nyomor fölszámolása érdekében a pozitív megkülönböztetéstől sem riadna vissza.

Népjólét Kft.

Magyarországon nagy viták zajlanak az egészségügy privatizációjáról, és Izraelben is nagy divat a szociális szolgáltatások kihelyezése magántársaságokhoz és nonprofit szervezetekhez. A kormány szerint ez az adófizetők érdeke, mert elősegíti a versenyt. A bírálók szerint azonban legalább addig le kellene á...

Jő, hegyeken szökellve

Ma – Sára halála kapcsán és mert a közösségnek amúgy is halottja volt– a gyász háláháit (a gyászolásnak a vallástörvény által előírt szabályait) beszéltük át sorra, mindenki, aki tanulmányai vagy tapasztalatai miatt hozzá tudott tenni valamit, elmondta. Sorolták a háláhákat, valaki, aki...

„Zsidózás” a magyar politikában

Semjén Zsolt beszédét – ellentétben sokak véleményével – nem tartom antiszemitának. Sem kötőszavai, sem fordulatai, sem jelzői nem hordozzák magukon a zsidóellenességet, viszont élesen antiliberális és antikommunista. A zsidóság történelméből és kultúrájából kizárólag azokat az epizó...

„A cionista állam örökre itt marad”

A játékelmélettel foglalkozó, közgazdasági Nobel-díjas jeruzsálemi professzor, Robert Aumann október végén az Ybl Klub meghívására Budapestre látogatott és előadást tartott. Ugyanő ez év janurjában, egy biztonságpolitikai konferencián úgy fogalmazott: – Hisztérikus békevágyunk ellenünk dolgozik –...

Chaim Potok: November a küszöbön - A Szlepak család krónikája

Az egykori Szovjetunió ellenzékének története a huszadik század egyik legdöbbenetesebb históriája. Némelyek – mint például Andrej Szaharov – már azelőtt is hősnek számítottak, hogy az ellenállás útját választották. Mások, így Vologya és Mása Szlepak is csak azután lettek naggyá, hogy elő...

„1956 nem szorul rá, hogy szemlesütve hallgassunk vagy hazudozzunk róla”

Havas Szófia nyilatkozott a HVG-nek, képviselői esküjének letétele volt az apropó. Azt mondta, ez vált legalábbis híressé az interjúból, hogy ’56 nem forradalom, a kiszabadult kisnyilasokat, a csőcseléket, akik zsidókra vadásztak, nem tudja forradalmároknak nevezni. Amiből logikailag az következik, hogy a szóban forgó csoportok egys...

„A Soá tagadása nem egyszerű történelemhamisítás”

„Az Alkotmánybíróság által kijelölt büntetőjogi mezsgye nagyon szűk. A polgári jog területén pedig ma Magyarországon egyáltalán nincs olyan jogszabály, ami a gyűlöletkeltést vagy a Soá tagadását bármilyen eszközzel – például bocsánatkérésre való kötelezéssel – szankcion&#...

Keset – zsidóságról korszerűen

Ha Önre bíznák egy zsidó fesztivál megszervezését, kit hívna először? Rabbit? Hittudóst? Izraeli művészeket? Európai zsidó művészeket? Esetleg néhány politikust? Az immár másodszorra megrendezett Limmud-Keset Fesztivál bátor döntése az volt, hogy nem döntött. Vallásos tradíció, közössé...

Magyar Zsidó Kultúra Napja – Tisztelgés Kodály Múzsája előtt

Kodály Emma életműve „önmagáért beszél”, a szeptember 2-án a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában megrendezett koncert minden tanulmánynál és elemzésnél szebben igazolta ezeket a szavakat. Kodály Zoltán és Kodály Emma művei hangzottak fel Cserna Ildikó, Fekete László, Prunyi Ilona és Perényi Miklós el&...

Szólásszabadság és gyűlöletbeszéd

A gyűlöletbeszéd magyarországi jogi szankcionálása időről-időre napirendre kerül, majd a tervezett jogszabály-módosítás alkotmányos akadályba ütközik, és minden marad a régiben. Ennek köszönhetően ma Magyarország élen jár a szólásszabadság tekintetében Európában: különösebb...

Radikális eklektika

Tizedszer rendezték meg Budapesten az egykor intim hangulatú kulturális csemegézésből sokhelyszínes, eklektikus, kéthetes programsorozattá terebélyesedett Zsidó Nyári Fesztivált, a „kóser” szórakoztatás seregszemléjét. A fesztiválon, bár gyakorlatilag valamennyi művészeti ág képviselteti magát, kiemelt szerephez...

Egy igazi fesztivál – Kázmérnegyed Erzsébetvárosban

Közép-Európában a zsidó fesztiváloknak is köszönhetően kialakuló „konstruált zsidó teret többnyire nem zsidók, illetve nem zsidó intézmények” alakítják. A krakkói Zsidó Kulturális Fesztivál első ránézésre éppen ilyen programnak tűnik, akárcsak a fesztivált Magyarországon bemuta...

Hol az antifasizmus mostanában?

A gárdaavatóval majdnem egyidejűleg rendezett antifasiszta ellentüntetésen mintegy ezer ember vett részt. A csekély szám az egyik baj – a másik az, hogy túlnyomórészt ugyanazon kedves barátaimmal és ismerőseimmel találkoztam ott, akikkel még 1989 (rendszerváltás), illetve 1993 (Demokratikus Charta) táján tüntetgettem együtt.

Egy tűrhetetlen egzisztencia

Vajda Mihály – Misuként talán többen ismerik – filozófus. Tizennégy, politikai és filozófiai esszéket tartalmazó kötetéből mindössze kettő jelenhetett meg a rendszerváltás előtt. Reform-marxista „elhajlásai” és a csehszlovákiai invázió elleni tiltakozása miatt kizárták a pártból, fasiz...

Woody Allen és Woody Allen…*

…vagyis utalva 2004-es Melinda és Melinda c. filmjére, mással talán nem is jellemezhetnénk jobban a New York-i mester életművében megjelenő állandó kettősséget, mint jelen munkájával. Vagyis az élet a dráma szempontjából komédia vagy tragédia, de nagyon nem mindegy, hogy az életünkre melyik aspektusból tekintünk, ...

