Archívum: 2004
Szeptember
„Felejteni annyi, mint vétkezni”
Meggyőződésem, hogy különös sorsa azoknak az embereknek van, akik életüket tudatosan élik: létük jobbra fordulását, és persze a balsorsot is csak úgy tudják haszonnal, egyúttal azonban méltósággal is fogadni, ha megadatik nekik a választás lehetősége, a szabadság. Mintha ilyen különös és szerencsés sorsa lett volna a lengyel Stanislaw Vincenznek, legalábbis ha utólag nézzük több mint nyolc évtizedes életpályáját abból a szempontból, hogy alkalma volt kívülről, de mégis közvetlen közelről látni a haszidok életét. Hogy miért kívülről?
„A zsidóságot egyszerre éltem meg belülről s kívülről”
1962-től 1967-ig a moszkvai egyetemen történelmet hallgatott. 1968-ban Budapesten államellenes összeesküvés vádjával felfüggesztett börtönre ítélték. Az 1970-es években fordítóként dolgozott. 1984-ben Berlinben ösztöndíjas. 1987-től 1995-ig Bécsben szabad közíró. 1995-től 1999-ig a Berlini Magyar Ház igazgatója Berlinben él.
A zsidó középkor egének legfényesebb csillaga, RaMBaM (Maimonidesz, 1138-1204) nemcsak éles elméjű gondolkodó és nagytekintélyű haláchikus autoritás volt, de közösségével együtt élő, szenvedéseiben vele osztozó bölcs elöljáró, valamint az emberi természet igényeit és gyengéit kitűnően ismerő okos nevelő is. Ennek a ténynek beszédes bizonyítéka a jemeni zsidó közösséghez küldött levele.
Nem tudom, hogy kezdődik egy útibeszámoló. Első kétszáz évem – ez Királyhegyi Pál önéletírásának címe. Kint tartózkodásom alatt olvastam, fél év alatt legalább öt alkalommal trágyahordás után, nedvesen meleg nyári estéken, amikor kitágul, megnyúlik az idő. Királyhegyinél a háborús évek számítanak többször, nálam pedig ezek a fülledt késődélutánok. És ezért nem lehet írni az egészről. A giccs állandó kísértése miatt. Ez ugyanis egy giccses történet úgy, ahogy az élettörténetek nagy része az.
Bár a nagyvilágban még mindig a győzedelmes izraeli hadsereg képe él, az utóbbi években komoly változások történtek, úgy tűnik a honvédelem egyre kevésbé állam az államban, egyre kevésbé független az ország társadalmi-politikai folyamataitól.
A fenti mondatot Kertész Imre mondta el április 2-án egy Bloomingtonban rendezett konferencia keretében adott videofonbeszélgetés során, és a kertészi életművet, különösen a Sorstalanság sokat idézett mondatát ismerve – „erről kéne, a koncentrációs táborok boldogságáról beszélnem nékik” – nem nehéz megfejteni a mondat értelmét. A botrány az, hogy valaki a koncentrációs tábor kevésbé gyötrő pillanatait boldogságként élte meg, a botrány az, hogy eljuthattunk idáig. Az Indianai Egyetemen, Bloomingtonban megtartott tudományos konferencia címe: „Imre Kertész in Perspective: Hungarian Jewish Culture in the 20th Century ” azt a miliőt és folyamatot kívánta bemutatni, amely az emancipáció után néhány évtizeddel a magyarországi zsidóság tragédiájához vezetett.
Kezdjük hazai dolgainkkal. Gerő András, aki egyre inkább lemond arról, hogy komoly történészként maradjon meg az emlékezetben, a Mozgó Világ júniusi számába néhány meghökkentő kijelentést tett. (Vegytisztaság csak a laboratóriumokban van.)
Ungváry Krisztián a Magyar Narancs május 20-i számában megjelent Az emlékezés torzulásai című cikkében* egyebek közt azt állította, hogy voltak olyan zsidó szervezetek, akiknek szószólói a zsidóüldözéseket egyedül a zsidóság antifasizmusának tulajdonították. Írásában Ungváry – többek között – az „emlékezés kápói”-ról beszélt, olyan zsidókról, akik a kommunista holokauszt-értelmezést képviselve lettek a rendszer hűséges támaszai. Az alábbi válaszcikket a Magyar Narancs nem közölte.
