Interjú Pajor Tamással + videó

2008. szeptember / Gadó János

Pajor Tamás 1981-ben, 18 éves korában lépett színre a Neurotic punk együttes frontembereként. Hét éven át nyomatta a punk-hoz illő zenét és életmódot, s koncertjei –remek szövegei, meg nem alkuvó lázadása és botrányai miatt – az alternatív világ egyik kult-jelenségének számítottak.

A Rock-téritő című, azóta szintén kult-filmmé vált Xantus János opusz élőben számolt be zülléséről, majd váratlanul megtéréséről a Hit Gyülekezetébe. Ide a Pajor által hivatalosan feloszlatott zenekar tagjainak egy része is követte. Ezután nemsokára az Ámen együttes énekeseként folytatta pályafutását, alkotói képességét egyértelműen a térítés szolgálatába állítva. 2005-ben megjelent Önök érték című lemezén ismét a zseniális rímjátékok és az – ideológiától nagyobb távolságot tartó – művészi önállóság szólal meg. Pajor útkeresése valószínűleg nem egyedülálló: a zsidó hagyománytól eltávolodott vagy a zsidóság adott keretei között szellemi választ nem lelő fiatalok között nem kevesen más vallások híveiként állapodtak meg.

Pajor Tamás

Régi dalszövegeidet olvasva az a benyomásom, hogy az egykori Neurotic, a későbbi Ámen, illetve a legutóbbi „Önök érték” CD énekese közt nagyon erős a folyamatosság. A szövegek veleje mindig ugyanaz: a modern világ nyomasztó, destruktív, vigasztalan káoszában nyüzsögnek az emberek, amit nagyon kreatívan tudsz megfogalmazni.

Ilyen is van, de olyan is, ahol az egész dalszöveg egy isteni látásmódról szól. Nyilván hol direkt, hol rejtettebb formában megjelenik az a világnézet, amelyet vallok, és amely megváltoztatta az életemet. És maga Isten.

Egy internetes honlapon azt olvastam, a 70-es években befolyásosnak számító családban nőttél fel.

Lehet, hogy befolyásos és gazdag lenne ma a családom, ha a fasiszta magyar állam, majd a kommunista magyar állam nem rabolta volna ki az őseimet, illetve nem irtották volna ki a felmenőim kilencven százalékát. Ennek ellenére a szüleim jó anyagi körülményeket tudtak teremteni saját tehetségükből és nyilván Isten segítségével. De alapvetően kispolgári zsidó családból származom, a Bérkocsis utcából.

Mindig tudtad, hogy zsidó vagy?

Én nem asszimiláns családban nőttem fel, ahol a szülők a kommunista párt védőszárnyai alatt kerestek menedéket a zsidó identitás elől. Szüleim amolyan neológ zsidók voltak, én pedig bár micvó is voltam a József körúti Rabbiképző Intézetben, 1976-ban. Maga Scheiber Sándor áldott meg, mivel édesanyám is az ő tanítványa volt.

De ez olyan sokat akkor nem jelenthetett neked.

Nem, de most visszaemlékezve a pészachi vacsorákra, amelyeket nálunk vallásosabb ismerősöknél ünnepeltünk és nekem kellett felolvasni a Mánis tánó-t, utólag azt mondom, hogy szép emlék. Valami megmaradt abból, hogy az úr kihozta a zsidó népet Egyiptomból. Alapfogalmak, melyek a megtérésem után teltek meg igazából tartalommal.

Scheiber Sándor áldása ellenére nagyon más irányba mentél el. Jó alaposan kivetted a részed a lázadásból.

Lázadásom fókuszában pontosan a szülői modell: a tekintélyelvű, kelet-európai, kádárista, konszenzusosan hazug világ elutasítása állt. Nem akartam olyan lázadó lenni, mint azok, akik a nyolcvanas években, a hippimozgalom lecsengése után végül konszolidálódtak. Nekem a konszolidálódás nem kellett. Ultraszélsőségesként akartam a lázadást végigcsinálni. Tizenéves korában az ember ráébred önálló identitására, kinyílik a szeme az emberi gyarlóságokra, mikrorealisztikus részletekben látja a családja, a környezete legapróbb hibáit, visszásságait (a magáét persze nem), s ennek elutasítása könnyen beterelheti az olyan sokat ígérő, de semmit sem adó irányzatokba, mint az én időmben a punk vagy az új hullám. Ez a negatívizmus kultúrája. Én ezt kiterjesztem a beatmozgalomra is, de a punk az én időmben hatványra emelte a negatívizmust. Ebben az időben kezdtek tömegjelenséggé válni azok a mérhetetlenül káros jelenségek, mint a homoszexualitás, a transzvesztitizmus és a kábítószer-fogyasztás divatként való követése. Ebből én is kivettem a részem – noha homoszexuális sosem voltam – de felnéztem azokra, akik ezeknek a destruktív magatartásformáknak terjesztői, nemzetközi példaképei voltak. Neveket inkább nem mondok, mert a Tórában az áll, hogy „az idegen istenek neve sem hallattassék közöttetek”. Meg vagyok győződve, hogy a modern sztárkultusz a Bibliából ismert pogány Astarot, Baál és más pogány istenek kultuszát örökíti át. Ma számos zenekar alighanem hasonló okkult külsőségekkel van felruházva, mint a korabeli mágusok, varázslók. 