A zsidóüldözéstől az anticionizmusig

„Kohn! Miért totyog ilyen lassan? Bezzeg ’44-ben, amikor a gettóba kísértem, sokkal gyorsabban húzta a lábát.”. Életének gyermekkorától tartó időszakát meséli el Domán István főrabbi ebben a rövid életrajzban. E korszak meghatározó lelkiállapotát, legalábbis az 56-os emigrációig, a zsidó hel...

„…a nagykövetség nyitva áll majd mindenki előtt”

David Admon, Izrael budapesti követe távozott posztjáról. Hivatalosan ez nem függ össze azzal, hogy az izraeli rendőrség vizsgálatot folytat ellene, különféle, a nagyköveti poszttal össze nem egyeztethető tevékenységek miatt. Az új nagykövet, Aliza Bin-Noun szeptember 17-én vette át hivatalát. A mosolygós, közvetlen nagyköv...

„Sok mindennel adósok vagyunk”

1945-46-ban igen sok tisztességes kiállítást rendeztek az elpusztított, öngyilkosságot elkövető, vagy a borzalmakat túlélő művészek munkáiból. Szomorú, hogy a szocializmus évei alatt ezek a nemkívánatos témák közé tartoztak, és újból felfedezésre vártak. Jómagam a budapesti Zsidó Múzeumban...

Őszi ünnepek

„… javíts a sertés reputációján! Elsőre talán szokatlanul hangzik megoldás gyanánt egy, nevezzük nevén, disznót népszerűsítő javaslat, de mielőtt elmennénk mellette, emlékezzünk meg e hányattatott sorsú állatot ért támadásokról. Mi a bűne?”

Sólyom László: "Ne az Árpád-sávos zászlót válassza jelképül, aki ki akarja fejezni ellenzékiségét"

"...A köztársasági elnök meghallja azok hangját, akik valóban félnek. Elismerem, és védelmembe veszem azok félelmét, akik célpontjai és elszenvedői voltak a faji megkülönböztetésnek és üldözésnek, akiket halálra szántak, kitaszítottak a nemzetből és elhurcoltak az országból. A holokauszt túl...

Közel-Kelet: a demokratizálás megbukott

Nem akármilyen változások tanúi lehettünk az elmúlt egy-két hónapban a Közel-Keleten. A Gázából kiebrudalt, de a Nyugati Parton egyeduralomra berendezkedett Fatah mozgalom ismét békehúrokat penget.

A magány variációi – Fehér László életmű-kiállítása a Ludwig Múzeumban

Fehér László elhagyatott, fehér kontúrok által konstruált figuráival és nagyméretű – jellegzetesen fekete-szürke vagy élénksárga – monokróm felületeivel létrehozta önnön mitológiáját, amely nem csekély ismertségre tett szert az elmúlt 15-20 évben. A Ludwig Múzeumban szeptember 16-ig láthat...

„Önöknek mi a bajuk a magyarokkal egyébként?”

Szombat délután a budavári Szent György téren került sor a parlamenten kívüli radikálisan nacionalista ellenzéki párthoz, a Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz közelálló Magyar Gárda első ötvenhat tagjának ünnepélyes fölavatására. A ceremónián egy katolikus pap, egy református lelkész és egy e...

Sötét sereg

A Magyar Nemzet augusztus 14-i száma interjút közölt Vona Gáborral, a Jobbik párt elhíresült vezérével, akinek nevét a Magyar Gárda alapítása nyomán kapták fel a lapok („Hamarosan zászlót bont a Magyar Gárda”). Az írás sajátossága, hogy az újságíró, Pál Gábor nem egyszerűen...

Tüntetés, tiltakozás, jogi lépések

A Magyar Gárda megalakulása és augusztus 25-i eskütétele – noha sokak szerint ez nem más, mint a Jobbik politikai marketing-akciója – a magyar közéletet határozott állásfoglalásokra késztette. Levelet írt a Mazsihisz, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke és válaszolt Orbán Vik...

„Ha ma fiatal lennék, én is undorodnék”

"...a fiatalok, akik már a rendszerváltás után nőttek fel, szörnyű példákat láttak maguk előtt, így némileg megértem őket. Ha megnézzük a hazai politikai elitet, közéletet, egyáltalán ennek a közéletetnek a minőségét, a hangnemét, és az egyéb jelenségeket, mint például a korrupció...

Mindannyiunk kísértetei  

Imádkozzunk! – szólt ellentmondást nem tűrő hangon Lorenzo testvér. Inés, a gazdag spanyol kereskedő lánya gondolkodás nélkül térdre borult és hangos imába fogott. Mielőtt e ponton az olvasó unottan továbblapozna, mondván, hogy ennél szokványosabb jelenetet elképzelni sem tudna, és szegény Forman hetvenöt é...

Félelem és büszkeség – avagy a Magyar Gárda és a demokrácia

Magyar Gárda néven alakulatot hozott létre a Jobbikhoz „közelálló” Magyar Gárda Egyesület, utóbbi vezetője a párt elnöke, Vona Gábor. Az Egyesület szervezi a Gárdát, melynek élén meg nem nevezett emberek állnak, ám semmiképpen sem Vona Gábor és a Jobbik. Pestiesen szólva „ügyes” húzás a Job...

Kulinária Menta Terasz – Formához a tartalom

Rögtön szembeötlik a kiváló ízlés, amint a Margit körúton nemrégiben megnyílt Menta Terasz éttermet megközelítjük. Nem hivalkodó, mégis figyelemfelkeltő, barátságos külső, a varázs pedig csak fokozódik, mikor a belső tereket is szemügyre vesszük. Nem spóroltak az anyaggal, mindenből a legmagasabb min!...