„Szégyellem, és mindebben egy új fasizmus, egy új nácizmus születését látom. Egy még gonoszabb és visszataszítóbb fasizmusét és nácizmusét, mert képmutató módon a jók, a haladók, a kommunisták, a pacifisták, a katolikusok, sőt, a keresztények irányítják és táplálják, akik szemtelenül háborús uszítónak hívják azt, aki, mint én az igazságot kiáltja a világba. (...) De Izraellel vagyok, a zsidókkal vagyok. (...) Védem jogukat az élethez, az önvédelemhez, hogy ne irtsák ki őket másodjára is. És megundorodva annyi olasz és európai antiszemitizmusától szégyenkezem a szégyen miatt, amely megfosztja becsületétől hazámat és Európát. (...) És ha a földkerekség minden lakója is másként gondolná, én akkor is így gondolkozom." (Oriana Fallaci: Az antiszemitizmusról)
„Az igazi siker az, ha már nincsen ránk szükség”
A Joint vezetői mindig hangsúlyozták, hogy szervezetük jelenléte Magyarországon átmeneti, elsősorban a Holocaust túlélőket kívánja segíteni, s a magyar zsidó közösségnek pedig meg kell tanulnia kézbe venni a sorsát. Mire számíthatunk e téren?
A hágai Nemzetközi Bíróság néhány hete szembeállította egymással a zsidók élethez való jogát a palesztinok mozgásszabadságával, tulajdonjogával, és az utóbbi mellett döntött. Ennek számos fontos következménye van, legelsősorban is az, hogy a döntéssel a világszervezet végképp búcsút intett annak a morális jognak, hogy irányt mutathasson a világ demokráciainak. Eljött az ideje annak, hogy a világ demokráciai búcsút intsenek az ENSZ-nek.
Október
Soros György két dolgot nem szeret magában: azt, hogy kapitalista, és azt, hogy zsidó. Nézetei több év alatt értek az amerikai értelemben vett „liberálissá“, ami a tengerentúlon valójában baloldali, illetve esetenként baloldali radikális álláspontokat jelent. Könyvein, újságcikkein, egyetemi előadásain illetve interjúim nyomon követhető, hogyan tolódott el politikai álláspontja a „nyílt társadalom“ sajátos értelmezése felé, ami az utóbbi években markáns globalizáció-, sőt, kapitalizmuskritikát is jelent.
Ez év májusában az amerikai-izraeli Simon Wiesenthal Központ – egy befolyásos zsidó civil szervezet – Magyarországon is elindította „Utolsó Esély” akcióját, melynek célja a még élő nyilas és más háborús bűnösök felkutatása és bíróság elé állítása. A már hét közép-kelet-európai országban zajló akció azonban nálunk nem talált kedvező fogadtatásra. A jobboldal részéről ez nem is meglepő, ám az mégiscsak furcsa, hogy baloldali véleményformálók fanyalogva, kedvetlenül fogadnak egy antifasiszta, náciellenes kezdeményezést.
„A rászorulók megsegítése igazi közösségépítés“
Háberman Zoltán (36 éves) a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány jóléti programjainak igazgatója, 2004. áprilisa óta tölti be e tisztséget. Szociális munkás oklevelet szerzett a Jeruzsálemi Héber Egyetemen, és az ELTE Bölcsészettudományi Karán is. Komoly szakmai tapasztalatokkal rendelkezik, évekig tanult és tevékenykedett az Egyesült Államokban és Izraelben. 2004. áprilisa előtt egy kőbányai hajléktalanszállón dolgozott - látta és megismerte a társadalom egyik legszomorúbb arcát is.
Feltűnést keltett – sok zsidó szavazó számára is – amikor szeptember elején Bush elnök a jelölést elfogadó beszédében „régi jóbarátunkról, Izraelről” beszélt.
