Panyi Szabolcs / 2008. november 17.

November 16-án a megalakult a Mazsihisz által életre hívott Magyar Zsidó Kongresszus. A körülbelül öt órás alakuló ülést Feldmájer Péter vezette. Néhány kritikus megjegyzést és hozzászólást leszámítva komolyabb viták nem voltak: a Kongresszus saját működési szabályzatának megalkotásával volt elfoglalva. Határoztak a különböző bizottságokról és megválasztották a Kongresszus elnökségét. Tagjai: Feldmájer Péter, Gordon Gábor, Horovitz Tamás, Kardi Judit, Kirschner Péter, Radó Ákos, Streit Sándor, Zoltai Gusztáv

A Kongresszus kis késéssel, fél tizenegy után kezdte munkáját Feldmájer Péter nyitóbeszédével. Száznegyven éve ült össze egy Magyar Zsidó Kongresszus, mely céljait nagyrészt nem érte el, ám ennek ellenére sikerült megteremtenie a modern magyar zsidóságot, mely hosszú ideig tudott élni békében, biztonságban és fejlődésben: „Nem a magyar zsidóságon múlott, hogy ez a töretlen fejlődés, ez a prosperitás, úgy lélekben, mint anyagiakban, úgy népességben, mint szellemileg, megtört. Megtörték. Megtörték törvényekkel, megtörték erőszakkal, s meggyilkolták a legjobbjainkat, s itt maradtunk mi, a maradékok maradéka.” – fogalmazott Feldmájer.

A Kongresszus elnöksége

Hangsúlyozta, hogy míg az eddigi kongresszusok mind állami kívánságra, külső kényszer hatására ültek össze, most más a helyzet. A cél egy demokratikus, jól működő, mindenki számára nyitott struktúra létrehozása, valamint a zsinagógán túli, nem vallásos alapon szerveződő zsidó közösségek bevonása. Nevek említése nélkül Feldmájer utalt rá, hogy elhatározásuktól nem tántoríthatják el őket azoknak a szavai sem, akik már előre tudják, hogy az, amit még itt le sem írtak, ki sem gondoltak, amit itt, a Kongresszuson fognak kigondolni, az eleve rossz, elrettentő. Mindehhez azt is hozzátette, hogy mindenkit várnak a Kongresszusra: mondják el itt kifogásaikat.

Tudvalevő, hogy a Kongresszus előtt pár nappal közös nyílt levelükben a Bét Orim, a Marom és a Szim Salom tájékoztatta a közvéleményt távolmaradásuk okairól: „A MAZSIHISZ érdekképviseleti monopóliumának megszüntetésére, más anomáliák fölszámolására, a valóságot jobban tükröző keretek kialakítására a kongresszus alkalmatlan.” A Kongresszussal egy időben, vasárnap 11 órakor az Egységes Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) rabbija, Köves Slomó sajtótájékoztatót tartott, melyen szintén a Mazsihisz monopóliuma, valamint a Kongresszus ellen érvelt. (A Kongresszuson egyébként körbe járt a Népszava egy példánya, benne Köves Slomó pár nappal korábban írt, hasonló tartalmú levelével.) A Kongresszuson az egyik felszólaló pedig a következőket mondta az EMIH-re utalva: „Vannak, akik a Síp utca helyett a Hír TV-t és az Echo TV-t akarják a viták fórumává tenni.”

A Kongresszus első – elég kaotikus – másfél órájában a Kongresszus struktúrájáról, szabályzatáról, valamint céljáról alakult ki parttalannak tűnő eszmecsere. Több mikrofon járt körbe, bárki, aki akart, felszólalhatott, miután a levezető elnök a résztvevő szervezetek neveit felolvasta, ezek képviselői pedig nevük bemondásával jelezték, hogy jelen vannak. Kezdetben kisebb bonyodalmat okoztak a késve regisztráló vagy érkező küldöttek (az időben érkezettek végül megszavazták, hogy a későknek is legyen szavazati joguk), valamint az is, hogy volt, aki egy személyben több szervezetet is képviselt.