A múltgeneráló

Grecsó Krisztián (1976) író, költő, a Bárka című folyóirat szerkesztője. Legismertebb műve, a Pletykaanyu tágabb környezetében nagy botrányt kavart, hisz nem egy olvasója magára ismert. Legutóbbi könyvének – amit nemrég németre is lefordítottak –, az Isten hozottnak egyik központi eleme egy...

Barátom, Klein Viktor – Egy regény alakja – egy másik fiktív valóság

Klein Viktor az egyetlen valamirevaló kelmeárus volt a környéken. Cifra anyagainak, puha kelméinek az egész megyében nem akadt párja, pedig tudva lévő, az efféle ínyencségeket az alföldi ember is szereti. Jártak hozzá a szeles Apátfalváról, a híres duhaj legények, meg a napfényes Csongrádról a kívánós, gömb&#...

Sóvárgások – Az első zsidó írótalálkozó Jeruzsálemben

Jeruzsálemben, 2007. április 16-a és 19-e között tartották „Kisufim”, vagyis „Sóvárgások” címmel a zsidó írók első konferenciáját, amely az irodalmon túlmutató ügyekkel is foglalkozott, köztük a (zsidó) intellektuelek társadalmi szerepével, a holokauszt hatásával, az identitás vonatkozá...

Mi ebben a szégyellnivaló? – Örökbefogadás Izraelben

Abigail, két Szentpétervárról hozott kisfiú anyukája mesélte, hogy a tanítónő rászólt harmadikos nagyobbik fiára, mert a „családi napra” irt fogalmazásában hosszasan részletezte örökbefogadásának körülményeit. A tanerő szerint mindezt titokban kéne tartania, mert nem tartozik másokra.  A hirtelens...

Adoptálás – a zsidó jog szerint

A Kados című izraeli szekuláris propagandafilmből ismert az a téves elképzelés, amely szerint ha egy házaspárnak tíz évig nem születik gyermeke, el kell válniuk, a két fél pedig más és más partnerrel házasodva újra nekifuthat a reprodukciónak. A film a vallásos, pontosabban charedi (ultraortodox) élet embertelenségét hivato...

Az iszlám értelmiség és a Nyugat - avagy szükségszerű-e a civilizációk harca?

Goethe kétszáz éve így írt a keleti világról: „…És maga a keleti élet sem valami beszédes: a despotizmus nem barátja az eszmecserének; minden, ami e költeményben a zsarnok akarata vagy parancsa ellen szól, vagy Korán-idézetek, vagy ismert költői művekből való citátumokban található.”

Nők a kamera előtt és mögött

Míg a korábbi években a politikai konfliktusok domináltak az izraeli játékfilmekben, az utóbbi időben a magánéleti problémák, a másság, az identitás, a vallás és a nyugati életstílus között feszülő ellentétek kerültek előtérbe. A nők váltak a filmek többségének főszereplőivé...

Ellentmondásos kommunikáció – elhazudott történelem

A magyar parlamentben, 2007. április 16-án közösen emlékeztek meg a bal-és a jobboldali pártok a holokauszt áldozatairól, Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc (valamint a frakciók) egyaránt végighallgatták saját magukat, illetve Orbán helyett a Holokauszt Nap kezdeményezője, a Fidesz-kormány egykori oktatási minisztere, Pokorni Zoltán be...

Az Árpád-sávos zászló és a jobboldal II. rész

Két kérdést intézett szerkesztőségünk az Árpád-sávos zászlóról a politikai paletta jobboldalán elhelyezkedő, vezető értelmiségiekhez. 1.A zászló mind a szélsőjobb, mind a Fidesz rendezvényein feltűnik. Úgy tűnik, hogy a jobboldal kanonizálta azt. Mit gondol, mi az üzenete az Árpád-sá...

Az Árpád-sávos zászló és a jobboldal I. rész

Két kérdést intézett szerkesztőségünk az Árpád-sávos zászlóról a politikai paletta jobboldalán elhelyezkedő, vezető értelmiségiekhez. 1. A zászló mind a szélsőjobb, mind a Fidesz rendezvényein feltűnik. Úgy tűnik, hogy a jobboldal kanonizálta azt. Mit gondol, mi az üzenete az Árpád-s...

„Letolta a nadrágját és belém hatolt” – elnöki erőszak?

A nemi erőszakkal és szexuális zaklatással vádolt Mose Kacav, Izrael köztársasági elnöke vádalku keretében vált meg hivatalától: a lemondásért cserébe a főügyész elejtette az ellene felhozott súlyosabb vádpontokat. Válaszul az egyik sértett – aki magát a héber ábécé első betűjével...

... hun meg nem

Bővérű humorral, iróniával és öniróniával játsszák el kortársaikat a Budapesti Zsidó Színház szereplői a Hunkurunk, avagy a szemérmes nem tanul című előadásukban, amit legutóbb a Sirályban adtak, június 21-én. A három hét alatt összeállított előadás a rendező Dömötör An...

Emlékezet nélküli ország

Induló sorozatunkban olyan fiatal írókat kérdezünk, akiknek egy-egy fontosabb alkotása erősen kapcsolódik a zsidósághoz. Elsőként Kőrösi Zoltánnal (1962) beszélgettünk tizedik kötete, a Milyen egy női mell? Hazánk szíve című regénye kapcsán. Az alábbi beszélgetés „kettős-interjúnak&rdqu...

Árnyékok

Középkorúsága végére érő, ápolt asszony, jómódú férjjel és két, a felnőtt kor küszöbén álló gyerekkel, aki bőrgyógyászhoz fordul, elmondani a panaszát, igen, elmondani csupán, hiszen megmutatni nem tudja, tekintve a hétközbeni rendelési időt, szavakkal kényszerül leírni azt, hogy l...

Anglia: bojkott Izrael ellen

Anglia legnagyobb társadalmi szervezetei között újfajta járvány terjed: egymás után bélyegzik meg Izraelt és hirdetnek ellene bojkottot. A brit civil szféra ezáltal a politikailag korrekt zsidóellenesség élharcosa lett Európában.  A sort a brit újságíró szövetség (NUJ) nyitotta meg ez év áprilisában, majd máj...