 

Neurotic - Vén véna (Részlet a Rocktérítő c. filmből, 1988)

 

Lázadásod előtt (vagy alatt) még leérettségiztél?

Éppen hogy átpréseltek az érettségin, amiért utólag hálás vagyok. Harmadik év végén végtelen lustaságom miatt eltanácsoltak a Toldi gimnáziumból. Utáltam iskolába járni. Nem akarom a rendszerre kenni, de nyilván megvan a maga része, amiért olyan visszataszító, sötét emlékeim vannak arról a kockafejű, demagóg oktatási rendszerről, a fegyelmezésről, ami nem inspirált a tanulásra.

Interneten terjedő kósza szövegekben olvastam, hogy 17-18 éves korod táján volt egy „találkozásod” az evangéliumokkal, ami aztán a Neurotic dalszövegeiben meg is jelenik – inkább elutasítás formájában.

Ez nem elutasítás volt, inkább szimpátia és keresés. De mindez nagyon távoli volt, és nem akadályozott meg abban, hogy közel hét évig aktív kábítószeresként, alkoholistaként és dúvadként éljem az életemet. Ám az tény, hogy amikor tizennyolc éves koromban elolvastam az Újszövetséget, az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy Jézus Krisztus létezik, egyszer majd találkozom vele és elé kell majd állnom. Korábban nem sokat hallottam róla, mert zsidó nevelést kaptam, noha nem ortodox formában. Ám ezzel párhuzamosan sajnos elindultam a lejtőn egy olyan társaságban, akiktől azt tanultam, hogy a Biblia ugyan nagyon jó, de az igazi nagyságok a saját maguk által választott utat járják, amelyben a különböző vallási és ideológiai áramlatok szintézise valósul meg, és a vallás csak azoknak való, akik nem igazi individuumok, hanem a tömeg részeként kell terelgetni őket. Nagyon sokan azt mondják, hogy az a korszak volt az igazi, az eredeti. De én kimondom, akkor is, ha nem népszerű: én ekkor sátáni befolyás alá kerültem. Ez nem csak vak erő, vagy az emberek által kitalált figura – a Biblia valóságos személynek nevezi a sátánt. Amikor valaki iszik, kábítószert fogyaszt, szexuális kicsapongásban él, akkor ez nem jó, hanem a sátántól van. Én pedig elhitettem magammal, hogy az igazi autonóm művészek és alkotók csak így tudják értelmezni és megélni a természetfelettihez való viszonyukat.

 

Neurotic - Break (Részlet a Rocktérítő c. filmből, 1988)

Tehát már az akkori világodban is volt szerepe a természetfelettinek?

Nagyon is. Sosem voltam materialista, de ki merem mondani, hogy sok esetben a materializmus kisebb veszély, mint az ideológiai káosz, amiben a buddhizmustól a hinduizmuson át Nietzsche tanain keresztül a világirodalomból önkényesen összeollózott darabokig minden szerepel, amivel mindig meg lehetett ideologizálni azt az életformát, amiben éltünk.

Mi egyszer találkoztunk a Laduer iskolában, amikor még a te gyerekeid is odajártak.

Igen, mind a három járt oda egy-két évig. Aztán továbbmentek a gyülekezet által alapított iskolába.

Akkor egy folyosói beszélgetés alkalmával azt mondtad, soha nem érezted annyira zsidónak magad, mint amióta megtértél. Ezt hogy kell érteni?

Én nagyon becsülöm azokat a zsidókat, akik, mint anyám, mindenfajta tévelygés nélkül felvállalják identitásukat. Én nem titkoltam a zsidóságomat, hanem elkezdtem harcolni ellene. Nietzsche, Dosztojevszkij és mások olvasása közben negatív kép alakult ki bennem saját népemről – hiszen az európai kultúrkör át van itatva antiszemitizmussal. Ez belső meghasonlást indított el, és egy olyan pogány életideált szerettem volna követni, ami a tobzódásban, a zsidó-keresztény értékek tagadásában, már nem is pogány, hanem neobarbár attitűdben valósult meg. Saját magam ellen fordulva, a családomban és környezetében fellelhető negatív sajátosságokat is kipellengéreztem. A fent említett filozófiák és saját környezetem hatására, ahol szintén nem kevés antiszemita figura volt. Rólam ugyanakkor tudta a környeztem, hogy zsidó vagyok. Mert miközben szembefordultam a saját identitásommal, nem tagadtam le, hanem vállaltam. Az ebben lévő feszítő ellentmondás képezte azt a mozgatórugót, amivel eljutottam Istenhez. A mostani identitásomban már semmilyen ellentétet nem képez, hogy hiszek Jézusban, a messiásban, hiszem, hogy ő lesz, akit a zsidóság vár, csak nem tudja, hogy őt várja, és ez lesz az a pont, ahol talpára áll a történelem. Ez semmiféle identitásválságot nem okoz, mint ahogy az első századbeli zsidó-keresztényekben, az apostolokban és magában Jézusban sem okozott semmiféle diszharmóniát.