Egy maroknyi, magát Szálasi örökösének tartó nyilas csoport teleplakátozta a nagykörútat. Október 15-re tüntetést szerveztek a Terror Háza előtt. A Mazsihisz nagyhatalmú ügyvezető igazgatója pedig arról beszélt, hogy tízezreket fog kivinni az utcára, sárga csillaggal.
A száz éve elhúnyt Theodor Herzl korunk egyik leghíresebb személyisége. Bár nevét tucatnyi utca is őrzi, tanítását, pontosabban tanításait olyannyira félreértelmezik, amennyire csak lehet. Alakjából azonban hasztalan igyekeznek merev domborművet előállítani, a személyiségében rejlő korlátlan lehetőségek felülemelkednek az ideológiai sémákon és dacolnak a történeti idővel. De miben rejlik Herzl időszerűsége?
Ismét kaptunk egy fesztivált, immáron hetedjére, az idei azonban több nyitott kérdést hagyott maga után, mint az eddigiek, és a közvélemény sem volt egyértelműen pozitív. A zsinagógabeli programok sikerességéhez továbbra sem fér kétség, ám a fesztivál kifejezés az én szótáramban azt jelenti, hogy több helyszínen, többféle, nagyjából egyforma színvonalú esemény zajlik. Most viszont úgy tűnt, mintha a Zsidó Nyári Fesztivál megnevezés a Dohány utcai zsinagógában tartott koncerteket fedné leginkább.
Három évvel azután, és napokkal a minden képzeletet felúlmúlóan kegyetlen beszláni iskolai vérengzés után, szeptember 11-én, a Magyar Hírlap publicistája meglepő tanácsokat ad azoknak a politikusoknak, akik megpróbálják megfékezni a világszerte dúló iszlámista terrort (Fodor György: A háború köde)
Levelesláda – beszámoló az ortodoxia elnökválasztásáról
A Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség augusztus 24-én tartotta rendkívüli, elnökjelölő választmányi ülését, miután Fixler Herman, aki több, mint harmincöt éven át töltötte be az elnöki pozíciót, néhány hónappal ezelőtt elhunyt.
Miskolctapolcára kirándulunk. Barlangfürdő, este Miskolc. A zsinagóga hatalmas, komor épülete magányosan, rozsdás lakatokkal óva áll a főtéren. J. bekukucskál az udvarra és rádöbben, egyszer énekelt itt a zsidó gyerekkórussal. Én is jártam itt, évekkel ezelőtt. Nem rémlik az alkalom, de rádöbbenek: ezt a zsinagógát komponáltam bele egy elbeszélésembe.
November
Miközben a túlélők legszélesebb rétegeinek az üldöztetés emléke jelenti a legerősebb élményt, mely zsidóságukkal kapcsolatos, a vészkorszak tapasztalatainak tudatosítása mégsem történt meg. A szervezett, közösségi megemlékezések rituáléja, a felemelt öklök „soha többé”-je nem pótolhatja a sorsélményekkel történő személyes szembenézést.
Pelle János úgy másfél évtizede – saját bevallása szerint második novelláskötetének visszhangtalansága miatt – kivonult az irodalomból. Azóta fordított, politizált, polemizált és több, egyenetlen színvonalú munkát publikált az antiszemitizmusról, a zsidótörvényekről, legutóbb pedig Jászi Oszkárról.
Elment egy nagy komikus, ahogy mondani szokták: egy utolsó mohikán. Most már kimondhatom a keserves igazságot: pályája végleges befejeztével, egy, a Szombatnak készített interjú alkalmával ismerhettem meg őt. Szűken mérte a szavait, tudta, kincset ér minden apró emléke, kommentárja. Csak már alig maradt, aki meghallotta volna gyengülő hangját. Milyen különös, hogy a nagy színész, miután kiment alóla a színpad, először a hangját vesztette el.
Sorstalanság: a mi Auschwitz-mítoszunk
A totalitárius rendszer, amely nemcsak megköveteli az egyértelműséget, hanem a szerkezeti-lét elemeiben maga is egyértelmű , nem tud mit kezdeni egy korántsem egy-értelmű művel. Nem véletlen tehát, hogy amikor Kertész Imre 1973-ban benyújtja a Sorstalanság kéziratát a Magvető Kiadóhoz, a „hivatalos humanisták” visszautasítják.
