Hírek, lapszemle

Átigazolók és otthonmaradók. A pártok szavazótáborainak változásai 2006-2009

A júniusi 7-i  Európai Parlamenti választásoknak az előzetes várakozásokhoz képest meglepő magyarországi eredményeit sokan és sokféleképpen próbálták magyarázni, ám az elemzők, politológusok többnyire csak megérzésekre, becslésekre, a választási adatok felületes összevetésére hagyatkoztak. 

Jobb(ik)-tézisek

A középjobb számára alaposan fel van adva a lecke, hogy szembenézzen a magyar társadalom (benne a cigányság, cigány-nem cigány együttélés) alapvető problémáival.
 

Zsidók és muszlimok együtt tiltakoznak a tolerancia jeruzsálemi múzeuma ellen

Üdvös egységben protestálnak ortodox zsidók és hithű muzulmánok Jeruzsálemben a Frank Gehry amerikai építész tervezte múzeum ellen, amelyet a Wiesenthal-alapítvány emelne egy korábbi muszlim temető helyén. 

Hitler zsidó csele

Az olimpiai részvétel ígéretével, no meg zsarolással csábították haza Londonból, a nácik végül a berlini Olimpiai stadionba szóló állójeggyel szúrták ki a női magasugrás német csúcstartója, Gretel Bergmann szemét.

Vezető pénzügyi szakembert a Bank Hapoalim élén

Izrael vezető bankja, a Bank Hapoalim Jair Szerusszit, az igazgatótanács elnökhelyettesét nevezte ki augusztus 1-i hatállyal az igazgatótanács elnöki posztjára.
 
tovább >

Programok

[2009-07-02]
Az olajfák hegyén - irodalmi, zenei est

Az Olajfák hegyén című összeállításban többek között Mezei András, Ignotus, Lászlóffy Aladár versei hangoznak el Pindroch Csaba előadásában.
 

[2009-07-03]
Fellegi Balázs és a Jacques Brel Emlékzenekar koncertje

Jacques Brel a belga énekes, zeneszerző, szövegíró szerzeményeit Fellegi Balázs énekli.
 

[2009-07-11]
Spring Island, Zivatar Utca (A), Jazzrael

A Jazzrael együttes Magyarországon egyedülálló klez-jazz formációja Jáger Bandi vezetésével.
 

[2009-07-25]
Suzanne Vega, előtte: Dévényi Ádám

Hihetetlen, de idén júliusban ünnepli ötvenedik születésnapját Suzanne Vega. Két héttel a jeles évforduló után személyesen is gratulálhatunk neki: a zseniális énekesnő július 25-én a Gödör Klub teraszán lép fel!

[2009-08-30]
Zsidó Nyári Fesztivál 2009 - A Toleráns Együttélés Fesztiválja

Augusztus 30. és szeptember 7. között rendezik meg Budapesten, új helyszíneken a XII. Zsidó Nyári Fesztivált.
 
tovább >
MazsikeEmlékezésMetazin

„Számomra a nukleáris Irán nem alternatíva”

danny_yatom120.jpg
"Nem gondolnám, hogy Európa alszik. Viszont hangsúlyozni kell, hogy a CIA jelentés, amely az iráni nukleáris fenyegetést minimalizálja, valójában egyáltalán nem ad okot megnyugvásra. A veszély épp akkora, mint volt. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA), főként annak vezetője, Mohamed el Baradei, viszont az iráni akta lezárására készül.
 


Gadó János beszélgetése Dani Yatommal, a Moszad volt főnökével


2008. június 27.


"Nem gondolnám, hogy Európa alszik. Viszont hangsúlyozni kell, hogy a CIA jelentés, amely az iráni nukleáris fenyegetést minimalizálja, valójában egyáltalán nem ad okot megnyugvásra. A veszély épp akkora, mint volt. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA), főként annak vezetője, Mohamed el Baradei, viszont az iráni akta lezárására készül. Ezt mi élesen ellenezzük mindaddig, amíg Irán nem teljesíti ENSZ és az IAEA határozatait."

          

danny_yatom200.jpg 

Dani Yatom 
- A Moszad neve megragadja az emberek képzeletét. Ön, mint a szervezet vezetője, milyen reakciókkal találkozott, mikor bemutatták valakinek?