Ezt Kivovits Péter, a Frankel-körzet képviselője tette szóvá, aki kifogásolta a levezető elnök „pongyola magatartását” – ti. hogy csak az ellenszavazatokat számlálták, és nem bíztak meg jegyzőkönyvvezetőt. Feldmájer válaszában tisztázta, hogy még semmiféle szabálya nincs a Kongresszusnak, éppen ezeket kéne lefektetni, valamint a jegyzőkönyv vezetéséről is határozni. Azt is megállapította, hogy a Kongresszus határozatképességét sem lehet meghatározni, mivel a teremben tartózkodó résztvevők száma állandóan változik – ezért próbaszavazást kért. A teremben körülbelül 150 ember tartózkodott ekkor, ám szavazati joga szervezetenként csak egy képviselőnek lehetett: a próbaszavazás szerint 56-embernek volt szavazócédulája. A technikai, eljárásügyi viták a szünetig folytatódtak.

Elhangzottak mindazonáltal tartalmi jellegű, illetve kritikus hozzászólások is. Szegő András, a Társaság a Magyarországi Zsidó Kisebbségért elnöke fenntartásait fogalmazta meg a Kongresszussal szemben, mert az a Mazsihiszen belüli szervezet, és nincs semmilyen jogköre. Kifogásolta a nyílt szavazás gyakorlatát, mely őt a pártkongresszusokra emlékeztette, ahol a vörös párttagkönyvet kellett feltartani. A nyílt szavazás – mondta – nyomás alá helyezi a küldötteket. Azt is problematikusnak tartotta, hogy a Kongresszuson például a Mazsihisz vagy a Cionista Szövetség, valamint azok „tagszervezetei” egyaránt részt vesznek, így valójában dupla szavazati joggal rendelkeznek. Kérdésesnek tartotta, hogy a résztvevő zsidó szervezetek valójában kit képviselnek – hangsúlyozva, hogy senkit nem akar megsérteni – hiszen a (munka)táboronként szerveződő csoportok „osztódással szaporodnak”. (A Kongresszuson a hitközségek és a „civil” szervezetek mellett számos ilyen szervezet is részt vett.) Kifogásolta továbbá a tervezett Sportbizottság felállítását is, mert ilyen alapon akár bélyeggyűjtő-bizottságot is fel lehetne állítani. Helyette javasolt egy bizottságot, mely a zsidóság társadalmi helyzetét vizsgálja.

Engländer Tibor is kritikát fogalmazott meg: úgy vélte, nincs értelme hierarchia és vezetőség felállításának, hiszen a Kongresszusnak amúgy sincs hatásköre, határozatokat nem hozhat, mivel eredeti célja a beszélgetés, a vélemények cseréje. Ehhez semmi szükség vezetőkre. Több hozzászóló, így például a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület nevében felszólaló Janklovics Tibor is sürgette, hogy valamilyen célt fogalmazzon meg a Kongresszus. Mások válaszaikban az erősödő antiszemitizmus elleni egységbe tömörülést javasolták a Kongresszus céljának.

Vita folyt arról is, hogy milyen súlya illetve státusa legyen az egyébként jogkör nélküli Kongresszus határozatainak: végül amellett döntöttek – ezt Janklovics Tibor vetette föl –, hogy a Kongresszus ajánlásokat fog megfogalmazni. Szintén Janklovics javasolta, hogy súlyozni kellene az egyes szervezetek szavazatait, valamint hogy a bizottságokban és az elnökségben meg kéne határozni a nem vallásos szervezetek arányát. Erdélyi Miklós a szabályzat, a célok és az elnökség megválasztását-megszavazását sürgette.

Zoltai Gusztáv és Dr. Feldmájer Péter

Feldmájer Péter válaszolt a felvetésekre: független attól, hogy ki mekkora szervezetet képvisel, mindenkinek jóhiszeműen elfogadják a legitimitását. Azzal érvelt, hogy a kis taglétszámú szervezetektől is hallhatnak olyan javaslatokat, melyekből a nagyobbak is okulhatnak. Ezután a „beszélgetés” fontossága mellett érvelt, és némi önkritikát fogalmazott meg: az eddigi húsz évben csúcsvezetői találkozók voltak csak, amelyek nem vezettek sok eredményre, mert a kudarc eleve bele volt kódolva a rendszerbe. Janklovics Tibor megjegyezte: a Mazsihisz a Kongresszus összehívásával elismerte, hogy nem kizárólagos képviselője a zsidóságnak. Erre a megjegyzésre a Mazsihisz egyik képviselője sem reagált, ám később elhangzott, hogy mégiscsak a Mazsihisz a magyar zsidóság legitim képviselője.