Én még ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely elől soha nem titkolták el származását, nem is lehetett volna. Már gyerekkoromban tudtam, hogy zsidó vagyok. Megkülönböztetett mindjárt szokatlan családnevem (Schwarcz). Izraelita elemi iskolába jártam. Gyerekkorom nagyjából zsidó környezetben játszódott: család, nagyszámú rokonság, orvosaink, gyógyszertárunk, s a sok bolt, melyeknek szinte mindegyikébe bejárásom lehetett.
Van, aki a mikulásban hisz, Sitkei Levente, a Magyar Nemzet publicistája pedig abban, hogy a második intifáda Saron miatt tört ki (Négy év szakadatlan vérontás a Közel-Keleten. MN, szept. 29)
„Politikai újságíró vagyok, ez nem kérdés…”
Dési Jánost, a Népszava főszerkesztő-helyettesét, az ATV ismert műsorvezetőjét, az Erec volt szerkesztőjét karrierje alakulásáról, baloldaliságról, politikai megosztottságról és szolidaritásról, nemrég megjelent könyvéről és Kovács Jánosról faggattuk.
A poszt-cionizmus tetszhalott?
Még jól emlékszünk a jelenetre: 1993. szeptember 13-án a Fehér Ház előtti pázsiton Jichak Rabin, Arafat és az amerikai elnök aláírták az Oslói Megállapodást. Ugyanezen a napon írta meg Uri Ram, a Haifai Egyetem tanára az előszót „Az izraeli társadalom perspektívái” című cikkgyűjteményhez, amelyben először írták le azt a kifejezést, hogy „poszt-cionizmus”. Az „oslói gondolat” reménnyel töltötte el az izraeli társadalmat.
Zsidó identitás az új Európában
Az öreg kontinensen ma körülbelül másfélmillió zsidó él. A kilencvenes évek közepe óta számos országban végeztek átfogó kutatást, hogy megismerjék az itt élő zsidóság hovatartozását, gondolkodásmódját, szokásait. Az eredményeket David Graham, a JPR munkatársa összegezte „Az Európai zsidó identitás a 21. század küszöbén” című dolgozatában.
Az dzsihadista áfium ellen való orvosság
Október elején az al-Kaida vigyázó szemét Magyarországra is rávetette. Az-Zavahirinak, az al-Kaida alvezírének kitüntető figyelmét ebben a körben kiérdemelte még Dél-Korea és Franciaország – amely meg sem mukkant. Magyarországon a biztonságpolitikai kabinet – nagyon helyesen – komolyan vette a fenyegetést, de nem keltett pánikot.
December
Roppant tanulságosan, elgondolkodtató módon nem igazán jó film Groó Diana Csoda Krakkóban című alkotása, ez az ízig-vérig nemzedéki mozi. Meseszerűsége, különös látomásai, a valóság fölött lebegése ellenére is közérzetfilm, amennyire egy személyiség aktuális állapotáról hűen tanúskodhatnak az illető ábrándjai, álmai. Az első nagyjátékfilmes rendező alkotása érzelmekkel túlfűtött, nemzedéke tudatos és tudattalan hiányállapotát letapogató darab..
Arról, hogy mi a lehetetlenség
A diplomáciának nyilván szűkösebbek a lehetőségei, mint a publicisztikának, keze és szókincse meg van kötve, üzenetét csak mikuláspapírba csomagolva tudja elküldeni. Arról, hogy a publicisztika mennyire nem tudott élni szabadságával, lásd médiakritikai rovatunkat; a politikusnál a kérdés az: van-e egyáltalán üzenet?
Eörsi István azt írja az ÉS november 12-i számában (Egy „szélsőbaloldali” monológja), hogy korábbi cikkében, melyben úgy fogalmazott, hogy „sem felekezeti, sem nacionalista, sem fundamentalista irányultságú magyar nyelvű lapnak” nem ad kéziratot, „akkor a három jelzővel együttesen nem a Szombatot” jellemezte, hanem publikációs szokásait.