Apám, kézen fogva Szálasival II. rész

1939-ben a nyilas párt apám nélkül is a második legnagyobb parlamenti párt lett. A kormány revíziós sikerei miatt népszerűségük rohamosan csökkent. Tervet dolgoztak ki a hatalom átvételére, de Berlinnek még Magyarország 1944. márciusi megszállása után sem kellettek. Horthy október 16-ai sikertelen kiugrási kísérle...

Apám, kézen fogva Szálasival (I. rész)

Múltfeltáró írást olvashatnak a Szombatban Pünkösti Árpád újságíró (többek között a Rákosi trilógia szerzője) tollából. Pünkösti nem vállalkozott könnyű feladatra, hiszen a nyilas pártban komoly tisztséget elért, később emigrációban élt apját elevenítette meg. A té...

Simon Peresz – Izrael kilencedik köztársasági elnöke

A Kneszetben, a szavazás második fordulója során 83-an szavaztak a veterán politikus mellett és 23-an ellene. Az első fordulóban még viszonylag jól szereplő riválisok a második körben – talán tiszteletből – visszaléptek Peresz javára, aki így, 83 éves korában kezdheti meg hétéves elnöki periódusát.

Búcsú Thury Levente keramikusművésztől

Nagyszerű művésztől és nagyszerű embertől búcsúzunk, és csak szerény vigasz, hogy a művei fennmaradnak, itt maradnak közöttünk és túlélnek minket. Most hirtelen, kíméletlen visszapillantásra kényszerítve úgy tűnik, hogy legendákká oldódó jelenségek és történések övezik Thury...

Három nap alatt a lélek körül

Ki hitte volna, hogy megfelelő vonalrendszerrel az isteni és az emberi világ összes struktúrája szemléltethető, a politikai berendezkedéstől az egyedfejlődésig? Én még mindig nem hiszem, de el kell ismernem: a Kabbala – vagy legalábbis, amit Warren Kenton iskolája annak nevez – képes arra, amire a nyugati filozófia lassan kétszáz é...

Soros kontra Rosenfeld - ki az igazi zsidó?

Az angolszász világ nyilvánosságában hónapok óta csapkodnak a hullámok egy tanulmány nyomán, mely az Izrael körüli szűnni nem akaró küzdelmekben új frontot nyitott - vagy inkább felhívta a figyelmet egy mind nagyobb súlyúvá terebélyesedő frontvonalra.

Ortodoxia: hamvába holt reform

A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség éves közgyűlésén az elnök és a vezetőség - az alapszabállyal ellentétesen - 2 évre meghosszabbította saját mandátumát. Egy évi többszázmilliós költségvetéssel működő felekezet vezetőségét nem megválasztani, hanem mandátum...

Sisakrostély-hatás*  (Kísérteteim)

Ha megmagyarázhatnánk a megmagyarázhatatlant, akkor azt kellene mondanunk: éppen az a tény, hogy a német elit és a Kulturjuden békében és barátságban éltek egymással, az vezetett egyfajta, az idegen csoporttal szembeni hagyományos gyűlöletnél sokkal aktívabb gyűlölethez, ami azután a német társadalom minden olyan rét...

Bécs és a zsidóság

Az egykori Habsburg birodalom fővárosában, Bécsben, ma mindössze 7000 fő a zsidó közösséghez tartozók száma, míg a náci megszállásig körülbelül 180.000 zsidó vallású lakos élt a városban. Az első feljegyzés a bécsi zsidóságról az első ezredfordulóról való.

Izrael és az ENSZ

Az izraeli delegátusok vegyes érzelmekkel vesznek részt az ENSZ tanácskozásain. Erre – különösen 2004 júliusa óta – minden okuk megvan. Ekkor tette ugyanis közzé a hágai Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleményét, amely a nyugati parton jogellenesnek nevezte a „fal” felépítését, megállapí...

Izrael-párti antiszemitákból nem kérünk.

„Izrael számára nem bocsánatos bűn antiszemita kijelentéseket tenni, akkor sem, ha ezt aztán Izrael-párti kijelentésekkel kompenzálják. A brit szélsőjobb például - amely ma már moszlim- és bevándorlás-ellenes -, korábban antiszemita kijelentéseket tett, noha hangoztatta, hogy Izraellel nincs semmi baja. De mi az ilyen barátokból nem...

Arnon Grunberg: A zsidó messiás

Az Ünnepi Könyvhét első napján Magyarországra látogat Arnon Grunberg. Ő ma a legismertebb holland író: kétszer nyerte el hazájában a legjobb első könyv díját – másodszor álnéven. 33 éves, New Yorkban él. Publikációi, kritikái az amerikai, a holland és a német sajtóban jelennek meg. A zsidó Messi...

„Világéletemben mázlista voltam”

Szipál Mártonnal beszélget Réz Anna. Szipál Márton fotóművész bűbájos beszélgetőtárs – egészen addig, amíg szóba nem kerül a szakmája. Amint a fényképezésről kezdem kérdezni, már nem magyaráz, hanem szemléltet.

Botlatókövek

Robert Graves saját önéletrajzát első világháborús katonaéveire redukálta. A saját életrajzom a Ráday utca hétről, pontosabban annak légópincéjéről szól. Az ostrom alatt még valami kincset is elástak ott, és soha senki nem találta meg. A pincében sokan rejtőztek, bujkáló zsidók, és katonasz...

A boldogok mind hülyék?

Halottnak hitt apa két év után visszatér a háborúból, de közben megvakul, közben nagylánya prosti lesz, közben öccse lenyúlja az asszonyt, közben kisebbik lánya is elidegenedik tőle, közben meg még Dino kutyát is felzabálja a család. C’est la guerre! Az izraeli Nemzeti Színház vendégjátéka. Az izraeli Nemzeti Sz&...

Holokausztrelativizálás és Izrael-ellenesség a nyugati sajtóban

Kezdjük azzal: jóval többről van szó, mint amit írásom címe üzen, ti. hogy Izraelről, illetve a Közel-Keletről mi jelenik meg a baloldali, bal-liberális sajtóban, akár Magyarországon, akár Európában. A szavaknak következményeik vannak: ami a sajtóban napvilágot lát, az sokszor parlamenti pártok és parlamenten kív&...