A Sportbizottság kapcsán további vita bontakozott ki: az érvek általában arra futottak ki, hogy a fiatalság miatt fontos a sport szerepe („Saját hitközségem fiatalsága lassan nyugdíjba vonul” – fogalmazott az egyik vidéki rabbi). Mindezek fényében később kissé meglepő volt, hogy a Maccabitól senkit nem jelöltek az elnökségbe.

Ennél hangsúlyosabb kérdés volt az elnökségben a vallásos–nem vallásos szervezetek aránya, valamint a Kongresszus és elnökségének viszonya a Mazsihiszhez. Az előbbi kérdés kapcsán több javaslat érkezett, végül a többségben lévő vallási szervezetek elfogadták Feldmájer önmérsékletre intő szavait. Így az elnökségben – az oda automatikusan bekerülő – Zoltai és Feldmájer is beleszámít a „vallásosok” csoportjába, mellettük tehát csak két, hitközséget képviselő elnökségi tagról lehet szavazni. Ezen kívül négy nem-vallásos szervezet küldöttje kerülhet még az (összesen nyolcfős) elnökségbe.

A másik kérdés, a Mazsihisz–Magyar Zsidó Kongresszus viszonya kapcsán a zavart főleg az okozta, hogy míg a Mazsihisz oldaláról (mivel saját alapszabályuk szerint ők hívták azt össze) van „beleszólás” a Kongresszus ügyeibe, addig a Kongresszus nem szólhat bele a Mazsihisz belső dolgaiba. Szegő András ezt szóvá is tette, csakúgy, mint a Barankovics István Alapítvány Izraelita Műhelye képviseletében Szabó György. Szerinte a Kongresszusnak akkor lesz értelme, ha a kongresszusiak beépülhetnek a Mazsihiszbe, mely a tényleges hatalommal rendelkezik.

Feldmájer válaszában kifejtette, hogy ezen az alapon a Kongresszusnak a Barankovits Alapítvány Izraelita Tagozatának ügyeibe is ugyanúgy beleszólása lehetne, ami nyilvánvalóan nonszensz. Szerinte a Kongresszusnak enélkül is van súlya, ellenben ha integrálódna a Mazsihiszbe, akkor ott amúgy is kisebbségben lennének, és a Mazsihisz többsége érvényesülne. Tehát nincs értelme a dolognak. A szünet előtti rész Szabó György és a Hódmezővásárhelyi küldött nem túl szívderítő, személyeskedő vitájával ért véget.

Az első szünet után a kezdeti káosznak már nyoma sem volt: a küldöttek folyamatosan szavaztak a különböző bizottságok felállításáról, és azok elnevezéséről. Némi Monty Python-os ízt adott a dolognak egynémely hozzászólás, különösen a társadalmi kérdésekkel foglalkozó bizottság elnevezése, melyet a Deák Gábor által javasolt „Közéleti- és antiszemitizmus-ellenes bizottsággal” próbáltak összepárosítani. Vicces megjegyzéseket lehetett hallani („kurucinfó-bizottság”, „szavazzunk arról, hogy ne legyenek hosszú nevű bizottságok”), a résztvevők jó része érezhetően idegenkedett attól, hogy az antiszemitizmussal külön bizottság foglalkozzon. Magától értetődő, mondták, hogy egy társadalmi kérdésekben illetékes bizottság az antiszemitizmussal is foglalkozik.
Végül a következő bizottságok megalakításáról határoztak: Kulturális-oktatási, Egészségügyi- Szociális, Nemzetközi kapcsolatok, Kegyeleti, Ifjúsági- Sport, Közéleti-és Antiszemitizmus elleni bizottság.

Ezután szavaztak az elnökségi tagokról. Többek javaslatára a személyi ügyekben titkos szavazást rendeltek el. A jelöltek állítása azonban nyílt volt: egy-egy felszólaló javasolt valakit, majd annak el kellett fogadnia a jelölést. Engländer Tibort is jelölték, ám ő már nem tartózkodott a teremben és senki nem tudta megmondani, hogy elfogadná-e a jelölést. A szintén távollévő Kirschner Péter ellenben előre tudatta, hogy amennyiben neve felmerül, elfogadja a jelölést.