Hol van mindebben a te helyed?

Zsidónak lenni nem könnyű. Sokan magát istent hibáztatták a Holocaust után, hogy miért kell nekünk kiválasztott népnek lennünk, hogy mire választott ki bennünket Isten. Én hiszek abban, hogy a zsidóság Isten kiválasztott népe. Hiszem, hogy a zsidóságnak a történelemben nagy szerepe lesz. Ez a hitem próféták állításain nyugszik. Hiszem, hogy Isten nagyszerű jövőt szán Izraelnek, az országnak és a diaszpóra zsidóságának is. A zsidóság minőségileg nem több mint bármely más etnikum a világon, de van egy sajátos célja a létezésének: Isten dicsőségének megmutatása. Ezért nehéz zsidónak lenni, mert Isten dicsőségét sugározni nem akármekkora kihívás. Ennek persze van fegyelmező ereje, és ha valaki ettől szántszándékkal eltér, annak megvannak a következményei.

Ezt a feladatot a judaizmus hagyományos formájában is lehet teljesíteni.

Ma a történelmi kereszténységben és a hagyományos judaizmusban is nagyon sok olyan elem van, ami eltávolodott, elidegenedett a szentírástól. Ezért nagyon fontosnak tartom a Biblia eredeti alapjaihoz visszatérő valláskritikát, amely a különböző hagyományokat revízió alá veszi. Tudom, hogy a különböző hagyományok épp azért jöttek létre, hogy az írott Tórában nem kijelentett dolgokat magyarázni és aktualizálni próbálják, de én ezeket nem fogadom el a Szentírás részeként, mint ahogy keresztény oldalról sem fogadom el a katolikus egyháztól szentnek nevezett tradíciókat. Én az Írásokat elégségesnek és kizárólagosnak tekintem. Azért vagyok zsidó keresztény, mert azt gondolom, hogy az Ószövetség igazsága és várakozásai az Újszövetségben teljesedtek be, és a kettő koherens egységet képez.

A zsidóságból tovább adsz valami a gyerekeidnek?

Természetesen. Ők hozzám hasonlóan zsidó tudatban nőttek fel, de az én tudatos döntésem folytán zsidó-keresztény tudatban.

Tartasz például otthon széder estét?

Nem tartok, mert azelőtt sem tartottam, de el tudom fogadni, hogy valaki zsidóként megtartja az ünnepeket azután is, hogy Jézust elfogadja messiásnak. Anyám mindig meggyújtotta a péntek esti gyertyát, de én akkor sem tettem, és így megtérésem után sem fogom ezt tenni. De vettem már részt megtérésem után széderestén.

Ismersz a gyülekezetben valakit, aki zsidó hagyományokat tart?

Nem jellemző.

Úgy értem, az embernek életével kell tanúságot tenni a szavai hitelessége mellett. Számomra nem jó tanúságtétel, ahogy a zseniális képességű József Attila befejezte a sorsát. Lehet, hogy ez szentségtörés az irodalomtörténészek szemében. Óriási költőről van szó, igazságot kereső, vívódó emberről, de az életút és a vége nem elválasztható egymástól. Szép számban lehet olyan alkotókat találni, akik ön és környezetromboló életmódja nem követendő – és ez szoros összefüggésben áll azzal, amit alkottak. Én ettől elhatárolódom. Számomra a művészi képesség – egyfajta fricskaként is mondom ezt – alkalmazott művészet. Nem mint holmi reklámgrafika, de az én életemben minden Isten ügyét kell, hogy szolgálja. A művészi alkotás természetből fakad, hogy ez nem doktriner módon és dogmatikusan történik, de arra figyelek, hogy ne álljon ellentétben a fő céllal.

 

De ezzel együtt megengedhető, hogy a verselés kedvéért verseljél?

Persze, akad ilyen szép számmal a műveim között.  

 

* 

 

Ide kattintva elolvashatja Pajor Tamás két dalszövegét

 

Pajor Tamás- Rosenberg Dani (2007)

 

Pajor Tamás - Horváthék fia (2007)