2008. június 27. / Gadó János
„Azért jöttünk, hogy ébresztőt fújjunk. Ha Irán atomfegyverhez jut, az nemcsak Izraelt veszélyezteti. Az iszlámista rezsim rakétái már Párizst is elérik” – kezdte a közelmúltban Budapesten járt Yuval Steinitz (Likud), a Kneszet Kül- és Védelmi Bizottságának tagja sajtótájékoztatóját.
|
|
Yuval Steinitz |
Az európai körútra indult két politikus szerint a CIA nemrég közzétett jelentése, mely szerint Irán 2003-ban felhagyott az atomfegyver előállítására tett kísérletekkel, egyrészt pontatlan, másrészt nyugtalanító. Utóbbit azért mondhatjuk, mert Irán, üdvözölve a jelentést, maga ismerte be közvetve, hogy foglalkozott atomfegyver előállításával. Pontatlannak pedig azért nevezhető, mert a „békés célú” és a katonai atomprogram valójában nem választható el. Aki képes uránt dúsítani egy atomerőműhöz, az képes ugyanerre atombomba számára is. Közvetve ezt bizonyítja az iráni rakétaprogram is, hiszen 3500 km hatótávolságú rakétát csak atomtöltet (vagy más, nem hagyományos bomba) célba juttatására építenek.
Steinitz szerint az első iráni atombombát több száz követi majd. Izrael számára ez nyilvánvalóan halálos veszedelem, de az európaiak is végzetes hibát követnek el, ha úgy gondolják, hogy ez a zsidók vagy a zsidó állam problémája. (Az iráni retorika ugyanis elsősorban Izrael ellen irányul.) Az izraeli képviselő (másodállásban: filozófiaoktató a haifai egyetemen) emlékeztetett a mai európai és az iszlámista gondolkodásmód közötti különbségekre: radikális mullahok nem egyszer nyíltan kijelentették, hogy a győzelem érdekében hajlandók akár többmilliós emberáldozatra is. Európa viszont ennek a gondolatát sem viseli el.
„Európa alszik” – fogalmazott nyersen Steinitz és emlékeztetett: az öreg kontinens jelenleg védtelen egy potenciális rakétatámadással szemben. Márpedig sokkal csekélyebb erő- és pénzbefektetést igényel Iránt most rászorítani az ENSZ-határozatok betartására és a szankciók okozta kényelmetlenséget elviselni, mint 5-10 év múlva dollármilliárdokat költeni rakétavédelmi rendszer kiépítésére, a felépült iráni atomarzenál árnyékában. (Miután Izraelnek van már tesztelt rakétavédelmi rendszere, az információ – mondhatni – első kézből származik.) Európa részvétele ugyanakkor kulcsfontosságú az Irán ellenes szankciók meghozatalában. Az EU gazdasági és politikai nagyhatalom, nélküle a közös fellépés nem lehet sikeres.
Arra a kérdésre, hogy üzenetükre miként reagáltak az európai országok, Steinitz elmondta: a brit miniszterelnök, a német kancellár és a francia elnök osztja aggodalmaikat. Elmarasztalta viszont Ausztriát, melynek állami olajcége, az OMV iráni nagyberuházásra készül, valamint Oroszországot, amely aktívan támogatja Irán „békés célú” atomprogramját.
Az iráni rendszer stabil, összeomlásáról álmodozni a wishful thinking kategóriájába tartozik – szögezte le a Moszad volt főnöke, aki szerint a tömegeket a magas olajbevételek egy részének szétosztásával, a kritikus értelmiséget pedig megfélemlítéssel és megtorlással tartják féken.
A lányom születését követő sabbatkor az ő zsinagógájába mentem, ő hívott fel a Tórához, ő írta be Ráhel nevét a nagykönyvbe. Nem is mentem volna máshoz. 1991-ben, az (akkor talán még szépnek hitt)
Teljesen asszimiláns családban nőttem föl az I. kerületben. A Naphegy és a Krisztinaváros volt szűkebb pátriám, ahol minden utcát és minden lépcsőt ismertem. Gyerek- és ifjúkorom egy hajdan jobb napokat
2010. február 21 és 28 között nyílt hetet tartott Európa első Izraeli Kulturális Intézete (IKI), a Paulay Ede utca 1 szám alatt. Az intézet, mely a tervek szerint 2010 őszén nyitja meg kapuit a
Gyomorszorító asszociációink támadhatnak mindkét előadás bírósági tárgyalásjelenetét látva, ahol a tanút megmérgezik, a bírót megfélemlítik. A társadalomkritika a városi képviselőtestület