Neurotikus testvériség

Isaac Bashevis Singer és Arthur Koestler. Két totálisan eltérő személyiség, életút, írói világ. Egy jógi és egy komisszár. Ha még idejében el nem menekülnek a kontinensről, valószínűleg csak egy helyen találkozhattak volna: valamelyik haláltáborban. Eltekintve attól, hogy zsidók voltak, nehéz lenne bármi...

„Van egy közös álmunk…”

Kedves Barátaim! Van egy közös álmunk. Van egy álmunk, hogyha eljön az idő, akkor belenézhessünk gyermekeink és unokáink szemébe. És ha megkérdeznek bennünket, hogy: Mondd apa, mondd anya, mondjátok, megtettetek-e mindent akkor, amikor meg kellett tenni, akkor ne kelljen habozni és azt mondhassuk nekik: Igen, megtettük. Megtettük. Volt bátorsá...

Nicolas Sarkozy és a zsidó szavazók

A francia zsidók képviselői - ünnepi hangulatukat nem leplezve - az elsők közt üdvözölték a választásokon győztes Nicolas Sarkozyt, akit Izrael barátjának, az antiszemitizmus elleni küzdelemben pedig szövetségesüknek tekintenek. Bár a zsidók a 42 millió francia szavazó alig egy százalékát teszi ki, a „zsidó...

„Zsidó vagy?” „Fogalmam sincs” – Németh Gáborral beszélget Várnai Pál

Iró, fílmforgatókönyv író. Dolgozott a Napi Világgazdaságnál, szerkesztette a Magyar Naplót és a Jak Füzeteket. Szerkesztő-műsorvezető a Magyar Rádió Művészeti Főszerkesztőségében, a Litera nevű internetes portál főszerkesztője, forgatókönyvírókat tanít a Színház- és Filmm&#...

Az antiszemitizmus és a Szombat, azaz ki, vagy mi gerjeszti, vagy éppen csitítja a zsidóellenességet

Dr. Harmai Gábor, az Érseki Papnevelő Intézet tanára, prefektus levelet írt a szerkesztőségünk által működtetett www.antiszemitizmus.hu címére, melyben kritikai észrevételeket fogalmazott meg lapunk honlapjával kapcsolatosan. Termékeny eszmecser...

Székely Magda (1936-2007) 

Rövid betegség után elhunyt Székely Magda költő.Székely Magda, ez a nálam negyvenhárom évvel idősebb asszony– furcsa módon, távolról, de valami sajátos, bizalmas távolságban – a barátom volt, azt hiszem. Mindenesetre volt valami felszabadítóan bizalmas, pontosabban kitüntetően bizalmas távoli kapcsolatunkban. Ez nem nekem...

„Ne hálj férfival, ahogy nővel szokás, utálatosság az” – Vita a homoszexualitásról és a zsidó hagyományról

Március 1-én, a Király utcai Sirályban a konzervatív, vallásos zsidó ifjúsági szervezet, a Marom vitaestet rendezett, a fenti címmel. A vitaest előzménye az volt, hogy az Amerikai Konzervatív Mozgalom rabbigyűlése 2006. december 6-i döntést hozott, melynek értelmében a homoszexuális kapcsolatok bizonyos formái megengedhetők.

Emlékek, képek, utak, érintések

Egy kötetben, azaz egyszerre olvasni egy életmű összegyűjtött verseit valahogyan mindig regényszerű, városszerű élmény. Regényszerű, hiszen olyan, mint egy indigóra másolt önéletrajz. Az Útérintő esetében az időbeli fesztáv, az első vers és az utolsó darab születése között majdnem hatvan...

Szent-Iványi, Tabajdi, Schöpflin – Izrael EU szemüveggel

2004 júniusa óta huszonnégy magyar képviselő is részt vesz az Európai Parlament munkájában. A Szombat megkereste a négy magyar parlamenti párt egy-egy képviselőjét, hogy válaszoljanak az olvasóinkat érdeklő kérdésekre: létezik-e együttműködés a magyar képviselők között?; hogyan fogadta az EP az &#...

Csend, rend, fegyelem – Mazsihisz választás

Néhány éve még parázs viták zajlottak a Mazsihisz közgyűlésén – pedig akkor sem volt valódi demokrácia. Akik kritikusan léptek fel az elmúlt években, azokat a Zoltai Gusztáv vezette apparátus eltávolította a hatalomból. Az április 22-i választáson néhány önálló javaslatot tettek vezetőségi tag...

Síp utca 12. – „Ez az a ház, ahol semmi se változik...”

A hitközségi apparátus, illetve az azt teljhatalommal irányító Zoltai Gusztáv, korábban adott a demokrácia látszatára - most nem ezt tette. Korábban a bukott Mazsihisz-elnökök alelnöki sarzsit kaptak, amely ugyan semmiféle politikai hatalommal nem járt, de Zoltai ezzel mutatta ki: nem akar leszámolást.

Hajrá Sárközy!

Április 22-én Franciaországban elnökválasztást tartanak. Ha a választás első fordulója nem lesz eredményes – és erre minden esély megvan –, akkor május 6-án második fordulóra kerül sor. Ketten pályáznak reális eséllyel arra, hogy az Élysée-palotába költözzenek: Nicolas Sárközy belügymini...

Változásra várva – A BZSH és a Mazsihisz tisztújítása elé

„Én úgy vagyok a hitközséggel, mint a magyar futballal: már egyáltalán nem érdekel.” Zsidó ismerősöm válaszolt ekképp érdeklődésemre: értesült-e az áprilisban esedékes hitközségi választásokról. Fogalmam sincs róla; nem érdekel; tudod, mi a véleményem róluk – így reflektá...