A Kongresszus közönsége (A fotók a cikk szerzőinek felvételei)

Az elnökségbe – választható, vallásos tagként – Streit Sándor, és Horovitz Tamás került be. A nem vallásosak négy helyére sok jelölés futott be, nem is egészen sikerült e sorok írójának követnie a folyamatot. A civil helyekre végül Gordon Gábort, az Élet Menete Alapítvány elnökét, Kardi Juditot, a Cionista Szövetség alelnökét, Kirschner Pétert, a Mazsike elnökét és Radó Ákost a B’nai B’rith volt elnökét választották meg. Az eredményhirdetés után az elnökségi tagok (egyben alelnökök) Feldmájer felszólítására kiültek az emelvényre: „Jöjjenek ide az alelnökök, dolgozzanak velünk! Ez nem vicc!”
 
Mindezek után egy felszólaló a „profi píár” szükségessége mellett érvelt. Megemlítette, hogy a Kongresszus jóval kisebb sajtófigyelmet kapott, mint az EMIH sajtótájékoztatója, ahol „tizennégy kamera volt jelen”. Feldmájer válaszában aláhúzta, hogy céljuk nem a sajtótájékoztató, a médiacirkusz: Nem az a zsidó közélet, ami megjelenik azon a tizennégy csatornán.

A Kongresszus délután három óra után, megfogyatkozott létszámban fejezte be munkáját: legközelebb 2009. február 22-én ül majd össze.

A Kongresszus után Feldmájer Pétert kérdeztük.


Megvalósult a Kongresszuson az, amit az életre hívói elterveztek?

Én azt gondolom, hogy egy teljesen kialakulatlan szervezeti csírából sikerült egy ideiglenes szervezeti rendet, struktúrát csinálni. Mindez a mai napon kitöltötte az időt.

Akkor az érdemi munka februárra marad…

Igen, így van. Azt gondolom, hogy a mai nap mindenkinek eloszlathatta a kétségeit, hogy nem egyszeri kezdeményezésről van szó. Itt a továbbiakban nem csak évente egyszer ülünk össze, hanem ahányszor csak szükséges, és felállítjuk a bizottsági rendszert is. Erről itt most a döntések megszülettek, és ez reményt ad arra, hogy nem fog elhalni ez az együttműködési kezdeményezés. Hangsúlyozom, a Kongresszuson való részvétel továbbra is mindenkinek nyitott.

Ez azt jelenti, hogy ha meggondolják magukat, akár az EMIH, akár a Bét Orim, a Marom, a Szim Salom is részt vehet?

Én nem mondanék neveket, mert ez félreértésre adhat okot…

Akkor úgy fogalmazok: bárki csatlakozhat…

Igen, bárki csatlakozhat.

Tehát nyitottak.

Nyitottak vagyunk, teljesen. Nincs megszabva, hogy ki vesz részt, és ki nem. Ma is láthattuk, hogy a résztvevők száma a kezdeti körülbelül százötvenről csökkent valamennyire. Kezdetben körülbelül hatvanan szavaztak, most nem emlékszem, hogy a végén mennyien… Mozog ez a szám, változik a résztvevők száma. A bizottsági rendszer arra is jó lesz, hogy azoknak, akik csak egy bizonyos témára akarnak koncentrálni, ezt lehetővé tegyük.

Még egy kérdés: ha jól értettem, a Magyar Zsidó Kongresszus ajánlásokat fog megfogalmazni…

Nyilván: a Kongresszust döntést hoz, de ez a döntés ajánlás lesz.

…És a Mazsihisz hogyan fog viszonyulni ezekhez? Magára nézve kötelezőnek tekinti?

Erre nem lehet így válaszolni, hogy kötelezőnek tekinti. Az nem egy helyes kifejezés. Azt lehet mondani, hogy a Mazsihisz irányító testületei ezeket a döntéseket alaposan meg fogják vizsgálni, és valami nagyon-nagyon különös ok kell ahhoz, hogy ne vegyék figyelembe. De nyilvánvalóan egy dolog a vezetői döntés és egy másik az ajánlás. Az ajánlásnak épp az a lényege, hogy azt a vezetők figyelembe tudják venni.