A Közel-Kelet és az európai antiszemitizmus
Beszélgetés Heller Ágnessel és Tatár Györggyel. Lapunk „kávéházi estek” sorozatában a két neves filozófus volt vendégünk. A beszélgetést Gadó János vezette.
Mindig is kifejezetten örömet jelent számomra, amikor különböző szeretteim – családtagok, barátok – egymásra találnak. Így vagyok ezzel az irodalomban is. Nagyjából egy időszakban – 2002 táján - felfedeztem magamnak az ütős osztrák regényt, A zongoratanárnő-t majd az amerikai Erica Jong provokatív első opuszát, a Rettegés a repüléstől-t.
Az osztrákok – a halottak élén
A legutóbbi grazi önkormányzati választások óta megint valamivel több félnivalónk van, bár az idegenek kirekesztése eddig is jól működött. Tele vannak a fogdák kitoloncolásra váró menedékesekkel és menekültekkel, köztük olyanokkal is, akik már évek óta az országban élnek, és mert a maguk vagy hozzátartozóik tartózkodási engedélyének meghosszabbításáról akár csak néhány nappal is lekéstek, részben a legsúlyosabb bűnözőknél is rosszabb körülmények között tartják őket. Senkit sem fogadunk már be, aki nem olyan, mint mi vagyunk. Az elismert menedékesek száma szinte nullára csökkent.
Sorstalanság: a mi Auschwitz-mítoszunk
A késleltető-oknyomozó eljárással íródott A nyomkereső (Budapest: Szépirodalmi, 1977) a koncentrációs tábor helyszíneinek: Buchenwaldnak és Zeitznak 30 évvel későbbi felkeresését dokumentálja. Az életrajzi vonatkozásról a Gályanapló-beli kijelentésével maga Kertész tudósít bennünket: „Közben eszembe jut buchenwaldi látogatásom a pár hónappal ezelőtti németországi utamon”
A palesztin „élő legendát” helikopter vitte Ramalláhból Párizsba, gyógykezelésre, amikor a BBC riporternője, Barbara Plett élő adásban közölte a nézőkkel, hogy ő bizony elsírta magát, annyira megrendült a látványtól. Ez volt a legőszintébb megnyilvánulása az európai média azon, többségi részének, amely pártos és elfogult, ám ezideig nem volt hajlandó tudomást venni saját elfogultságáról.
Egy kultúrát akartak felszámolni
Kellemes szeptember eleji napsütéses vasárnap dél, a csendes zsidónegyedben. A Gozsdu udvar rácsos kapuján fiatal pár kukucskál – bemenni már nem lehet. A befektető kifizette azt a 800 millió forintot az önkormányzatnak, aminek fejében rátehette a kezét az 1913-ban épített átjáróház-komplexumra.
Napokkal azután, hogy az izraeli parlament elfogadta Ariel Saron egyoldalú kivonulási tervét a Gázai-övezetből és a Nyugati-part északi részéből, meghalt Jasszer Arafat, az izraeli-palesztin békefolyamat legfőbb akadálya. Egy kézben összpontosított hatalmát a békülékenyebb húrokat pengető Mahmúd Abbasz, a kormányfő Ahmed Korei és Rouhi Fattuh a parlament elnöke váltotta fel.
Az antifasiszta demonstráció előtti legrosszabb pillanatban megjelenő Novák Attila által jegyzett álláspontra még a demonstráció előtti hajnalon próbálok reagálni. Azért előtte, mert fair választ csak azonos feltételek mellett, történetesen egy pre-demonstrációs szakaszban lehet adni a cikk írójának. Bár a forgatókönyvek ismertek, mégis ma még senki nem tudja, hogy pontosan mi fog történni a Műcsarnok mellett, vagy az Andrássy úton.
Heisler András, a Mazsihisz, egyébként az elődeivel összehasonlítva modernebb, demokratikusabb gondolkodású és komoly változások ígéretét hordozó elnöke a tüntetés hajnalán vetette papírra írását. Az írás – pedig már akkor tudott volt, hogy Bácsfi Diána fogházban lesz – alapállása az, hogy még nem lehet tudni, hogy mi lesz az Andrássy-úton vagy a Műcsarnok előtt.