„Hitközségi adót alig fizet valaki” Interjú Radnóti Zoltánnal, a lágymányosi körzet rabbijával

- Vár-e valamit akár a Mazsihisz, akár a BZSH új vezetésétől? – Ez függ a választások kimenetelétől, amit nem lehet előre tudni. Nagyon sok pletyka kering, köztük számos irracionális. – A jelölések, választások menete mennyire követhető?

A tanárok felhagynak a Holokauszt oktatásával…

…hogy ne sértsék a moszlimokat. A Daily Mail című brit napilap április 2-án számolt be egy iskolakutatás eredményeiről a fenti címmel. A tudósítás címét négy nappal később nem kevesebb, mint 93 ezer honlap vette át - a Google kereső adatai szerint. A hír tehát óriási visszhangot váltott ki - holott val...

Orosz ajkú skandinávok

„Ez az én hazám, itt akarok élni, ne vegyétek el népem szabadságát” - énekli Tallin óvárosának főterén egy hatalmas gyerekkórus: száz meg száz szőke gyerek, élükön egy észt nemzeti viseletbe öltözött karnaggyal. A megakoncert végén a karnagy - aki mintha egy Andersen meséből lépett volna el&#...

Nátán Alterman és Jehuda Ámicháj versei

Nátán Alterman és Jehuda Ámicháj a héber költészet 20. századi klasszikusai. Uri Asaf fordításában közöljük verseiket.

Botrány a Zsidó Világkongresszusban – azaz miért kellett lemondania Israel Singernek?

Ahogy azt korábbi cikkünkben írtuk, Edgar Bronfman, a Zsidó Világkongresszus elnöke, egy telefonos körkapcsolás során jelentette be 2007. március 14-én, hogy megválik Israel Singertől, aki 1972 óta dolgozott a ZSVK-nak.

Zsidó „térfoglalás“ Münchenben

2006 novemberében, Münchenben adták át a nyilvánosságnak a német zsidóság új büszkeségét, a zsinagógából, közösségi központból és múzeumból álló épület-együttest. A 70 milliós költség egyhetedét maguk a zsidó közösség tagjai tették le az asztalra, míg a t...

Zsidómentő arab

A Yad Vasem által adományozott „Világ jámborai” címet a mai napig 21 ezer ember kapta meg. A legtöbben (sokak számára ez talán meglepetés) – 5733-an – lengyelek, majd utánuk következnek a hollandok, 4513-an. 600 magyar érdemelte ki ezt a kitüntetést. 60 moszlim zsidómentő – csaknem mindegyikük boszniai vagy albán – ka...

Zsidó Világkongresszus: Israel Singer különös távozása

A Zsidó Világkongresszus (ZSVK) köreiben megütközést keltett, hogy a szervezet elnöke, Edgar Bronfman teljesen váratlanul ­ egy telefonos körkapcsolás keretében – értesítette őket: Israel Singer korábbi főtitkár „már nem tartozik a ZSVK kötelékébe”.

Őrzők

Mint minden reggel, Heskel kireteszelte az ajtót, és bement a kétnapos, végetnemérő esőtől nyirkos, félhomályos terembe. Tollseprűt vett, hogy módszeresen letörölje a port a tebáról*, a padokról, a székekről. Kinyitotta a frigyszekrényt, egy ronggyal áttörölte a széfer t&...

Matisyahu – a haszid reggae-zenész

Matthew Paul Miller rekonstrukcionista, azaz liberálisan vallásos zsidó családban született Pennsylvaniában. Tizenhat éves korától Izraelben tanult, ahol rálépett a bál tsuvai rögös útra. (A bál tsuváról bővebben: Bál tsuva – a megtérő ember. Szombat, 2006 december) Az egykor füvező és rastafrizurát viselő M...

Botlatókövek – júniustól Magyarországon is

Egy halott tragédia, tíz halott hatalmas tragédia, hatmillió halott statisztikai adat. Ez ellen a téves közhiedelem ellen kíván küzdeni immár Magyarországon is a német-magyar Stolpersteine (körülbelül: kőakadályok)-projekt. Európa-szerte egyre több városban lehet találkozni Günter Demnig alkotásaival.

Őskutatás – zsidó módra

– Halló, jó napot kívánok, egy lehetséges távoli rokona megbízásából keresem Önt. Ugye unokaöccse annak a Klein Mózesnek, akinek a felesége annak idején… Talán e cikk olvasói között is vannak, akik kaptak már meglepődve – váratlanul – hasonló telefonhívást. Bizonyára volt, akit talán sosem...

Szépségkirálynők. És zsidók

Az 1976-ban rendezett Miss Universe-t a világ nagy szépségkirálynő-versenyeinek során először izraeli versenyző nyerte meg. Zsidó szépségkirálynők azonban többször is diadalmaskodtak különböző nemzetközi szépségversenyeken.

A dzsenini vérvád

Az alábbi írás nyolc karikatúra segítségével kísérli meg bemutatni, hogy a mai demokratikus nyugati világ, ezen belül is elsősorban Európa egyik legfontosabb véleményformáló eszköze, a mértékadó sajtó Izraellel kapcsolatos narratívája többrétegű. Miközben -...

A gyanakvás kora

– Szülei egy diktatúra kiszolgálói voltak, egyben annak a rendszernek a bürokratái, amelyik önt és társait megfosztotta állampolgárságuktól. Melyiket volt nehezebb feldolgozni? – Igazán azzal volt szörnyű szembesülni, hogy azok a szülők, akiket én ismertem, 1945 és 1953 között az ÁVH-nál dolgoztak.

„A cionista állam örökre itt marad”

„Hisztérikus békevágyunk ellenünk dolgozik” – figyelmeztetett a közgazdasági Nobel-díjas jeruzsálemi professzor, Robert Aumann, egy 2007 januárjában zajló konferencián. A zsidó államot fenyegető hármas veszélyről beszélt. A tudós szerint nem az iráni atomtervek jelentik a legnagyobb veszedelmet, hanem az, ha Izrael elveszt...

A fény árnyéka

Zsidókat fényképezni – ez már-már valamiféle külön műfajjá nőtte ki magát. Merthogy fényképalbumról van itt szó, Villányi András fotóiról, melyekhez Lichtmann Tamás írt kísérőszöveget. Persze a „műfaj” szót – annak ellenére, hogy mind...