- Gyakran tisztelet, sőt csodálat volt a reakció mindaz iránt, ami a Moszaddal kapcsolatba hozható.

- Hogyan fogadta a magyar fél mondanivalójukat az iráni atomfegyverkezésről?

Egyértelműen pozitív volt a fogadtatás. Tárgyaltunk a külügyminisztérium államtitkárával, előadást tartottunk a Zrínyi Miklós nemzetvédelmi egyetemen és majdnem teljes volt az egyetértés magyar partnereinkkel, az Irán elleni szankciók harmadik fordulójával kapcsolatban.

- Hány országot keresnek föl üzenetükkel?

Több izraeli küldöttség is úton van ez ügyben, sok országot fogunk felkeresni. Brüsszelben tárgyalunk az Európai Unió vezetőivel és az Európai Parlament képviselőivel is.

- Ön is ébresztő szózatnak nevezné küldetésüket?

- Nem gondolnám, hogy Európa alszik. Viszont hangsúlyozni kell, hogy a CIA jelentés, amely az iráni nukleáris fenyegetést minimalizálja, valójában egyáltalán nem ad okot megnyugvásra. A veszély épp akkora, mint volt. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA), főként annak vezetője, Mohamed el Baradei, viszont az iráni akta lezárására készül. Ezt mi élesen ellenezzük mindaddig, amíg Irán nem teljesíti ENSZ és az IAEA határozatait. Tartunk tőle, hogy El Baradei úr szándékát valamiféle hátsó okokkal kell magyarázni.

- A szankciók harmadik fordulója mit tartalmazna?

- Az eddigi tilalmi listára iráni bankok, valamint számos személy neve kerülne föl, azzal, hogy velük nem szabad gazdasági kapcsolatot létesíteni. Le kell állítani mindenféle pénzügyi segítséget, beruházást, hitelezést, különösen, ami az energiaszektort illeti. Az osztrák OMV tervezett nagyberuházása is idetartozik.

- Az iráni olajexport elleni szankciók nincsenek napirenden?

- Ebben a körben még nincsenek.

- Pedig nyilván ez volna a leghatékonyabb nyomásgyakorló eszköz.

- Valóban, de vannak más eszközök is. Mint tudja, Irán nyersolajat exportál, és olajtermékeket vásárol, mivel nincs elég finomító kapacitása. Az olajtermékekre bevezetett szankciók érzékenyen érintenék, mert a nyersolajat nem tudja felhasználni.

- Mint önök maguk hangsúlyozták, az iráni vezetők készek további szenvedéseket zúdítani saját népükre. Vajon mennyire izgatják őket egy embargó következményei?

- Mi tudjuk, hogy a szankciók általában nem maradnak hatás nélkül. Ebben az esetben el lehet kerülni az erő alkalmazását. Ha nem ez a helyzet, az erő alkalmazásának lehetősége továbbra is fennáll.

- Kitől várható az erő alkalmazása?

- Amerikától.

- És Európa ön szerint ebben partner lenne?

- Először is remélem, hogy erő alkalmazására nem kerül sor, enélkül is sikerül Iránt eltántorítani az atomipar fejlesztésétől. Ha azonban a rosszabbik alternatíva következik be, és a szankciók nem hatékonyak, maga a katonai erő jelenléte is elrettentő hatású lehet. Számomra a nukleáris Irán nem alternatíva. Ha ez bekövetkezik, a világ többé nem lesz az, ami volt.

- Ha Iránnak sikerül is atombombát előállítania, ez valószínűleg csak kezdetleges szerkezet lesz, amit még könnyű szemmel tartani.

- Ha Iránnak sikerül elegendő uránt dúsítania és a hordozó kapacitások is rendelkezésre állnak, akkor csak idő kérdése, mikor lesz képes rakétára vagy repülőre szerelt nukleáris robbanófejet hadrendbe állítani.

- Fennáll a veszély, hogy az atombomba terroristák kezébe kerül?

- Természetesen. Ehhez elegendő az ún. „piszkos bomba” is, amely nagy területeket fertőzhet meg radioaktív sugárzással.