2008. július / Beszterczey Judit

A mediterrán hangulatú Pécsett nyáron pezseg az élet. Baranya 200 ezres lélekszámú megyeszékhelyének főterén, a Széchenyi téren egyre-másra váltják egymást a turistacsoportok. A város egyik legismertebb jelképe, a Dzsámi előtt a Pécsi Tudományegyetem megfáradt hallgatói pihenik ki a vizsgázás fáradalmait, a Király utca kerthelységeiben üldögélve a város színe-java kortyolgatja a Dunántúli Naplót olvasván a pécsi sörfőzde habos, párától csillámló nedűit.

A Csontváry Múzeum éppen bezárta ódon kapuit, a kultúra állandó ínyencei a színház, a Pécsi Országos Színházi Találkozó rezidenciája felé veszik az irányt.  Nyár van Pécsett, a Dunántúl szellemi központjában.

A tősgyökeres pécsi Münster Edina a szokásos baráti találkozóra igyekszik. Edina a kilencvenes években aktív tagja volt a rendszerváltozás után megalakult, s a UJS által támogatott pécsi zsidó fiatalok klubjának, ami az ezredforduló körül megszűnt. A pécsi ifjúsági klub tipikus vidéki sorsra jutott.

„Elkezdtük a huszonéves éveink elején. Azonban generációs szerveződés révén a vezéregyéniségek a harmincas éveire Budapest felé vették az irányt.” A zsidó műhely olyan vezéregyéniségek köré szerveződött, mint Kürti Csaba, aki azonban az ezredforduló környékén családi okok miatt Budapestre költözött, jelenleg pedig a JM Point nevű zsidó internetes honlapot szerkeszti.

A visszaemlékezések szerint a hőskorban a régió legnagyobb zsidó ifjúsági közössége működött itt, Pécsett. Mindezt most néhány aktivista újjá szeretné éleszteni. Krausz Róbert az akkori ifjúsági szervezet működését tipikus vidéki kórtünetnek tartja, hiszen egy 20-as életéveiben járó csapat indította el, s a 7-8 év kifutási idő után szinte mindenki Budapestre ment, karriert csinálni. Éppen azért nagyon sajátos a zsidó ifjúsági élet vidéken, mert kevés a hasonló életkorban lévő generáció, amely képes közösséget alkotni.” – vélekedik az ifjú ügyvéd, Krausz Róbert, aki szerint jelenleg 15-20 – an tartoznak a generációjába.

Az újjáalakuló közösség azt is sajnálatosnak tartja, hogy noha az egyetemi város Pécsett fel-felbukkannak izraeli diákok is, egyikük sem látogatja a zsinagógát, s nem keresik a helyi zsidósággal a kapcsolatot.
Ugyancsak kérdéses a zsidó vallásról alkotott felfogása is a vidéki fiatalságnak, van olyan, aki nem a vallásról, hanem inkább a kultúráról, vagy közéletről hallana szívesebben, s sokan vannak olyanok is, akiket teljesen hidegen hagy a zsidóságuk.

„Sajnos nálunk is működik a nagy számok törvénye. Ha a budapesti hitközség 10 százaléka megy el egy nagyünnepre, akkor is százan vannak. Nálunk kettő lesz ez a szám.” A fiatalok számos találkozójához a helyi hitközség nyújtja az infrastruktúrát. „Megtehetik, és támogatják az itteni fiatalokat. Ez nem jelenti azt, hogy függőségi viszonyban vagyunk tőlük.”
A mintegy 100-140 lelket számláló pécsi hitközség jelenlegi elnöke, Krausz István szerint a pécsi állapotok megegyeznek az országos helyzettel: „Harminc-harmincöten járnak el rendszeresen istentiszteletre, jobbára 80 év felettiek. Sokan a nagyünnepekkor keresnek fel bennünket. Számos ember nem tagadja a származását, de ennyiben kimerül a zsidósága. Sokan vannak úgynevezett „rejtőzködő zsidók” is, akik még a szomszéd előtt is tagadják a vallásukat.” A világi vezető hozzátette, amikor például a holokauszt-kárpótlásról adnak híreket, olyan emberek is megjelennek a hitközségnél, akiket korábban sosem láttak.

Az 1880-as népszámlálás idején már a város népességének 8 százaléka volt zsidó, elérve a két háború közötti 4000 főt, s ezzel a pécsi zsidóság városon belüli aránya mindvégig magasabb volt az országos aránynál. Az 1944-es deportálások, s a holokauszt szinte felmorzsolta a helyi hitéletet: mintegy 400-an tértek vissza a városba, ám jelentős részük ugyancsak továbbállt a fővárosba.

Krausz István

Krausz István egyébként igazi menedzserszemléletet honosított meg a házuk táján. A hagyományosan katolikus püspöki székhelyen pompázó, 1869-ben átadott hatalmas zsinagógát az elmúlt években részben pályázati pénzekből újítatta fel, s oda egy izraeli időt is jelző, rendkívül modern atomórát építetett óramű. A látványos óramű költségeinek jelentős részét a pécsi önkormányzat pályázati pénze fedezte. Az elnök folyamatosan keresi a pályázati lehetőségeket, tervei szerint a zsinagóga udvara lesz a következő, amit felújíttatna. Krausz István a hitközséget jelentős bevételi forráshoz juttatja azáltal, hogy a zsinagóga mögött található, korábban kihasználatlan területet parkolóhelységként adja bérbe, s a hitközség épületében is számos kibérelhető üzlethelység található. 

Pécs hitéletét immár 14 éve Schönberger András főrabbi biztosítja, aki Szegeden is ellátja a rabbi teendőket. A főrabbi némi pesszimizmussal tekint a helyzetre, szerinte vidéki viszonylatban a mindennapok küzdelmei, elsősorban a közösség összetartása jelentik az eseményeket.

„Nehéz optimistának lenni, hiszen még az elöljáróság tagjai sem járnak rendszeresen a zsinagógába. De ez nemcsak Pécsre jellemző, hanem az egész országra igaz. Magát a zsinagógát háromszor használja egy évben a zsidó közösség. A város pedig alig ismeri az épületet.”

Schönberger András

Schönberger András ugyancsak fájlalja, hogy véget ért az a virágzó zsidó ifjúsági élet, ami egykor jellemezte Pécset és környékét. Negatív csúcsként a halálozási adatokat említette meg, s szerinte a vegyes házasságok is meggyengítették a zsidó közösséget. Ám a nem zsidó házastárs is ellátogat azokra a vasárnapi kötetlen találkozásokra, amelyek nincsenek szoros kapcsolatban a vallással. A rabbi ugyanakkor sajátos véleménnyel van a magyarországi, így a pécsi zsidóság lelki beállítottságáról is: „A magyarországi zsidók nem tartják külön népcsoportnak magukat. Szerintük a zsidóság vallás, viszont ők olyan zsidók, akik nem tartják a vallásukat.”