Új háború előtt?

Irakban december volt a legvéresebb hónap azóta, hogy 2003-ban elkezdődött az Iraki Szabadság Művelet. Konszolidációnak egyelőre nyoma sincs: Nuri al-Maliki síita kormányfő ugyanis ellenzi az Irakban állomásozó amerikai csapatok létszámának (átmeneti) növelését, ugyanakkor vonakodik felvenni a ha...

Ez a holokauszt más lesz

A második holokauszt nem olyan lesz, mint az első. A nácik valóban ipari méretekben űzték a tömeggyilkosságot. Az elkövetőknek azonban még egyenként kellett érintkezniük áldozatokkal. Mielőtt ténylegesen megölték őket, megfoszthatták őket emberi mivoltuktól, mind gondolatban, mind a szörnyű lealacsonyítás h&#...

Egy délután Noémivel (részlet)

Egy keresztyén (sőt harsányan antiszemita) családból származó fiatalember és egy zsidó lány szerelméről szól az alábbi részlet regénye. Igaz, a főszereplők hitehagyottak ebbéli minőségükben, és csak a közeljövő fővárosi underground alvilági szubkultúr&aacut...

Mély kútba tekintve…

Auschwitzban 1966 augusztusában jártam először. Frissen diplomázott tanárként, letelepedési segélyünkből, nászutunkat Krakkóban töltöttük. A közeli sóbánya (Wieliczka) után Oswieczimre is egy napot szántunk. Abban reménykedtem, hogy odaveszett rokonaim nyomára bukkanok. Katolikus arám s &eacut...

Globális anticionista vízió

A holokauszt vizsgálata: globális vízió címmel megtartotta beígért vészkorszak-konferenciáját a teheráni vezetés. A 2006. december 10–12-e között zajlott rendezvény hivatalos szervezője az iráni Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézete volt – amely ezzel el...

A baloldali antiszemitizmusról

Magyarországon az antiszemitizmus hagyományosan a jobboldalhoz kötődik. Persze a baloldalon nálunk is számosan voltak antiszemiták, de anélkül, hogy a baloldali antiszemitizmus irányzatának sajátos vonásai pregnánsan megjelentek volna. Így volt ez a magyar szociáldemokrácia és liberalizmus virágkorában, s lényegében így folytató...

„Sabat Salom, motherfuckers!” – Asszimilációkiller zsidó szuperhős

Bár a film Hanukáról (is) szól, a főszereplő női partnerét Eszternek hívják, s a film vérbeli vígjáték, ezért Purimkor is aktuális. Hag szaméah, vigadjunk! Reszkessetek Hámánok!

Mi az iszlámizmus?

Az iszlámizmus mint olyan, az iszlámtól és a moszlimoktól idegen definíció, amely az iszlám vallás és a politika egybefonódását, „politikai iszlámot” jelent.

Ifjúság, internet, radikalizmus

A rendszerváltás idején úgy tűnt, hogy az ifjúság a társadalmi progresszió, a demokratikus alapértékek letéteményese. A százezres tömegrendezvényeken – például 1988. június 27-én, 1989. március 15-én vagy éppen június 16-án – a fiatalság erőteljesen felülreprezentáltan képviseltette magát. 1993-ban az ELTE-n, arra gondolván, hogy tudják rólam, hogy zsidó vagyok, tehát nem néznek antiszemitának, elsütöttem egy enyhén antiszemitának i...

„Kétszer olyan jónak kell lenni”

Író, szociológus. Angol irodalom szakot végzett az ELTE-n. Három évig volt a Valóság munkatársa. Publicisztikai írásai főleg az Élet és Irodalomban jelentek meg. Szerkesztője, majd főszerkesztője volt a Gondolat kiadónak. 1989–90-ben a Szombat főszerkesztője, társszerkesztette a Kommentár c&ia...

Elfogult döntések?

Ritkán érzi azt az ember szerzőként, hogy írásának szinte azonnali, közvetlen hatása van. A Mazsök kuratóriumának 2006. decemberi ülésén ez az érzés kerített hatalmába, amiből sajnos sokat levont az a körülmény, hogy az elért hatás pontosan az ellenkezője volt az általam e...

Melegházasság rabbinikus áldással?

2006 decemberében a konzervatív zsidóság nemzetközi szervezetének „bölcsei” New York-ban úgy döntöttek: a homoszexuálisok együttélése többé nem esik tilalom alá.

Az iráni atom ellen tüntettek – Berlinben

Január 28-án, vasárnap, Berlinben, a zuhogó eső ellenére százak tüntettek egy esetleges „Negyedik Birodalom” ellen, melynek – úgymond – az iráni elnök, Mahmud Ahmadinezsad a vezére. A megmozdulást két civil szervezet, az „I like Israel e.V.” egyesület és az „Honestly Concerned” csoport kezdeményezték, akikhez r...

„…a kommunizmus is bűnös volt”

Vári György és Novák Attila legutóbbi írásai után viszonylag hosszas vita bontakozott ki a lap internetes fórumán. Személy szerint engem két dolog zavar mostanában: egyrészt régi vesszőparipám, hogy nem tudom elfogadni a kommunizmus bűneinek relativizálását, másrészt meglep, hogy a lap az őszi események magyarázására kizárólag az egyik politikai oldal kliséit használja.

„A Fidesz antibolsevista retorikája nem őszinte”

Azért sem fogok tudni megnyugtató választ adni levelére, mert nem csak én vagyok a megszólítottja. Azt, hogy milyen vélemények jelennek meg a lap internetes fórumán, nem dolgom kommentálni és nem is lehet levonni belőle semmilyen következtetést a lap profiljára nézve. Ami nekem szól, arra röviden válaszolok.

Szolgálati közlemény

Terítsük ki kártyáinkat. A Szombat internetes olvasóinak száma az elmúlt hónapokban rendszeresen elérte a napi nyolcszázötven-kilencszáz főt, egy alkalommal pedig átlépte a bűvös ezres számot.

