RETIKÜL – Női irodalmi „turkáló”
2010. február 17. szerda, 19:00 óra
„Kisszínházi” estek ismert és kevésbé ismert írónők regényeiből.Nem csak hölgyeknek, élőzenével és gasztronómiával
Februári estünkön Nicole Krauss amerikai írónő A szerelem története című regényéből mesélünk.„Élt egyszer egy fiú, aki szeretett egy lányt, akinek a nevetése olyan kérdés volt, hogy a fiú egész életében kereste volna rá a választ. Később – amikor olyan dolgok történtek, amit el sem tudtak volna képzelni – a lány azt írta levélben: Mikor tanulod már meg, hogy nincs külön szó mindenre?”
„…külön szó mindenre”
Nicole Krauss (1974 -) amerikai írónő varázslatos hangulatú története
Első regénye, a „Betéved az ember egy szobába” címmel jelent meg. A könyvet a Los Angeles Times az Év Regényének választotta. A világhírt második regénye, „A szerelem története” hozta meg számára.
A könyvet Amerika legnagyobb kiadói és folyóiratai a legnagyobb művek közé sorolták, díjakkal jutalmazták, Franciaországban az év legjobb külföldi regényének választották 2007-ben.
Különlegesen szép, egyedi történeteiben a zsidó hagyományok is fontos szerephez jutnak.
Az estet előadja és összeállította:
Takáts Andrea színésznő
Közreműködnek:
Vázsonyi János szaxofon
Fűszeres Eszter gasztronómia
Időpont: 2010. február 17. szerda, 19:00 óra
Helyszín: Klauzál 13. Könyvesbolt és Galéria
Pontos cím: Budapest VII. ker., Klauzál tér 13.
Belépőjegy (kóstolóval): 800 forint
















A lányom születését követő sabbatkor az ő zsinagógájába mentem, ő hívott fel a Tórához, ő írta be Ráhel nevét a nagykönyvbe. Nem is mentem volna máshoz. 1991-ben, az (akkor talán még szépnek hitt)
Teljesen asszimiláns családban nőttem föl az I. kerületben. A Naphegy és a Krisztinaváros volt szűkebb pátriám, ahol minden utcát és minden lépcsőt ismertem. Gyerek- és ifjúkorom egy hajdan jobb napokat
2010. február 21 és 28 között nyílt hetet tartott Európa első Izraeli Kulturális Intézete (IKI), a Paulay Ede utca 1 szám alatt. Az intézet, mely a tervek szerint 2010 őszén nyitja meg kapuit a
Gyomorszorító asszociációink támadhatnak mindkét előadás bírósági tárgyalásjelenetét látva, ahol a tanút megmérgezik, a bírót megfélemlítik. A társadalomkritika a városi képviselőtestület