Az áruló

Schmidt Mária elvtársnőről, a munkásmozgalom régi harcosáról kiderült, hogy áruló. Tudom, hogy ez Önöknek is fájdalmas, sorainkba férkőzött, megbíztunk benne, és most kiderül, hogy kígyót melengettünk a keblünkön. Schmidt Máriát 2002-ben ismertem meg. Akkor még nem sejtettem, hogy a CIA ügynöke, az imperializmus láncos kutyája, velejéig rohadt kiszolgálója a tőkének, ezért is akarja tőkés barátai segítségével elérni, hogy HŐS VEZÉRÜNK, A NÉ...

Szélsőjobb revival

Aki manapság csak egy kicsit is beleszagol az internetes világba, rögtön észreveheti egy rendkívül fejlett szubkultúra jelenlétét; a netes szélsőjobboldalról van szó. Az az érzésünk támad, hogy kontrollálatlanul ömlik valami mocsok, amiről pedig azt hittük, hogy a múlttal együtt sodródott el.

Neve, ha van, csak áruvédjegy?

2007. január / Gadó János Izrael kedvezőtlen nemzetközi megítélésének felülírása, az ország „átcsomagolása” a célja annak a tervezett kampánynak, amelynek előkészületeit nemrég hozta nyilvánosságra az izraeli külügyminisztérium.

„…minden kisebb körülöttem”

Interjú Presser Gáborral

A szabadság stratégiája

Normális esetben egy amerikai közbülső kongresszusi választáson elért demokrata győzelem pár nap alatt végigfutna a világmédián, a balos véleményformálók örülnének, a konzervatívok a szocializmus eljöveteléről bloggolnának, mindenki elemezgetné, hogy akkor most az elnök mit tehet és mit nem, aztán az ügy szépen lekerülne napirendről.

Idegenek

Peut-etre a cause des ombres sur son visage, il avait l'air de rire. (Camus)

Elveszett és megvan

November végén különös csoport repülőgépe ért földet a tel-avivi Ben Gurion reptéren. A B'nei Menase, azaz Manassze fiai közel háromezer éves diaszpóralét után úgy érzik, hogy Izraelben a helyük.

Izgalmak nélkül

Kevés vitával és nagy többséggel elfogadott határozatokkal zajlott le a Magyarországi Zsidó Hitközségek Országos Szövetségének 2006. december 10-i közgyűlése, melynek egy részét a küldöttek zárttá nyilvánították.

Holokauszt-emléknap mindenkinek

Új antiszemitizmus címmel komoly közönség- és sajtóvisszhangot kiváltó konferenciát rendezett folyóiratunk, a Szombat 2006. január 5–6-án. Már a rendezvényen, s a lapunkban megjelent összefoglalót olvasva is sokan jelezték: szívesen látnák nyomtatásban az előadások teljes szövegét. Olvasóink igényének eleget téve, lapunk a fentivel azonos címmel tervezi kiadni az összes előadást – a kötet várhatóan a nyár eleji könyvhétre lát napvilágot. Ad...

Keszthely non coronat II.

Mint arról a magyar sajtó beszámolt, a Mazsihisz kérésére a Zala megyei bíróság 2006 áprilisában törölte a Keszthelyi Izraelita Hitközséget nyilvántartásából, és a keszthelyiek ingatlanjait a Mazsihiszre származtatta. A keszthelyiek fellebbeztek, s a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla az ítéletet megváltoztatta: peren kívüli ítéletében visszaállította a keszthelyi hitközség jogi személyiségét. Az ítélet jogerős, fellebbezésnek helye nincs.

Párhuzamos életrajzok

Két pálya, melyet – bár különböző értelemben – de meghatározott a 20. századi történelem. Noha Karády Viktor közel tíz évvel idősebb, mint Kovács András, mindkettőjük fiatalkori szocializációját a pártállam határozta meg. Karády a hetvenet, Kovács a hatvanat töltötte be. Karády az akkor hihetetlenül alacsony létszámon tartott – hiszen egy „ellenséges” kultúra bázisát jelentő – budapesti angol szakon kezdte meg tanulmányait, húszévesen – 195...

Töredékek a litván zsidóságról II.

Alfredas Jomantas a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal európai referense. Litván katolikus, ennek ellenére ő (és nem a hivatalos zsidó közösség) szervezi az Európai Zsidó Kultúra napját hazájában. Hogy miért? Hosszú utat járt be, amíg ide eljutott. A kilencvenes évek elején New Yorkban járva meglepve látta, hogy hazája egyik nemzeti étele, a kugelis, valójában zsidó eredetű, s hajdan kugelnek hívták. Kutatgatni kezdett, s néhány...

Kék-fehérben

„A pálya fölött fölragyog a napfény” – így kezdődött a hetvenes években az MTK-induló. De a csapat hívei sokáig hiába várták, hogy kedvenceik felett kiderüljön az ég.

„Mint egy új cipőkrémet”

Braun Róbert a stratégiai tanácsadással, elsősorban társadalmi felelősségvállalással foglalkozó Braun & Partners cég vezetője. 1999–2001 között az Index internetes portál vezérigazgató-helyettese, 2002 és 2004 között Medgyessy Péter kommunikációs igazgatója, 2004–2005-ben Gyurcsány Ferenc stratégiai főtanácsadója. 2006-tól az Israel Brand (Izrael mint márka) projekt résztvevője.

Hogyan csinálnak ünnepet maguknak a zsidók?

Izraelben ezen a napon az iskolások kivonulnak, fákat ültetnek, rajzversenyeket rendeznek, amelyen a természet megóvása a téma, az utcákon virágmagos zacskókat osztogatnak, és a gyerekek felhívják szüleik figyelmét a szelektív szemétgyűjtés előnyeire. A nyilvános ültetéseknek a legtöbb diaszpóra éghajlata makacsul ellenállt, marad a cserépben lévő kis zöld növények osztogatása, na meg a rendezvények, ahol a zöldek jó eséllyel borulnak össze...